Műkritikával foglalkozni ma sem jelent biztosítékot a művésztársadalom általános elismerésére és jóindulatára, ám amíg a nézeteltérések és sértések miatti elégtételszerzés bevett elintézési módja a párbaj volt, addig egyenesen életveszélyes hivatás is lehetett. A dualizmus kori Magyarországon pedig pontosan ez volt a helyzet, és bizony elő is fordult, hogy a nem megfelelő kritikák szerzőit a sértődött művészek, vagy éppen azok rajongói párbajra hívták, esetleg csak minden formalitást nélkülöző módon elagyabugyálták.
Párbajhős kritikus
Azonban előfordultak fordított esetek is, amikor a kritikusok ragadtak toll helyet kardot, 1901-ben például a Nemzeti Színház fiatal igazgatóját, Beöthy Lászlót hívta ki párbajra egy kritikus, Kacziány Géza, amiért az egy nyilvánosságra került magánlevélben „humbug”-nak merészelte nevezni az egyik darab kritikai fogadtatását. Kacziány húzta végül a rövidebbet az összecsapásban, de csak több sebesülés elszenvedése után volt hajlandó beszüntetni a párbajt, amikor is Beöthy elárulta neki, hogy az ő kritikáját egyébként nem sorolta a fenti kategóriába.
Az ilyen, azért inkább ritkaságszámba menő esetek után a két háború között viszont egy színikritikus, Egyed Zoltán szinte a
Az 1919-ben alapított Rivalda című színházi lap főszerkesztőjeként azzal szerzett magának és lapjának ismertséget, hogy leleplezte a rivális Színházi Életet: anyagi juttatásokért cserébe kerülnek be a színésznők fotói a lapba.
Egyedi stílusban megírt, felkészült, de sokszor a kegyetlenségig őszinte kritikáival rengeteg haragost szerzett magának a színházi körökben, párbajozott többek között Pásztor Béla filmrendezővel, a híres színésszel, Csortos Gyulával, több színésznő férjével, illetve mindenféle ügyekben képviselőkkel, orvosokkal és ügyvédekkel is. Persze ezeket a párbajokat azért nem életre-halálra vívták, az is előfordult, hogy végül a felek még az első kardcsapások vagy lövések előtt kibékültek.
Ez történt a kor egy másik színészóriása, Jávor Pál esetében is, aki 1931-ben tett egy társaságban megjegyzést kolléganőjére, Titkos Ilonára. A hölgy nevében Egyed kért kardpárbaj formájában elégtételt, ám a két férfiú a párbajt vezető segéd békítő szónoklatára inkább egymás nyakába borult.
Nem nézte, kibe „köt bele”
Ettől még persze kellett bátorság ennyi párbajban részt venni, de Egyednek volt mire bátornak lennie, hiszen első világháborús, többször kitüntetett veteránként tudott bánni a fegyverekkel, de persze így is előfordult, hogy kisebb-nagyobb sebesüléseket szenvedett a párbajok során. Azt sem lehet rá mondani, vigyázott volna arra, hogy csak nálánál gyengébb képességű ellenfelekkel vívjon meg, hiszen 1938-ban a kétszeres olimpiai bajnok kardvívót, az ekkor újságíróként dolgozó Petschauer Attilát is kihívta párbajra.
Ők ketten egyébként jó barátságban voltak, ám az egykori bajnok szóban és írásban is tett néhány megjegyzést arra, ahogyan Egyed ifjú színésznők pályáját igyekszik egyengetni. Pofozkodás, majd párbaj lett a dologból, amelynek során Petschauer nagyon igyekezett csak védekezve vívni és nem megsebesíteni barátját, ám miután látta, hogy
Nem tudjuk, mennyi alapja volt Petschauer rosszmájú megjegyzésének, ám az tény, hogy Egyed fedezte fel és futtatta be a kor két nagy magyar színésznőjét is, a Hollywoodban karriert csinált Hajmássy Ilonát, illetve Karády Katalint. Kritikusi munkássága ugyan mára nagyrészt feledésbe merült, de rajtuk keresztül biztosan kivívta magának a helyet a magyar kultúra nagyjai között. A háború alatt az is kiderült róla, hogy egyre kevésbé sérthetetlen, a nyilas hatalomátvétel után letartóztatták, Sopronkőhidára, majd Ausztriába hurcolták, közben többször kegyetlenül megverték. Már betegen tért haza, 1947-ben pedig fel is adta a szervezete a további küzdelmet.
