Tudomány

Agykárosodást okozhat az űrutazás

Egy friss tanulmány alapján agyi károsodást okozhat a hosszú ideig tartó űrutazás – írja az MTI. A müncheni Lajos-Miksa Egyetem (LMU) csapata szerint az űrhajósokon végzett vérvizsgálatok enyhe, de tartós elváltozásokat és az agy gyorsabb öregedését mutatták ki. A jelenség hátterében az állhat, hogy a mikrogravitáció megzavarhatja a vér kiáramlását az agyból, ami idővel az agy-gerincvelői folyadék nyomásának növekedését idézheti elő.

Korábbi tanulmányok utaltak már arra, hogy a hosszabb űrutazások nemcsak a csontok és izmok sorvadásához vezethetnek, hanem az agyra is hatással vannak. Jens Jordan, a Német Űrkutató Központ orvosi intézetének igazgatója szerint ez a jelenség űrutazáshoz köthető neurookuláris szindrómaként (SANS) ismert, eddig azonban nem volt világos, hogy a hatás károsítja-e az agyat.

Ennek feltárására az LMU szakértői svéd és orosz kollégáikkal öt olyan orosz űrhajós vérét vizsgálták, akik öt és fél hónapot töltöttek el a Nemzetközi Űrállomáson (ISS). A kozmonauták vérét az utazás előtt és közvetlenül utána, majd egy héttel, valamint három héttel később is elemezték.

Az eredmények alapján az űrből való visszatérést követően megemelkedett az agy öregedését és sérülését jelző több fehérje szintje.

Különösen igaz ez a visszatérés utáni első hétre.

Hiep Lê / EyeEm / Getty Images

Az nem derül ki a tanulmányból, hogy az agyi változások megbetegítették-e az érintetteket. „Egy biomarker a vérben még semmit nem mond a klinikai panaszokról” – mondta Jordan.

Peter zu Eulenburg, a csapat tagja szerint ahhoz, hogy a hosszú ideig tartó missziók kockázatait a minimális szinten lehessen tartani, fel kell mérni, hogy miként lehet megakadályozni az agyat érintő nyomásnövekedést. A NASA és az európai űrkutatási hivatal (ESA) is vizsgálja a kérdést, többek között azt, hogy segíthet-e az űrhajósoknak egy mesterséges gravitációt előidéző centrifuga.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik