A középkori magyar történelem egyik legfontosabb, korszakhatárként is tekinthető mozzanata volt a Mongol Birodalom ellen vívott Sajó-menti, vagy közismertebb nevén muhi csata 1241. április 11–12-én. Jelentősége a mohácsi ütközetével vetekszik azzal a fontos különbséggel, hogy bár a „muhi vereség” sokkal nagyobb közvetlen pusztítást eredményezett, ám hosszabb távon sikerült kiheverni, az ország megtartotta függetlenségét, majd visszanyerte erejét.
Mintha egy nyílhegyet keresnénk fél Budapesten
A tatárjárás horrorisztikus képe még ma, nyolc évszázaddal később is élénken él a köztudatban, bár az emlékezet a tények helyett egyre inkább a nemzeti tragédia sötétjébe burkolózik. Az ELTE vezetésével, számos más intézmény részvételével „Tatárjárás 1241 – A tatárjárás Magyarországon és a mongol hódítás eurázsiai összefüggései” néven alakult egy olyan kutatócsoport, amely hosszú idő után modern szemlélettel, tudományágak összefogásával vizsgálja újra a magyarországi tatárjárás eseményeit és következményeit.
A részletekről, az új eredményekről és értelmezésekről több cikkben számolunk be a 24.hu-n. Ezúttal Dr. Laszlovszky József régésszel, a kutatócsapat tagjával, a Közép-európai Egyetem (CEU) professzorával a csata helyszínéről beszélgettünk, amelynek feltételezett helyén még emlékmű is áll, ám hamar kiderül: a biztosnak látszó részletek mellett sok mindent rosszul tudunk, illetve még sokat kell kutatnunk a biztosabb válaszokért.
Óriási terepi munka folyik a legmodernebb technológiák bevetésével, a tudósok eredetileg egy 15×15 kilométeres körzet (ez nagyjából a mai Budapest területének a fele) átfésülését kezdték meg. De a „kör” fokozatosan szűkül. Tűt keresnek a szénakazalban, hiszen gondoljunk csak bele, a középkorból fennmaradt tárgyi bizonyítékként csupán nyílhegyekben, páncéltöredékekben, rozsdaette kardvasakban reménykedhetünk, vagy a csatában elhunyt emberek maradványait, esetleg tömegsírjait kellene azonosítani a korszakból.
Perdöntő lelet lehetne egy 800 éves, fából készült híd pilléreinek feltárása a körzetben úgy, hogy közben nem tudjuk, merre kanyargott akkor a folyó – ez irányba is komoly munka folyik, és jönnek is az eredmények. De kezdjük az elejéről.
A híd a kulcs
A Magyar Királyság hadereje IV. Béla vezetésével a Vác környékét dúló, majd Pest ellen forduló tatár hadat űzve érkezett a Sajó jobb partjához. Valószínűleg nem sejtették, hogy a folyton megfutó mongolok ügyesen maguk után csalogatták őket a számukra előnyös terepre: a folyóhoz érve átkeltek a hídon, egyesültek a főseregükkel. A magyarok tábort vertek a folyó nyugati oldalán, erős őrizet alá vonták a hidat mert egyértelmű volt, hogyha itt csata lesz, annak sorsa ezen a hídon fog eldőlni.
Többé-kevésbé így is lett, a kortárs beszámolókból tudjuk, hogy az ütközet nagyon fontos helyszíne volt a Sajó hídja. Egészen addig, míg a tatárok váratlanul két helyen is átkeltek a folyón, táborukba szorították a meglepett magyarokat, eldöntve ezzel a csata kimenetelét
– mondja a 24.hu-nak Laszlovszky József.
Aki tehát az összecsapás helyét keresi, annak a hidat kell megtalálnia, illetve még a magyar tábor helyén maradhattak fenn nagyobb számban a küzdelemhez köthető leletek. Érdekes módon egyébként ez az Árpád-kor legjobban dokumentált csatája, köszönhetően annak, hogy mindkét oldalról több, részben kortárs beszámolót is ismerünk.
Ezek közül a legkorábbi, latin nyelven írt magyar források Sajó-menti csataként ismertetik a történteket, a muhi csata megjelölés csak később, de még a középkorból származik. Az pedig külön rejtvény, hogy miként lehet feloldani azt a folyónevet, amelyet a tatár oldalhoz köthető, később keletkezett kínai nyelvű szöveg őrzött meg.
Muhi valójában Poga
Muhi vagy inkább Mohi jelentős település volt, a késő középkorra egészen mezővárosi rangig emelkedett országos vásárral. Jelentős hadi és kereskedelmi út mellett (valójában a jelenlegi 3-as főút vonalán) feküdt: aki északkeletről kívánt az ország középső tájaira eljutni, az itt juthatott túl a legkevesebb átkeléssel a Hernád, a Sajó és a Tisza „háromszögén”.
Fontos szempont volt ez akkor, amikor csak időszakos gázlókon és réveken lehetett átjutni egy-egy folyón, azok mocsarain, ráadásul itt a XIII. század közepén még egy híd is segítette az átkelést.
