III. András halálával 1301-ben kihalt az Árpád-ház, Magyarországon verseny indult a trónért. Az esztergomi érsek még 1301 tavaszán megkoronázta a pápa támogatását élvező Anjou Károly Róbertet, de II. Vencel cseh király beszállt a küzdelembe: fiának, az akkor 12 esztendős Vencelnek követelte a magyar trónt.
A főurak féltek attól, hogy Károly Róbert uralkodása esetén legfőbb pártfogója, a pápa megkísérli az egyház befolyása alá vonni hazánkat, ezért az 1301 májusában tartott országgyűlésen Vencelt választották meg királynak, a kalocsai érsek augusztus 27-én a Szent Koronával megkoronázta – írja a Rubicon.hu.
Elmenekült hazánkból
A fiatal uralkodó birtokok és címek mértéktelen osztogatására kényszerült, ez azonban csak fokozta önállótlanságát, és utóbb a bukásához vezetett. A pápa kiátkozással fenyegette a Přemysl-dinasztiát, Habsburg Albert német király Károly Róbert támogatására háborút indított Csehország ellen, és időközben a Vencelt támogató oligarchák túlnyomó többsége is átpártolt az Anjou uralkodó oldalára.
A küszöbön álló összecsapás előtt, 1304-ben II. Vencel erős sereggel érkezett Budára, és – a Szent Koronával együtt – hazavitte az ifjú Vencelt, Magyarország kormányzását pedig Kőszegi Iván gondjaira bízta. A következő évben az idősebb Vencel elhunyt, az ifjabb III. Vencel néven foglalta el a cseh trónt, és októberben lemondott a Szent Koronáról. Azt azonban nem Károly Róbertnek, hanem a háború során hozzá pártoló alsó-bajorországi hercegnek, Wittelsbach Ottónak adta át.
Részeg vita?
Bár Vencel a cseh és a lengyel trónt is megtarthatta, a magyarországi kudarc megkeserítette hátralévő hónapjait. A krónikák szerint a 16 esztendős fiatalember léha életmódot folytatott, az alkohol mámorába menekült, fiatal cseh nemesekkel vette körül magát, kicsapongó életet élt.
Állítólag egy vad tivornya kellős közepén a király az árnyékszékre távozott, ahol ismeretlen támadója háromszor mellkason szúrta. Az indíték nem ismert. Felmerült, hogy egyik ivócimborája végzett Vencellel, miután ittasan összekaptak, de léteznek olyan elméletek is, amelyek külföldi uralkodókat sejtenek a gyilkosság mögött. Nem sokkal a merénylet után elfogtak egy férfit véres késsel, a kezében, ám ő meghalt, mielőtt bármit mondhatott volna.
Vencel halálával kihalt az államalapító cseh Přemysl-dinasztia.