Tudomány koronavírus

Könnyekkel nem terjed a koronavírus

Hiába számít definíció szerint a könny is testnedvnek, ezen keresztül nem terjed a koronavírus – derült ki egy friss tanulmányból, amelyről az EurekAlert számolt be. A fő terjedési útvonal továbbra is a nyál, amelyet a fertőzött ember köhögése és tüsszögése nyomán lélegezhetünk be.

Az Ophthalmology tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint szingapúri mintákon, összesen 17 betegen tesztelték az elméletet, tőlük könnymintákat gyűjtöttek, és ezeket elemezték laborban. A könnyet a tünetek megjelenésétől a gyógyulást követő huszadik napig vizsgálták. Sem maga a vírus, sem a jelenlétére utaló reverz transzkripciós polimeráz láncreakció nem bukkant fel a mintákban.

Kép: Getty Images

A kutatók a betegek orrából és szájából is vettek mintákat, amelyeket teszteltek, az eredmény pedig pozitív lett. A nyálból és orrváladékból tehát ki lehetett mutatni a koronavírust, a könnyből azonban nem.

Ennek ellenére a szakértők felhívják a figyelmet, hogy megfertőződni szemen keresztül még mindig lehet, így fontos, hogy ne nyúljunk az arcunkhoz, ha lehet, és sokszor mossunk kezet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik