A dalmát származású, fiatal Utyesenovics György a szerzetesség előtt a Szapolyaiak apródja volt, a pálos rendbe belépve, főként szellemi képességei miatt hamar magas pozíciókba emelkedett. Szapolyai János király legfőbb tanácsadója lett, aki kincstartói, főkancellári, majd 1534-ben váradi püspöki méltóságba helyezte a szerzetest. Fráter György kulcsszerepet játszott Habsburg Ferdinánd és János király egyezkedéseiben, így az 1538-as váradi béke megkötésében, majd az uralkodó 1540-ben bekövetkezett halála után a csecsemő trónörökös gyámja. Némiképp joggal érzett felelősséget Buda 1541-es elvesztéséért, a bűntudat élete végéig gyötörte.
Mindez pedig arra sarkallta, hogy már 1541 decemberében szerződést kössön Ferdinánd követeivel az országegyesítésről. Erre 1551-ben nyílt lehetőség, miközben Fráter – már Ferdinánd alattvalójaként – gyorsan emelkedett a ranglétrán: az uralkodó őt nevezte ki erdélyi vajdának, 1551 augusztusára pedig a bíborosi kalapot is kijárta számára.
Az országegyesítés „gyakorlata” azonban nagyon félrement, az Erdélybe átvételére küldött 6-8000 főnyi Habsburg katonaság vezetője, Castaldo tábornok – és az ő jelentései nyomán Ferdinánd is – meg volt győződve arról, hogy Fráter György kettős játékot játszik, és hatalma biztosítására törekszik, ezért az év végére terv született a bíboros félreállítására. Alvinci kastélyában gyilkolták meg 1551. december 17-én, a későbbi beszámolók szerint György barát
A barát holtteste 70 napig feküdt a szoba padlóján, ahol meggyilkolták, míg végül a gyulafehérvári káptalan emberei elmentek érte, és a Szent Mihály székesegyház kriptájában eltemették 1552. február 25-én.
