Az emberiség történetében sosem látott mértékben, globálisan majdnem 7%-kal csökkent 2020-ban a szén-dioxid kibocsátása az előző évhez képest. Ennek ellenére a szén-dioxid légköri koncentrációja továbbra is rekordokat döntöget, sőt, a növekedésének mértéke is csak kicsit lassult – azaz egy világjárvány és az azzal kapcsolatos lezárások nyomán látható kibocsátáscsökkenés a globális felmelegedés szempontjából csak annyit jelent, hogy egy kicsit kevésbé romlott a helyzet, mint enélkül romlott volna. A pandémiás év azt mutatja meg, hogy nagyobb, rendszerszintű változásokra van szükség a klímacélok eléréséhez – írja a Másfél fok.
A szén-dioxid-kibocsátás mértéke a pandémia miatt szükségessé vált lezárások hatására ideiglenesen több országban is visszaesett, olyannyira, hogy globálisan az év végén kb. 7%-os eséssel számoltak 2019-hez képest. 2009 óta ez az első eset,
De a klímavédelem szempontjából sok helyen sikernek, jó hírnek tekintett csökkenést érdemes egy kicsit más szempontból is vizsgálni. Először is nézzük az állítást megfordítva: egy világjárvány és a hozzá kapcsolódó példátlan lezárások és korlátozások idején a megelőző évi, a 2019-es rekordmagas emisszió 93%-át még mindig kibocsátottuk.
Van azonban egy további rossz hír: a klímaválság, a globális felmelegedés szempontjából az alapvető kérdés az, hogyan alakul a szén-dioxid koncentrációja a légkörben. A 7 százalékos kibocsátáscsökkenés ellenére 2020-ban a szén-dioxid légköri koncentrációja nemhogy nem csökkent, de tovább növekedett – ha valamivel kisebb mértékben is, mint az a lezárások nélkül történt volna.
A számítások szerint mindössze pár tized ppm-mel lett kisebb a 2020-as éves átlagos növekedés értéke, mint ha nem lettek volna lezárások – ez azt jelenti, hogy a légköri koncentráció szintje kisebb ütemben nő (de tovább nő!), mint arra a korábbi trendek alapján következtetni lehetett. Egyrészt a kibocsátás-csökkenés csak ideiglenes, másrészt a szén-dioxid-kibocsátáscsökkenés tavalyi kis mértéke messze nem elég ahhoz, hogy komolyabb változásokat érjünk el.
A fürdőkád megtöltésének példájával élve: attól még, hogy egy kis ideig kisebb sugárban engedem a vizet a kádba, amíg ez gyorsabb, mint ahogy le tudna folyni a víz, annak szintje nőni fog – ugyan lassabban, mint korábban, de a lényegen – a vízszint emelkedésén – ez nem változtat. Ahhoz, hogy a szén-dioxid légköri felhalmozódását megállítsuk, rövidtávon legalább 50%-os (a természetes szén-dioxid-nyelők kb. ekkora részt képesek ellensúlyozni), hosszú távon viszont még ennél is nagyobb kibocsátás-csökkentésre van szükség.
A kibocsátások csökkenése valóban történelmi volt tavaly: nagyobb volt, mint a második világháború végét követő időszakban, amikor a világ jelentős része romokban hevert, a léptéket pedig úgy kell elképzelni, mint ha a világ harmadik legnagyobb kibocsátója,
Az antropogén kibocsátásokkal az elmúlt 200 évben egy törékeny egyensúlyban lévő rendszert bolygattunk meg. Ennek jelentőségét nem a Földön tárolt szén összmennyiségéhez, hanem a természetes folyamatok anyagáramához képest kell vizsgálnunk. Másképpen fogalmazva: nem az a kérdés, mennyi fosszilis, szénalapú energiahordozó van a Földön vagy mennyit használunk ebből el egy évben, hanem az, hogy a használat (jellemzően égés) során felszabaduló szén-dioxid mennyiségéhez képest mennyit képes ebből a természet megkötni, mekkora a nyelők kapacitása. Ennek függvénye a légköri koncentráció alakulása.
A fürdőkádas példára visszatérve, a szén-dioxid koncentráció emelkedése ennél egy fokkal bonyolultabb: bár a leginkább meghatározó az emberiség kibocsátásának nagysága, az egyes évek átlagos növekedési mértéke eltér, melyben a kibocsátások mellett szerepet játszik az elnyelőképességet befolyásoló éghajlati változékonyság is.
Hosszú távon nem a világ leállása és bezárkózása a megoldás, mert a korlátozások után – vágyva a korábbi „normális” életre – a kibocsátások még erősebben fognak növekedni, ahogy ezt Kína példája már mutatja. Az éghajlatváltozás mérséklése globális, rendszerszintű változtatásokkal képzelhető el, amihez meg kell nyerni a társadalmak támogatását. Ehhez a politikai-gazdasági döntéshozóknak olyan valódi és hatékony kibocsátás-csökkentési terveket kellene bemutatniuk az év végén esedékes glasgow-i klímakonferencián, amik egyelőre nincsenek kilátásban. Ahogy az ENSZ Biodiverzitással és Ökoszisztéma Szolgáltatásokkal kapcsolatos Kormányközi Platform (IPBES) jelentése is rámutatott: sokkal jobban tudnánk kezelni a jövő világjárványait, ha a megfékezés helyett nagyobb hangsúlyt fektetnénk a megelőzésre. Ugyanez érvényes a globális felmelegedésre is.
