Tudomány

Porzik a NASA által eltalált aszteroida

Több ezer kilométer hosszú törmelékcsíkot hagy maga után Dimorphos – írja az MTI a BBC-re hivatkozva. Az aszteroidát múlt héten találta el a NASA DART missziójának űrszondája, a küldetéssel azt akarták felmérni, hogy egy űreszköz becsapódásával el lehet-e téríteni egy, a Föld felé tartó objektumot.

Ez volt a történelem első valódi bolygóvédelmi tesztje.

Az ütközés után két nappal egy chilei teleszkóppal sikerült elkészítenie azt a felvételt, amelyen egy óriási, üstököscsóvára emlékeztető porfelhő látszik a kisbolygónál.

Az űrszonda 22 500 kilométer per órás sebességgel ütközött a Földtől 11,3 millió kilométerre keringő Dimorphosnak. A művelet célja az volt, hogy kissé lelassítsák a nagyobb társa, a Didymos körüli keringését. Arra még néhány hónapot várni kell, hogy kiderüljön, sikeres volt-e a művelet.

MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images

A chilei csillagászok által megörökített törmelékcsík több mint 10 ezer kilométer hosszan húzódik, és várhatóan még hosszabbra nyúlhat, mielőtt teljesen szétoszlik. A törmelék mozgását a következő hetekben is figyelni fogják. Lori Glaze, a NASA munkatársa szerint mérföldkőnek tekinthető a DART-tal elvégzett művelet. A küldetés révén egy új korszak kezdődhet, mert megvan az esély arra, hogy az emberiség képessé váljon a veszélyes becsapódások elhárítására.

A misszió 2021. november 24-én indult. A Didymos 780 méter széles, holdja, a Dimorphos pedig 160 méter átmérőjű. A kisbolygópáros ugyan nem jelentett veszélyt a Földre, a NASA mégis fontosnak tartotta, hogy még az előtt elvégezzen egy ilyen kísérletet, mielőtt tényleg szükség lenne rá.

Az 570 kilogrammos, üdítőautomata nagyságú űreszköz 10 hónap alatt tette meg a 11,3 millió kilométert. A szakértők azt remélik, hogy a becsapódás következtében akár 10 perccel is nőhet a Dimorphos keringési ideje, de már 73 másodperces lassulást is sikernek tartanának. Jelenleg a Dimorphos 11 óra és 55 perc alatt kerüli meg a Didymost.

Egy több millió kilométerre lévő, fenyegető égitest esetében már egy kis lökés is elég lehet ahhoz, hogy annak röppályája biztonságossá váljon. A tesztnél azért esett a választás a Dimorphosra, mert mérete hasonló azokhoz az aszteroidákhoz, amelyek potenciális veszélyt jelentenek a Földre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik