Tudomány

Ez történik az aggyal placebohatás közben

WLADIMIR BULGAR / Getty Images
WLADIMIR BULGAR / Getty Images

A Nature Communications tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint a placebo hatására az agy több részén is fájdalomcsökkentő aktivitás figyelhető meg – olvasható az Eurekalerten megjelent sajtóközleményben.

A kutatás egy metaanalízis, összesen húsz idegképalkotással dolgozó tanulmányt fésült át, amelyek segítségével 600 ember agyi szerkezetére látott rá. A probléma eddig az effektus tanulmányozásával az volt, hogy nagyon kis alanyszámú kísérletek zajlottak rá, ez az első olyan átfogó analízis, ami meg tudja mondani, hogy nagyobb résztvevők esetében is ugyanaz-e az eredmény.

Az eredmények azt mutatják, hogy azoknál, akiknél a legjobban hatott a placebo, a legnagyobb aktivitáscsökkenés mutatkozott azokban az agyi régiókban, ahol a fájdalomérzet kialakul. Még mindig nem teljesen tiszta egyébként, hogy az agyunk hogyan generálja a fájdalomérzetet, de az biztos, hogy azok az agyi területek felelősek benne, amelyek a kívülről jövő testi ingereket felfogják, illetve amelyeknek a motivációban és a döntéshozatalban is szerepük van. A placebo a korai fájdalomjeleket is befolyásolta, illetve

azokat a motivációs szignálokat is, amelyek nem köthetők közvetlenül a fájdalomérzékeléshez.

A kutatók változásokat találtak az agy talamusz nevű régiójában, illetve a bazális ganglionokban vagy törzsdúcokban is. A talamusz mindenféle érzékszervi motoros ingert érzékel, és kimutatható, hogy a fájdalomérzékelésért felelős területeit befolyásolta a legjobban a placebo. A bazális ganglionok pedig a motivációért és a fájdalomra adott reakcióért felelősek, a szakértők pedig azt gondolják, hogy a placeboeffektus nagy része ezen is múlhat.

Ugyanígy befolyásolja a placebo a hátulsó insulát is, ami a fájdalomérzet kialakulásának egy korai szakaszáért felelős. Ez az agykéreg egyetlen olyan része, aminek stimulálásával el lehet érni a fájdalomérzetet.

Az eredmények azt mutatják, hogy a placebohatás nem az agy egy területére koncentrálódik, sokkal inkább több terület együttes munkájának eredménye. Az, hogy ezek a területek milyen arányban vesznek részt a folyamatban, emberenként változhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik