Tim Graham / Getty Images
Tudomány zöldövezet

Sokkal többen élnek árvízveszélyes területen, mint húsz éve

Mintegy egynegyeddel nőtt az árvízveszélyes területeken élők száma az utóbbi két évtizedben – mutatták ki az MTI szerint műholdas adatok elemzése alapján kutatók.

A Nature című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy már 86 millióval többen élnek árvízveszélyes térségekben.

Amerikai kutatók 169 ország 2000 óta pusztított 913 árvizének napi kétszeri műholdas megfigyelési adatait elemezték. Ezen adatok alapján hozták létre a globális árvíz adatbázist (Global Flood Database), amely magában foglalja a halálos áldozatok, az otthonaikból elűzött emberek számát, az esőzések mértékét mind a 913 árvíz esetében.

A kimutatták, hogy gazdasági szükségszerűségből 86 millió ember vándorolt az ismert árvízveszélyes térségekbe 2000 és 2015 között, ami 24 százalékos emelkedés.

Eredményeik szerint 2,23 millió négyzetkilométernyi területet öntött el ár 2000 és 2018 között, 290 millió embert érintve.

Számítógépes modellezéssel megbecsülték, hogy a klímaváltozás és a demográfiai változások nyomán további 35 ország szembesül az áradások magas kockázatával 2030-ig.

A korábbinál becsültnél tízszer több az árvízveszélyes területekre vándorolt emberek száma – mondta Beth Tellman, a New York-i Columbia Egyetem Földkutató Intézetének tudósa, a tanulmány vezetőszerzője az AFP francai hírügynökségnek. „Sikerült feltérképezni olyan árvizeket, amelyek gyakran nem kerülnek a térképre, és nem veszik számításba az olyan árvízi modellekben, mint a gátak átszakadása és a jégolvadás okozta árvizek. A gátak átszakadásának különösen nagy a hatása. Az ilyen áradások 13 millió embert érintettek 13 árvízben” – magyarázta a kutató.

Az áradások veszélyének kitett országok többsége Dél-és Délkelet-Ázsiában van, a műholdas adatok kimutatták, hogy Latin-Amerikában és a Közel-Keleten is nő az ilyen térségekben élők száma.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.