Tudomány zöldövezet

A zuhanó méhpopuláció komoly gondot fog okozni a mezőgazdaságban

Korábban a témában:

A világ rovarpopulációjának és egyúttal a vadméhek számának csökkenése súlyos következményekkel járhat a mezőgazdasági termelésben és veszélyezteti a természetes táplálékláncot is egy új tanulmány szerint – írja az MTI.

Amerikai és kanadai egyetemek kutatói hét fontos gyümölcs és zöldségféle, valamint csonthéjas termést vizsgáltak meg, amelyeknek szükségük van a vadméhek vagy háziméhek beporzására, akár oly módon is, hogy helybe viszik a beporzáshoz a bérelhető méhekkel teli kaptárakat.

Miközben a háziméheket tekintik hagyományosan a gazdaságilag leghasznosabb beporzóknak az Egyesült Államokban, a tanulmány megállapította, hogy a vadméhek a korábban gondoltnál jóval nagyobb szerepet töltenek be még a kiemelt mezőgazdasági területeken is.

Tizedére rövidítheti a méhek életét két népszerű rovarölőszer
Van egy hatóanyag, ami hat óra alatt végez a méhekkel. Az EU-ban betiltották, Amerikában szabad használni.

A tanulmány szerzői rámutattak, hogy kutatásuk szerint a beporzók számának csökkenése mérhetően jelentkezik minden általuk vizsgált termés csökkenésében. Egyúttal azt is kiemelték, hogy

a nagy mezőgazdasági területeken a vad fajok alapvető szerepet töltenek be a beporzásban.

A kutatók 131 amerikai és kanadai farmról gyűjtöttek adatokat: megvizsgálták a különböző fajtájú méhek előfordulását és vizsgálták a beporzás hatékonyságát is.

Ezek alapján becsülték fel, hogy országosan évente a termény mekkora értékének előállításában játszanak szerepet a vad beporzó rovarok, és eszerint ez több mint másfél milliárd dollárnyi termény lehet, míg a háziméhek 6,4 milliárd dollár (1895 milliárd forint) értékű termény előállítását segítik elő.

A kutatásban vizsgált hat termény a tök, az alma, a cseresznye, a meggy, az áfonya és a görögdinnye volt. Mint kiderült, a vadméhek átlagosan több virágport tudtak szétszórni egy-egy virágból, mint a háziméhek.

Kép: Getty Images

Az egyetlen kivételt a kaliforniai mandulatermelő területek jelentették, amelyeken gyakran egyáltalán nem volt jele a vadméhek jelenlétének.

A Proceedings of the Royal Society B folyóiratban publikált tanulmány szerint a vizsgált hét terményből ötnél kimutatható volt, hogy a beporzók hiánya miatt kevesebb lett a termés.

A kutatók kiemelték, hogy a mezőgazdasági vállalatok hiába invesztálnak a gyomirtószerekbe vagy trágyákba anélkül, hogy foglalkoznának a beporzók számának hanyatlásával.

A rovarok a világ legfontosabb beporzói, az ENSZ adatai szerint 115 globális élelmiszer-növény – köztük

a kakaó, a kávé, a mandula és a cseresznyefélék – 75 százalékának termése függ a rovarok beporzásától.

Egy nagyszabású tanulmányban tavaly a tudósok felhívták rá a figyelmet arra, hogy a világ rovarpopulációjának csaknem a fele hanyatlik, és a század végére számuk harmadával csökkenhet. Regionálisan világszerte minden hatodik méhfaj kihalt. Ennek fő oka az élőhelyvesztés és a gyomirtók használata.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.