Két összefoglaló tanulmánykötet és az Élet a Türbe árnyékában című film szombati bemutatójával zárul Szigetváron a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és az ELKH BTK közös projektje. A nyolc évig tartó, több tudományágat egyesítő, széleskörű hazai és nemzetközi együttműködésben végzett munka legfőbb eredménye Szulejmán szultán szigetvári türbéjének, azaz a halála helye fölé emelt síremléknek a megtalálása volt 2015 decemberében. I. (Nagy) Szulejmán az egyetemes történelem egyik legnagyobb alakja, világszerte ismert, a 36 oszmán szultán közül őt övezi a legnagyobb tisztelet az újkori Törökországban.
Bár ez volt a „Szulejmán-kutatócsoport” fő célja, a mából visszatekintve mégis inkább csak a kezdeti, első lépésnek látszik. Nyolc év alatt rekonstruálták a türbét is magában foglaló, palánkkal körbevett komplexum csaknem egészét, felfedték, és részben feltárták a köré szerveződött – a török hódoltság területén egyedülálló – települést, utánajártak, hogy kik vettek részt az alapításban, milyen küldetése volt a helynek, felmérték az akkori klimatikus viszonyokat, élővilágot, vázolták Turbék pusztulását, Szulejmán halálát, holttestének sorsát.
Felesleges folytatni, az eredményekről számos könyv és tudományos publikáció jelent meg, ráadásul a terület mintegy négyötöde még feltárásra vár. A folytatás szinte biztos, a visszatekintésre pedig, pontosabban néhány érdekesebb részlet kiragadására Dr. Pap Norbertet, a PTE történeti földrajz professzorát, tanszékvezetőjét, a kutatások pécsi vezetőjét kértük meg.
Épületegyüttest emeletek a sír fölé
A kihívás 2012-ben úgy indult, hogy egy több mint 100 éves vitát eldöntendő megtalálják, pontosan hol állt a Szulejmán halála helyén emelt türbe. A legkomolyabb elmélet a turbéki vagy turbékpusztai Mária-kegytemplom helyére tette, amint azt a templom falán tábla is hirdette, míg egy másik a mai Magyar-Török Barátság Park területére. Levéltári kutatások és a terület modern, geofizikai eszközökkel történő átkutatása után végül Szigetvár külterületén, a 67-es útról jobbra letérve, a Turbék és Zsibót felé tartó földút közelében, Turbék-Szőlőhegy-Alsóhegy területén lokalizálták a Mekka felé tájolt épületek maradványait a föld alatt.
A célzott kutatás révén először magát a türbét tártuk fel, majd a dzsámit, megtaláltuk a derviskolostort, a kaszárnyát és az északi palánkfalat. Az ásatások mintegy félhektárnyi területen folytak
– mondja a 24.hu-nak Pap Norbert.
A helyszín egy magaslat, ahol a vár 1566-os ostroma idején a szultáni haditábor állott. Ennek központjában kapott helyet Szulejmán sátra, vagy pontosabb inkább sátorpalotának nevezni – több mint 1500 négyzetméteres volt –, ahol halála után ideiglenesen eltemették, majd egykori sírja fölé emelték a türbét, körülötte pedig a téglalap alakban elhelyezkedő, palánkfallal körülvett erődben a komplexum többi elemét.
A muszlim derviseknek otthont adó, katonák őrizte erősség szerkezeti formáját 1576-77-re nyerhette el, de később is még építgették, szépítgették. Fontos és forgalmas zarándokhelynek számított, Kara Musztafa is ide jött erőt meríteni 4000 lovasa élén, mielőtt 1683-ban Bécs ostromára indult.
Ez a legszentebb hely
E minőségében pedig a komplexum igazán vonzónak számított a Balkánról érkező, szerencsét próbáló muszlim iparosoknak, kereskedőknek, jobb életet remélőknek: belőlük, és a katonák családjaiból alakult ki Turbék városa. Később keresztény népesség is érkezett – horvát katolikusok –, ők viszont elkülönülten, a város szélén telepedtek le, a polgári településrészeket csak 2019-ben sikerült azonosítani. A további kutatásoknak még rengeteg feladata lesz: mecset, temető, raktárak, keresztény imaház és számos lakóház romjait rejtheti még a föld.
Sőt, közvetlen és közvetett bizonyítékok alapján a professzor úgy véli, további egy, de lehet, hogy még két türbe is lehet a területen, mégpedig muszlim vértanúk mauzóleumai. A források arra utalnak, hogy a Szigetvár 1566-os ostroma idején elhunyt, „szent életű” Kászim sejknek és a turbéki dervisek első rendfőnökének, az ugyancsak egy hadjárat közben, 1598-ban elhunyt Ali Dede Bosznavi sejknek a sírjai egymás mellett voltak. Az elmúlt években Turbékon felfedezett, kisebb méretű, de szintén Mekkára tájolt épületek körül az egyik talán ugyancsak türbe lehetett.
Itt érdemes szót ejteni arról is, hogy bár a nagy szultán testét 1566-ban annak rendje és módja szerint Isztambulban örök nyugalomra helyezték, ám szigetvári „üres” emlékművét, ahol csak 42 napig nyugodott, mégis milyen nagy tisztelet övezte a muszlim világban. Ennek oka, hogy itt, ezen a helyen szenvedett mártírhalált, vált Szulejmán sehiddé, azaz a hit vértanújává.
Több tudományág számára is páratlan információkat rejthet a város alapos feltárása. Pap Norbert szavaival „páratlan, egyedi laboratórium”, ugyanis ez a hódoltság egyetlen olyan, ismert városias települése, amit az oszmánok nem elfoglaltak és oda egyszerűen csak beköltöztek, hanem maguk hoztak létre a saját ízlésük és igényeik szerint. Az eddigiekben sikerült környezettörténeti kutatást is végezni, amiből már most körvonalazódik a környék keleti hatásokat tükröző növényvilága, és képet kapunk a 450 évvel ezelőtt uralkodó faunáról, amely egy hűvösebb klimatikus időszak jellemzőire utal.
Depresszióba süllyedt
Folytassuk magával Nagy Szulejmánnal. A sokszor ismételt kérdés vele kapcsolatban: vajon a korban valódi matuzsálemként, 72 esztendősen, több betegségtől gyötörve miért állt személyesen a had élére? Ebben külső és belső tényezők egyaránt közrejátszottak, és azt is figyelembe kell venni, hogy bár aggastyán volt, egyáltalán nem volt olyan gyenge és elesett, mint azt az utókor tartja róla, élete utolsó hónapjaiban. Igaz, hogy sokszor szekéren vitette magát, ám az út egy részét lóháton tette meg, ami arról árulkodik, hogy a hadjárat elején még annyira rossz fizikuma nem lehetett.
Hürrem szultána halála után Szulejmán depresszióba süllyedt, családi életében a legkevésbé sem volt rend – egyik fiát még maga végeztette ki, a másik, a trónörökös gyakorló alkoholista volt –, így öregségére egyre inkább a spiritualitás felé fordult
– magyarázza a szakember. Hozzáteszi: a szultán lelki vezetője, Núreddínzáde Muszliheddín sejk nagy hatással volt rá, szerepe volt abban is, hogy meggyőzzék az uralkodót, személyesen vezessen hadjáratot a hitetlenek ellen. Talán a búskomorságtól is szabadulni próbált, de főként a birodalom egyre növekvő belső feszültségeit igyekezett enyhíteni.
A birodalmához hatalmas területeket kapcsoló, 13 diadalmas hadjáratot levezénylő Szulejmánnal, sőt általában a kor oszmán szultánjaival szemben alapvető elvárás volt az állandó hódítás. 1566-ban immár 46 éve ült trónján – ez több mint akkoriban egy átlagos emberélet hossza –, és az utolsó évek békével teltek, ezért morgolódtak az alattvalók. Kívülről is aggasztó hírek érkeztek. A Kárpát-medence keleti felében a János Zsigmond erdélyi fejedelem uralta területekre történt Habsburg katonai betörések a vazallus fejedelemség elvesztésével fenyegettek. Nyugaton Zrínyi Miklós portyázó csapatai Szigetvárról már a Száváig elkalandoztak, a dunai hadi út biztonságát veszélyeztették. Mindezek együtt pedig a magyarországi hódítások elvesztését vetítették előre.
Az 1566-os hadjárat egyébként a célokat tekintve sikerrel zárult, a három legfontosabb magyar végvárból kettőre, Gyulára és Szigetre (Eger volt a harmadik) kitűzték a lófarkas zászlót, Erdély vazallus státusát pedig biztosították, a hódítást megszilárdították. Szulejmán azonban többé nem tért haza, az ostrom végóráiban, a szeptember 6-áról 7-ére virradó éjjel, hajnali egy-két óra tájban elhunyt.
Torkos volt és májbeteg
Vitatott, hogy hajlott kora mellett milyen betegségek, szervi bajok vezettek halálához, és ezt most sem sikerült megnyugtatóan tisztázni. Pap professzor szerint több tényező is közrejátszhatott, a fizikai kimerültség mellett tudjuk, hogy súlyos köszvénye volt, problémái lehettek a májával, illetve „torkossága” sem válhatott előnyére: Sziget alatt is elképesztő mennyiségű, Raguzából származó édességet fogyasztott. Emellett a táborban vérhasjárvány tombolt, ami talán a szultánt is elérte.
Előrelépés történt azonban abban, hogy mi történt halála után a testével. Több okból is nagyon fontos volt, hogy a romlását, bomlását a lehető legtovább elodázzák, ugyanakkor a klasszikus mumifikálást az iszlám tiltja. Mivel más szultánról nem ismert, hogy holttestét tartósítani kellett volna, hosszabb ideje nem világos, az oszmánok milyen gyakorlatot követtek.
A kutatók négy – relatíve hosszabb ideig temetetlenül hagyott – szultán esetében vizsgálták meg azt, hogy miként jártak el a testükkel és ebből vontak le következtetéseket. Szulejmán testének „kezeléséről” több elképzelés is kering: például hogy szövetbe tekerték, amit aztán mézzel és kátránnyal kenegettek, erős illatszerekkel locsoltak, hogy elleplezzék a romlást, ám ezeket az elképzeléseket a most megjelenő könyv elemzése szertefoszlatta: ez nem lehetett elég.
Jó állapotban kellett megtartani
A talaj és a klimatikus viszonyok vizsgálata alapján azzal a lehetőség, hogy ideiglenesen jéggel tartósítsák – ez két másik szultán esetében rövid ideig működött – nem próbálkozhattak. A szultáni sátor alatti talajban, két méter mélységben a hőmérséklet 12-14 fok volt. A 42 napig eltemetett holttest esetében az esetleg vele együtt elhelyezett jég (ha volt egyáltalán) nem ért semmit, mert nagyon gyorsan elolvadt volna. Feltűnés nélkül szállítani ugyanakkor normál esetben – tartósító kezelés nélkül – nem lehetett, márpedig ez kulcsfontosságú volt. Október 24-én, vagyis jó hat héttel a halála után Szulejmánt katonái, utódja, II. Szelim és a hadsereg vezetői előtt Belgrádban ugyanis felravatalozták.
„Olyan volt, mint egy színjáték, de egy nagyon lényeges aktus: Szelimet itt övezték fel, átvette az uralkodói hatalmat halott apjától, a tömegek »szemtanúsága előtt«. Úgy véljük, hogy Szulejmán arcának felismerhetőnek kellett lennie, sőt talán méltóságteljesnek is. Később, Isztambulban amikor a halála után 83 nappal, 1270 kilométer szállítás után a végleges eltemetés előtt ismét közszemlére tették” – magyarázza Pap Norbert.
A kutatásba igazságügyi orvosszakértőt vontak be, hogy tisztázzák: a rendelkezésre álló kátrány, méz, vagy a forrásokban említett más anyagok használata elegendő lehetett-e a tartósításhoz? A szakértő megállapította, ha nem kellő módszerrel és szakértelemmel kezelték és a belső szerveket nem távolítják el, a holttest horrorisztikus állapotban, felismerhetetlenül, gyakorlatilag elfolyósodva érkezett volna meg már Belgrádba is.
Egyiptomi módszerrel tartósították
Mi történhetett? Több jel is arra utal, hogy egy Egyiptomban már ősidők óta használt módszert alkalmaztak. Ennek során az elhunyt belső szerveit kiveszik, a helyükre sóval megtöltött zacskókat tesznek: ilyenkor jellemző, hogy 40 napig hagyják így, a só elszívja a nedvesség legnagyobb részét, jelentősen lassítva a romlást és a további bomlást. Egy későbbi szakaszban a testet száraz fűrészporral töltik meg és összevarrják.
Az írott forrásokból úgy tudjuk, hogy Szulejmánt szeptember hetedikének hajnalán pontosan nem körülírt módon „előkészítették”, majd koporsóba tették és a sátorpalotában ásott gödörbe temették. Negyvenkét nap elteltével onnan kiemelték, ismét „kezelték”, és útjára indították Belgrád felé. A fennmaradt dokumentumok szemérmesen hallgatnak az iszlám világban nem elfogadott – de a reálpolitikai szükségszerűség által diktált – beavatkozások pontos tartalmáról. Ugyanakkor a politikai válságkezelés nyomán alkalmazott módszer nagyon jól megfeleltethető a fenti, a keleti világban évezredeken át alkalmazott módszernek. Nem mellékes körülmény, hogy tudjuk: Szulejmán testét egy, a kíséretében lévő doktor, a régi egyiptomi orvosdinasztia tagja, Ibn-i-Kajszuni kezelte – adott volt tehát a kellő szakértelem.
Ennek alapján feltételezhető, hogy az a széltében beszélt legenda, hogy a szultán belső szerveit helyben temették el, valóságalappal bír. A szakértők a feltárás során bőséges számban és számos helyről is földmintát vettek az ideiglenes sírnak ásott üregből és környékéről, ami pontosan a türbe közepén található, két méter mély és két méter hosszú – a láda éppen belefért. Ha a mintákból emberi DNS kerül netán elő, a kutatás új lendületet kaphat.
Kiemelt kép: DeAgostini /Getty Images
