III. Béla király minden tőle telhetőt megtett, hogy halála után ne törjön ki trónviszály. Kijelölt örökösét, Imrét még életében megkoronáztatta, másik fiának, Andrásnak pedig dukátust hasított ki idősebbik gyermeke számára Horvátország és Dalmácia területéből. Emellett néhány várat, kiterjedt földbirtokokat hagyott rá, illetve egy jelentős pénzösszeget, amit a hercegnek keresztes hadjáratra kellett volna fordítania – írja a Rubicon.hu.
András azonban hamar eltékozolta a rá bízott pénzt, feladatát nem teljesítette, apjuk halála után pedig, 1197-ben sereggel vonult Imre ellen: győzelmet aratott, amivel rákényszerítette fivérét a horvát-dalmát hercegség átadására. Ennek nyomán III. Ince pápa már 1198 elején figyelmeztette a herceget az elhunyt Béla király végakaratára, majd május 16-án egy újabb kemény hangú levelet küldött számára:
Szüntelen belviszály
A pápai fenyegetésnek nem volt sok foganatja, a lázadás addig folytatódott, míg egy vereséget követően András VI. Lipót osztrák herceghez menekült. Az egyházfő sem hagyta annyiban a keresztes háború ügyét, 1200 nyarán közvetítőként lépett fel a két testvér között. Ennek köszönhetően Imre végül beleegyezett, hogy – miközben Magyarország kormányzását VI. Lipót veszi kézbe – öccsével együtt ő maga is a Szentföldre vonul, utóbb pedig az épségben hazatérő fivér örökli meg a trónt.
Ez a kompromisszum egyértelműen Andrásnak kedvezett, hiszen lényegében egyenrangú félnek ismerte el őt a királlyal szemben – a trónkövetelő éppen Rómától kapott mentőövet, a közös keresztes hadjáratra pedig végül soha nem került sor.
Az ellentétek csak azután lángoltak fel újra, hogy 1203-ban a pápa a gyermek trónörökös, László elismerésére szólította fel Andrást, aki ez alkalommal már jóval erősebb sereget gyűjtött, mint fivére. Varasdnál Imre végül személyes bátorságával kerekedett felül öccsén: a krónika szerint az uralkodó páncél nélkül, pálcával a kezében ment András táborába, és tekintélyével szó szerint lefegyverezte riválisát. A pártütő herceg serege szétoszlott, ő maga pedig Keve várába került, igaz, hívei hamarosan kiszabadították fogságából.
A trón végül megüresedett
Ennek látszólag már nem volt jelentősége, hiszen Imre még 1204 augusztusában megkoronáztatta a gyermek III. Lászlót, ami úgy is perdöntőnek tűnt, hogy a súlyos beteg király utóbb éppen öccse gyámságába helyezte a trónörököst.
Imre aztán 1204 novemberében befejezte életét, és a koronázás ellenére az erőviszonyok ismét András javára változtak. Bár III. Ince pápa igyekezett pártfogásába venni III. Lászlót, az özvegy királyné, Aragóniai Konstancia 1205 tavaszán fiával együtt jobbnak látta elhagyni Magyarországot. VI. Lipótnál talált menedéket, ám László május 7-én Bécsben elhunyt. Ezzel minden akadály elhárult: a pápai fenyegetés és zsarolás ellenére II. András végül fejére tehette a Szent Koronát, amelyet három évtizeden keresztül viselt.
