Tudomány koronavírus

Hörcsögökről terjedt emberre a koronavírus

Andrey Bok / EyeEm / Getty Images
Andrey Bok / EyeEm / Getty Images

A The Lancet tudományos szakfolyóirat preprinteket, vagyis lektorálás előtt álló tanulmányokat gyűjtő lapjában jelent meg egy írás arról, hogy emberek hörcsögöktől kaphatták el a koronavírus delta variánsát. Dobson Szabolcs gyógyszerengedélyeztetési szakértő szúrta ki Facebook-csoportjában a preprintet, amelyben Hong Kong-i kutatók egyértelműen igazolták: két esetben is hörcsögök fertőztek meg egy helyi állatkereskedésben embereket SARS-CoV-2 delta variánssal. A két hörcsögtől COVID-ot elkapó ember közül az egyik a vele egy háztatásban élőket is megfertőzte.

A hörcsögök tavaly november 21-e körül fertőződhettek meg, mielőtt még a vizsgált területre kerültek volna.

A hörcsögöktől származó keneteket és a vérmintákat egy állatboltban és egy raktárban gyűjtötték, ahonnan az állatok a boltba kerültek  – írja Dobson Szabolcs. A boltban lévő 16 szíriai hörcsög közül 8, a raktárban lévő 12 közül 7 volt SARS-CoV-2-vel fertőzött. A szintén vizsgált nyulak, törpehörcsögök, tengerimalacok, csincsillák és egerek egyike sem adott pozitív teszteredményt.

A kutatók figyelmeztetnek: a kedvtelésből tartott hörcsögök természetes körülmények között is megfertőződhetnek, ez pedig emberi fertőzésekhez is vezethet. Mind a genetikai, mind az epidemiológiai eredmények határozottan azt sugallják, hogy a vizsgált két eset egymástól független, hörcsögről emberre való átvitel volt, és az is biztos, hogy a fertőzött emberek másoknak is átadhatják a betegséget. A fertőzött hörcsögök volta a vírusfertőzés legvalószínűbb forrásai.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik