Tudomány

Hadsereggel érkezett Horthy Budapestre

Wikipedia
Wikipedia

1919 őszére a Horthy Miklós által szervezett Nemzeti Hadsereg lett Magyarország legjelentősebb fegyveres alakulata. A későbbi kormányzó közben egyre inkább politikusként viselkedve sikerült elérnie, hogy a tanácsköztársaságot megbuktató román csapatok befejezzék nyugati irányú előrenyomulásukat.

Hatalmas pompával

A haderő mellett ez a magatartás is hozzájárult ahhoz, hogy Horthy a kormányok fölé emelkedhetett, amit budapesti meghívása mellett az antant hatalmak által Magyarországra küldött Clerk-misszió kitüntetett figyelme is jelzett – írja a Rubicon.hu. Horthy a George Russel Clerk brit diplomata által szervezett november 5-i tárgyaláson ígéretet tett a rend fenntartására, a bevonulás előtti napokban pedig a fővárosi zsidóság küldötteit is megnyugtatta.

Az antant utasítása nyomán aztán a hónap közepére a román alakulatok kiürítették Budapestet, és egészen a Tiszántúlig vonultak vissza, így november 16-án a Nemzeti Hadsereg birtokába vehette a magyar fővárost. A fővezér vonata korán reggel érkezett meg a Kelenföldi pályaudvarra, ahonnan hatalmas pompával vonult be fehér lován a Bartók Béla úton a város szívébe.

Budapest polgármestere, Bódy Tivadar a Duna partján, a Szent Gellért téren köszöntötte Horthyt, aki híres beszédében „tetemre hívta” a magyar fővárost, felrótta neki, hogy „vörös rongyokba öltözött”, egyúttal azonban megbocsátásáról biztosította hallgatóságát.

Tetemre hívom itt a Duna partján a magyar fővárost: ez a város megtagadta ezeréves múltját, ez a város sárba tiporta koronáját, nemzeti színeit, és vörös rongyokba öltözött. Ez a város börtönre vetette, kiüldözte a hazából annak legjobbjait és egy év alatt elprédálta összes javainkat.

Államfő

Horthy befolyását a közös célok szolgálatába állította, vagyis arra törekedett, hogy egy, az antant által elismert kormány álljon Magyarország élére, mely kijuthat majd a békekonferenciára, és lezárhatja a világháborús konfliktust, másfelől pedig rendet teremthet az új határok közé szoruló államban.

Ennek nyomán november 24-én megalakult a koalíciós Huszár-kabinet, mely 1920 januárjában delegációt küldött Párizsba, egyúttal pedig sikeresen levezényelte az első nemzetgyűlési választásokat. Horthy ebben a még formálódó rendszerben az államfői pozíciót célozta meg magának, melyet a királyság visszaállítása okán – az 1920. március 1-jei parlamenti szavazás után – kormányzóként foglalhatott el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik