Ahogy a nyilvánosság egyre inkább befúrja magát a még meglévő európai uralkodócsaládok hétköznapjaiba, úgy kapjuk egyre több bizonyítékát, hogy bizony a király is csak ember. Karácsonykor részt vesz a kötelező rendezvényeken, elmondja és megteszi, amit el kell mondania és meg kell tennie, miközben ő is azon töri a fejét, kit mivel ajándékozzon meg, vagy vajon kiket nem lenne tanácsos egymás mellé ültetni a családi asztalnál.
Nekünk csak a múlt
Legalábbis az elmúlt évszázadokban biztosan, ahogy a karácsony fokozatosan kilépett a merev egyházi keretekből, és vált egyre markánsabban a család ünnepévé is. Itthon ma leginkább a brit uralkodóház eseményeit övezi nagy érdeklődés, ilyenkor pedig az emberben csak felmerül: vajon milyen lehetett a magyar királyi család karácsonya?
A választ nagyban megnehezíti, hogy ehhez több mint 100 évet kell visszaugranunk az időben utolsó, békeidőben regnáló uralkodópárunkhoz, Ferenc Józsefhez és Erzsébet királynéhoz.
A csaknem hét évtizedig a trónon ülő magyar király karácsonyaira ma már csak családi levelezésekből és egyéb kordokumentumokból következtethetünk, az eredmények így is köteteket töltenének meg. Vér Eszter Virág történészt és Borovi Dániel művészettörténészt, az uralkodócsaládhoz köthető kiadványsorozat szerkesztőit, a Monarchikum Kutatócsoport tagjait arra kértük, villantsanak fel ebből néhány momentumot.
I. Ferencnek megtetszett a karácsonyfa
Az uralkodó család tagjai, főleg persze Ferenc József közfeladatai több szempontból is gyakran nyomták rá bélyegüket az ünnepekre, az év során két olyan jeles esemény volt, amit igyekeztek tényleg családi körben tölteni: a karácsony és az uralkodó augusztus 18-ai születésnapja, noha az utóbbinak állami ünnepként is kiemelt fontossága volt a korszakban.
Emellett Sisi, azaz Wittelsbach Erzsébet 1837. december 24-én született, ezért esetünkben a császári-királyi karácsony mindig kiegészült születésnapi köszöntéssel is. Nem lehet elvonatkoztatni attól sem, hogy a XIX. század e tekintetben kurzusváltást hozott a karácsony és több más ünnep „megülésében” is: a korábbi szakrális jelleg profanizálódott a súlypont a templomi térből, a közösségből fokozatosan családi körbe helyeződött át.
Az első Habsburg-uralkodó, aki a protestáns északnémet vidéken már elfogadott szokást 1817-ben a Burgban is meghonosította, I. Ferenc császár (Ferenc József nagyapja) volt, miután előző évben öccse, Károly főherceg és annak felesége, Henrietta Alexandrina nassau–weilburgi hercegnő otthonában vendégeskedve az ünneplés hatása alá került.
Olyannyira megtetszett neki, hogy ezt követően az uralkodói rezidencián is bevezette, s ez az akkoriban még vallási okokból fenntartással fogadott fenyőfaállítás rituáléja kezdeményezésére elfogadottá válhatott a katolikus bécsi családok körében is
– mondja a 24.hu-nak Vér Eszter Virág.
Velencében rögtönöztek
Erzsébet és Ferenc József közös karácsonyai jegyességük évében kezdődtek. Az ifjú császár 1853 decemberében meglátogatta jövendőbelijét Münchenben, és a karácsonyt is ott töltötte. Ekkor kapta azt az ajándékot, amit élete végéig nagy becsben tartott, nemrég pedig egészen elképesztő összegért kelt el egy aukción, de erről részleteiben majd később. Ferenc József levele anyjának, Zsófia főhercegnének 1853. december 27-én:
„Azt, hogy itt boldog vagyok, azt drága mama ön tudja a legjobban; csak az szomorít, hogy ön olyan egyedül van, és különösen a karácsonyestét kellett mindannyiunk nélkül eltöltenie Bécsben. Az anyósoméknál Münchenben az ajándékozás pompázatos volt. Én Sisi már ismert portréját kaptam, ami tényleg szép, és nagy örömet okozott. Az én ajándékaim, különösen a portrém, amelyet itt általában mindenki nagyon élethűnek talált, nagyon megörvendeztették Sisit; akárcsak a rózsakoszorúja csokorral, amelyet felvesz egy bálra, amelyet az örömszülők adnak, és ezek itt, ahol az efféle virágok nem honosak, nagy feltűnést fognak kelteni. Sisit az érkezésem utáni reggelen jó egészségben, virágzóan láttam viszont. Mindig egyformán kedves és vonzó, most pedig nagyon sok különféle dolgot tanul.”
A következő évben Bécsben fiatal házaspárként ünnepeltek, Erzsébet a szíve alatt hordta első gyermeküket, Zsófia Friderikát, 1855-ben pedig már a második lányukkal, Gizellával (1856–1932) volt várandós. Egy évvel később ellenben az uralkodói kötelezettségek hatására, a birodalom központjától távol, „szűk” körben töltötték az év végi ünnepeket.
Ferenc József és Erzsébet idősebb lányuk, Zsófia kíséretében 1856–1857 fordulóján szemleúton járt a Habsburg Birodalom észak-itáliai tartományaiban, az alig féléves Gizellát – a kockázatokra való tekintettel – Bécsben hagyták. A karácsonyt végül Velencében ünnepelték kíséretük társaságában, ahol Ferenc József öccse, Miksa is meglátogatta őket. Ferenc József ezt írta Zsófia főhercegnének 1856. december végén:
A karácsonyesténk igazán szép volt. A fenyőt a botanikus kertből hoztuk, ez itt külhoni növény, és egyéb szép dolgokat is hoztunk, amit csak találhatni errefelé. A kicsi [kislányuk, Zsófia főhercegnő] nagyon eleven volt. A marsall, aki pár napja nálunk tartózkodik, szintén ott volt, és nagyon jól szórakozott. Az önnek, a papának és Lajosnak szánt karácsonyi ajándékainkat majd Bécsbe való visszatérésünkkor tesszük lábaik elé. 24-én megérkeztek Chambordék, és karácsony napján a pár nappal korábban érkezett Miksa főherceggel egyetemben velünk étkeztek.
Erzsébet (gyermekeivel) 1861-ben ismét Velencében tartózkodott karácsonykor, majd közel egy évtizeddel később, 1869-ben újra Itáliában ünnepelt. Ekkor a húga, Mária nápolyi exkirályné kérésére Rómába utazott, hogy segédkezhessen a szülésénél. Unokahúga és egyben keresztlánya, Mária Krisztina Pia hozzá hasonlóan december 24-én jött világra.
Erzsébet tipródása
Még egy példa arra, hogy királyként az ember nem azt teszi, amit leginkább szeretne: 1870-ben és 1871-ben Erzsébet betegsége, valamint egy évvel később a birodalom székhelyén kitört vörheny következtében ismét Bécstől távol, Salzburgban ünnepeltek, óvintézkedések sorát bevezetve. A következő év szintén változást hozott a korábbi ünneprendben Zsófia főhercegné májusi halálával, aki korábban a tágabb család összetartozásának és az udvarban zajló családi életnek a központi szereplője, illetve szervezője is volt. 1872-ben az udvari társadalomtól és az uralkodó családtagjaitól távol, Gödöllőn karácsonyoztak, amely számukra intimebb közeget teremtett.
A kisebb vagy nagyobb családi kör dilemmája a későbbiekben komoly változásokat is okozott, Erzsébet ugyanis nehezen akklimatizálódott. Közismert, hogy nem tudott beilleszkedni a bécsi udvari társadalomba és a férje családjába, és ők sem voltak befogadóak vele szemben. Eleve nem is szerette a népes, merev ünnepségeket, emiatt is különlegesek voltak számára a szűk körű velencei vagy a későbbi magyarországi karácsonyok.
A „békebeli” bécsi karácsonyi rituálékat a szereplők magánlevelezéséből és környezetük feljegyzéseiből tudjuk nagyjából körvonalazni. Az uralkodó család 24-én délelőtt misét hallgatott, majd attól függően, hogy Erzsébet milyen módon kívánta a születésnapját ünnepelni, megtörténtek a köszöntések.
Rendszerint este hat órakor volt gyertyagyújtás, majd a kíséret részére az úgynevezett fogadtatás: az udvartartás tagjai személyes és személyre szóló ajándékokat kaptak, amelyek értékét és az átnyújtás sorrendjét is a rangok és a merev udvari etikett határozta meg. Rónay Jácint naplóbejegyzése (1875. december 23–24.): „Haladtunk, s alig vettük észre, hogy a kis fenség által epedve várt ünnep előestéjén ott álltunk a terem mennyezetéig érő karácsonyfa előtt, melynek kivilágított ágain, szemkáprázó színekben csillogott a sok ajándék, melyeket csak Valeria főherczegasszonynak szabad érinteni, csak neki szabad elosztani azok közt, kikhez közelebb áll. Jutott is mindegyikünknek szebbnél szebb emlék az első karácsonyfáról, melyet a gödöllői királyi lakban láttam.”