Csakhogy a középkori Mohi nem azonos a mai Muhival. Előbbi a török hódoltság korában elpusztult, utóbbi pedig a Poga nevet viselte egészen 1928-ig, amikor is átkeresztelték. Csupán azért, hogy legyen egy Muhi, ahol a csatára emlékezhetünk. Igaz ez a jelenlegi emlékmű helyének kiválasztására is, ahol az egyetlen szempont a főút közelsége, vagyis a „praktikum” volt – nincs a helyszínen egyetlen, a csatára utaló nyom sem, ám még sincs „rossz” helyen.
Autópálya az „igazi” Muhin
Az eredeti mezőváros egy részét alig két évtizede sikerült feltárni a mai Muhitól nyugatra, az M30-as autópálya egyik csomópontjának építésekor. Térképen könnyen azonosítható, három tó fogja körül. Nem messze innen, Hejőkeresztúr térségében ugyancsak az autópálya építésekor bukkantak egy aprócska, Árpád-kori falu maradványaira, az egyik egykori házban pedig jelentős, a csatához köthető felfedezés született.
Több, a XIII. század közepén elhunyt, fegyveres férfi összekaszabolt testének maradványai kerültek elő innen, és egy látszólag értéktelen vasdarab.
A tüzetes vizsgálat a »vasdarabról« kiderítette, hogy a korszak legjobb minőségű, legdrágább páncéljából származik. Magyarán itt a Sajó-menti csata egy résztvevőjét megölték, és később az elpusztult ház romjai fedték be az áldozatokat és a fegyvereket
– emeli ki a régészprofesszor. Hozzáteszi: a később itt nem véletlen.
A mongol sereg profizmusát bizonyítja ugyanis, hogy a katonáknak csak akkor volt szabad a zsákmányszerzés, amikor a vezérek a csatát befejezettnek nyilvánították, és erre engedélyt adtak. Aki ez előtt vagy az ellenség üldözése közben fosztogatni kezdett, azonnal megölték.
Témánk szempontjából viszont a lényeg, hogy a „muhi csatához” még a valódi Muhit is nehéz hozzákapcsolni, bármilyen részletesek is az írott források. A kortársak számára ugyanis egyértelmű volt, hogy hol fekszik a falu (majd később mezőváros), és hol folyik a Sajó. Ma viszont a folyó még több fejtörést okoz.
A vándorló Sajó
A Sajó akkori medrének meghatározása lenne a következő nagy lépés, ám az 800 év alatt kilométereket is vándorolhatott bármelyik irányba, oda és vissza. Itt jut kiemelkedő szerep az interdiszciplináris csapat természeti földrajzzal foglalkozó tagjainak, akik Nagy Balázs (ELTE TTK) vezetésével a legmodernebb technológiával elkészítették a felszín rendkívül részletes, 3D-s modelljét, és rekonstruálják a táj változásait. A történelmi árterek több kilométer széles sávot fednek le, ezen belül kell majd meghatározni a meder XIII. századi vonalát. Illetve ez az a terület, ahol Laszlovszky József szerint
További problémát okoz, hogy ha ide soroljuk még a Hernádot, a Tiszát és a Hejőt is, a mai vízrajzi viszonyokból gyakorlatilag semmiféle következtetést nem lehet levonni az egykori csata helyszínére vonatkozóan.
A híd, a magyar tábor és a kavicsbányák
Perdöntő bizonyíték a híd lenne: az egykori cölöpök a folyóban és az iszapban is jó eséllyel megmaradtak, a tudósok nagy erőkkel keresik ezeket, ha kell, búvárrégészek bevonásával. Bukkannak is elő szép sorjában, de a faanyag elemzése alapján olyat még nem találtak, amely a XIII. század közepén ott állhatott.
Adja magát Sajóhídvég, bár a település ma a Hernád partján fekszik, egykor a két folyó összefolyása a mostaninál északabbra volt, történetünk idején haladhatott ott a Sajó. A miértek részleteibe most nem megyünk bele, a lényeg, hogy az eredményeik alapján a kutatók jelentős része az egykori hidat délebbre, Köröm település térségébe teszi. Összességében tehát az óriási, 15×15 kilométeres terület egyre szűkül: ha a térképre pillantunk,
A magyar tábor felkutatása viszont lehet, hogy már örökre elúszott – a szó legszorosabb értelmében. Nyékládháza felől ugyanis hatalmas kavicsbányák kezdtek Muhi felé nyújtózkodni: a szakemberek ma már kutatják a művelésbe bevonni szándékozott területeket, de az elmúlt évtizedekben rengeteg tárgyi emlék elveszhetett, és akkor még nem beszéltünk a Sajó keleti oldaláról, ahol sokan a tatár tábor helyét keresik.
A szakemberek egy számtalan darabból álló puzzle-t próbálnak most összerakni abban a reményben, hogy pontosabban megismerhetik a csata eseményeit, és esetleg a végzetes küzdelem tárgyi emlékeit is megtalálhatják.