„A mama szomorú volt”
Az év végi ünnepeket megelőzően hagyományosan jótékonykodásra is sor került, amelyben az uralkodópár gyermekei is szerepet vállaltak szegényebb sorsú társaik felruházásával, élelmiszerek, illetve édesség ajándékozásával. A családtagok az ünnepi díszvacsorát követően többnyire részt vettek az éjféli misén is.
Másnap, december 25-én délelőtt szintén közös családi programnak számított a misén való megjelenésük. A gyerekek, amíg nem érték el a megfelelő kort – ami az elvárt illemszabályok betartására is garanciát jelentett – külön étkeztek. Erről tanúskodnak az uralkodó család utolsó békés, Mária Valéria eljegyzésével egybekötött burgbéli karácsonyáról lejegyzettek is a hercegnő naplójában 1888. december 24-éről:
„A papa olyan kimért hangon beszélt a mai estéről, hogy akár meg is bántódhattam volna, ha nem tudnám, hogy tetteti, csak úgy tesz, mintha nem teljes szívvel lenne köztünk. A mama szomorú volt. Rudolf hol rá, hol rám nézett kutató pillantásokkal, s nagyon barátságos volt. A kis Erzsébet szívből örült a karácsonyi ajándékoknak, és eljátszogatott a dolgaival, míg mi a bal oldali Sándor-szobákban étkeztünk. Asztalbontás után félrevontam Stefániát, és megmondtam neki, milyen elhatározásra jutottam, erre ő mindjárt gratulált is. Mintha csak álmomban történtek volna az események. 7 óra előtt Rudolf és Stefánia eltávozott a királlyal, a mama pedig megígérte, hogy átjön majd velünk, ha megtörtént a dolog.”
Pénzt vagy figyelmet
Ami az ajándékozást illeti, Ferenc József máig modernnek ható elveket képviselt, a nagyobb gyermekeivel, illetve családtagjaival előzetesen egyeztetett a kívánságaikról, és az sem volt ritka, hogy pénzt ajándékozott szeretteinek. Ez részben kevés szabadidejének és államfői kötelezettségeinek következménye volt, ahogyan az is, hogy az ajándékok beszerzését rendszerint a személyzettel intéztette.
Erzsébet ajándékozási szokásai ettől jelentősen eltértek, nemcsak abból fakadóan, hogy nagyon szeretett vásárolni, hanem figyelt az apróságokra, ajándékai személyre szabottak, esetenként praktikusak (is) voltak. És még a humorát is megcsillantotta, valamint az újdonságokra való fogékonyságát is,
A gyerekek kisebb korukban rajzokkal, maguk készítette apróságokkal lepték meg a rokonságot, akárcsak manapság. Az ajándékok közül Borovi Dániel kettőt emel ki, egyrészt érdekességként, másrészt pedig, mert jól mutatja, hogy a királyi család tagjai nem a toronyórát vették meg egymásnak lánccal, hanem tényleg próbáltak személyre szabottan ajándékozni.
Felbecsülhetetlen érték
A már említett „nulladik”, azaz az 1853-as karácsonyon Sisi és az édesapja egy Erzsébetről készült portréval lepte meg a császári vőlegényt. Ezen az akkor 15 éves lány lóháton ül a possenhofeni családi rezidencia előtt. Karl Theodor von Piloty, a korszak legjelentősebb müncheni történeti festője készítette, a lovat pedig a kifejezetten lovak ábrázolására specializálódott Franz Adam.
Ma már furcsának tűnik, hogy az ember magáról készült képet ajándékozzon, de akkoriban ez teljesen bevett szokás volt. A művészettörténész mégis egyedinek nevezi, mert a menyasszonyt hobbija gyakorlása közben ábrázolja.
A kép remekül visszaadja Erzsébet személyiségét, preferenciáit, maga a lovaglás pedig azon nagyon kevés szenvedély közé tartozott, amelyben Sisi és Ferenc József egyaránt osztozott
– fogalmaz Borovi Dániel.
Az uralkodónak rendkívül sokat jelentett, haláláig a hálószobája falán, az ágya felett függött a bécsi Burgban. Méghozzá középen, merthogy két oldalán egy-egy, Ferenc József által 1852-ben az osztrák történeti festőtől, Fritz L’Allemand-tól rendelt kép volt. Az egyik Heinrich Hentzi tábornokot ábrázolja, miután halálos sebesülést szerzett 1849-ben Buda magyar ostromakor, a másik pedig Alois Alnoch ezredest, amikor ugyancsak 1849-ben megpróbálja felrobbantani a Lánchidat, de nem sikerült neki, és ő maga halt meg.
A lovas portré Ferenc József halála után a család tulajdonába került – a Hofburgban ma egy másolat látható –, 2017-ben pedig aukcióra bocsátották. Rekordösszegért, 1,54 millió euróért kelt el, ami a szakember szerint jóval felette van a művészettörténeti súlyának, és nyilvánvalóan a felbecsülhetetlen eszmei értékének köszönhető.
Heine nem ért célba
A másik, szakértőink által kiemelt ajándékot, Heinrich Heine néhány kéziratát Rudolf trónörökös adta át édesanyjának 1888 karácsonyán. Erzsébet ugyanis közismerten Heine-rajongó volt, a költő hagyatékából származó dokumentumok megszerzése jókora kutatómunkát, és nem kevés pénzt igényelt.
Ennek ellenére nem részesült az ajándékozó által remélt figyelemben utolsó meglepetése, Erzsébet nem fogadta kellő lelkesedéssel a fia szeretetét és odaadását demonstráló ajándékot.
Ekkorra ugyanis már egyre több konfliktus terhelte kapcsolatukat Rudolffal, nem utolsó sorban méltatlannak vélt viselkedése és a felesége iránt érzett ellenszenvből fakadóan, amely a közös családi ünnepségeken is negatív, némileg távolságtartó hatást eredményezett. A „lelkesítő” fogadtatás elmaradása vélhetően más, örömteli családi körülményekből is fakadt, tekintve, hogy ekkor tartották Mária Valéria eljegyzését Ferenc Szalvátorral. Ez Erzsébet minden figyelmét lekötötte, és nem tudta kellően értékelni fia békülést jelző gesztusát sem.
Merev és formális
Ha ajándékok terén a személyességre is törekedtek, az ünnepek hangulata nem volt olyan meghitt, mint ahogy az előbbiekből következtetnénk. Mária Valéria főhercegnő írja 1887-ben a naplójában, hogy amíg a szüleivel ünnepelte a karácsonyt, számára borzasztóan formális és elviselhetetlen volt az egész, intimitás nélküli rendezvény:
„A mama 50. születésnapja, meglehetősen szomorú, micsoda lábfájások… Délre vágyódik, és mégsem mehet, nem hagyhat itt […] Karácsony este: mereven és hűvösen jár az ember az asztalok között, s étkezik kínos, barátságtalan hangulatban, és boldogan sóhajt fel, amikor fél 7 órakor Rudolf és Stefánia búcsúzkodni kezd, s a szentestének, mint minden más estének, véget vethet.”
Amikor Ferenc Salvátor főherceg felesége lett, és először ünnepeltek szűk családi körben a szülők és az udvartartás nélkül, akkor derült ki számára, hogy a karácsony milyen bensőséges, családi ünnep is lehet. A különböző kötelezettségek legfeljebb néhány napos együttlétet tettek lehetővé, és amit a főhercegnő is sokszor nehezményezett: ilyenkor is idegenek voltak egymás számára.
Zsófia főhercegné 1872-es halála szintén cezúrát jelentett a családi ünneplés rendjében, továbbá a helyszínekben is változást hozott. Ettől kezdve több éven keresztül Gödöllőn ünnepeltek, amelynek részben Rudolf nagykorúvá válása, majd 1880-as családalapítása vetett véget: a pihenő rezidencia befogadótere már nem volt alkalmas a trónörökös és felesége terjedelmes udvartartásának egyidejű elszállásolására.
Rudolf 1889-es öngyilkosságát követően a családi ünnepeknek vége szakad, a feldolgozhatatlan gyász miatt nincs ünneplés a bécsi udvarban és a királyi családban. Sem Erzsébet születésnapját, sem a karácsonyt nem igazán tartják, esetenként még egymás társaságát is kerülve, amely a fájdalmas emlékek felidézésével járna. A gyászévben a trieszti Miramare-kastélyban tartózkodnak, a ’90-es évektől Erzsébet rendszerint tengeri utazásokat tett, és teljesen távol maradt a családjától.
Az utolsó években felértékelődött Mária Valéria szerepe, aki Erzsébet 1898-as meggyilkolása után számtalan esetben látta vendégül Ferenc Józsefet.
