Hiába tette a saját fejére Bonaparte Napóleon a császári koronát már 1804-ben, hatalmának igazi csúcsára 1810-ben ért. Fél Európa közvetlenül is az uralma alá tartozott, a másik fele pedig nem mert vele ujjat húzni, miután 1809-ben Wagramnál – sokadszor – tönkreverte az osztrák és koalíciós fősereget, és ezzel békére kényszerítette Ausztriát. A francia császár úgy döntött, itt az ideje a régi jó uralkodói hagyományokhoz visszatérve házassággal szentesíteni hódításait és dinasztiát alapítani. Ennek érdekében 1810 januárjában elvált Jozefina császárnétól, hivatalosan azzal az indokkal, hogy nem tudta gyermekkel megajándékozni.
Első kiszemeltje Anna Pavlovna nagyhercegnő, I. Sándor orosz cár húga volt, de a cári család nem állt kötélnek, így tovább folytatódott a keresés az európai uralkodóházak megfelelő korú leányai között.
Mindenki Napóleon válásáról beszél. Hagyom őket fecsegni, és én nem aggodalmaskodom, pusztán szánom azt a szegény hercegnőt, akit kiválaszt, mivel biztosan tudom, nem én leszek a politika áldozata
– írta Mária Ludovika főhercegnő, I. Ferenc osztrák császár lánya egy barátnőjének. Reményeiben csalatkoznia kellett, a feje fölött ugyanis már zajlottak a tárgyalások a kezéről. A frigyet az ekkor külügyminiszterként tevékenykedő Metternich is erősen támogatta, mivel rettegett a lehetőségtől, hogy Ausztria egy szövetségre lépett Franciaország és Oroszország közé szoruljon. A házasságról szóló megállapodást végül február 7-én írták alá Párizsban, a részletes szerződést pedig egy hónappal később, Bécsben kötötték meg.
Vágyam az, ami a kötelességem
Mária Ludovika – Napóleon oldalán már a Mária Lujza néven emlegették – nyilvánvalóan nem repesett az örömtől, amikor végre vele is közölték a nagy hírt. Nem elég, hogy jövendőbelije 22 évvel volt idősebb nála, és néhány hónappal korábbig uralkodóháza legmegveszekedettebb ellenségének számított, pontosan emlékezhetett arra is, mi lett a sorsa az előző Habsburg hercegnőnek, Mária Antóniának, akit egy francia uralkodóhoz adtak feleségül. Ennek ellenére állítólag csak annyit mondott, amikor a beleegyezését kérték: „A vágyam az, amit a kötelességem parancsol nekem.” Elkezdődött a szervezés, Napóleon képviseletében Berthier marsall utazott Bécsbe.
Bécsben azért ennek ellenére megadták a módját a főhercegnői frigynek. A házasságot a bécsi francia követ szerint „felülmúlhatatlan pompával” ünnepelték meg, a palotában „a monarchia minden szegletéből összesereglett vendégek” akkora tömegben voltak jelen, hogy még „a császárnak és a császárnénak is többször kényelmetlenséget okoztak”.
De az osztrák főváros népe is ünnepelt, a színházak ingyenes előadásokat tartottak, az utcákat feldíszítették, az emberek pedig az „új Iphigéniaként” emlegették a hercegnőt, aki saját boldogságát áldozza fel országa biztonságáért. „Volt talán néhány gúnyos vagy sértő falragasz, de a rendőrség leszedette őket” – írta a francia követ a közhangulatról, de ennél jobban sajnálta, hogy a lampionok többsége az erős szélben kialudt.
Még két esküvő
Két nappal később Mária Lujza útra kelt francia földre. A határon Caroline, Napóleon húga fogadta, aki állítólag a régi szokásokra hivatkozva elkobozta Mária Lujza ruhatárát, sőt meztelenre vetkőztette az új császárnét, mielőtt új, immár francia ruhákba öltöztette. Napóleon Compiègne-ben várta feleségét, majd együtt indultak tovább Párizsba.
Bár a házasság a bécsi szertartással már érvényes volt, a pár még kétszer megesküdött. Április 1-jén polgári szertartás keretében a saint-cloud-i kastélyban, ahonnan másnap szinte diadalmenetben, a császári gárda kíséretében vonultak be Párizsba. Noha a diadalív még csak félig volt kész, az alkalomra fából megépítették a hiányzó részeket, hogy a pár átvonulhasson alatta, útban a Louvre-ba, ahol egy a Salon Carréban ideiglenesen felállított oltár előtt tartották meg az újabb egyházi esküvőt, az ünnepségsorozatot pedig este nagyszabású tűzijáték zárta.
Szerették egymást
Noha Mária Lujza találkozásuk előtt azt várta, férje „a legszörnyűbb kínzás lesz”, Napóleon pedig csak annyit mondott, „egy anyaméhet veszek feleségül”, a pár tulajdonképpen gyorsan összemelegedett.
Nagyon szeret engem, és én őszintén válaszolok erre a szeretetre. Van benne valami nagyon elbájoló és türelmetlen, aminek lehetetlenség ellenállni
– írta a császárné már nem sokkal az esküvő után. Férje pedig Jozefina nagyvilági életmódja után nagyra értékelte, hogy Mária Lujzával „soha egy hazugság, soha egy adósság”, bár ahhoz nehezen szokott hozzá, hogy az udvari nevelést kapott főhercegnő sokkal félénkebb és visszahúzódóbb, mint előző neje.
A házasság persze végül nem hozta meg azt az eredményt Napóleon számára, amit remélt, Ausztria is tagja lett az őt végül legyűrő koalíciónak. Mária Lujza a bukás után Parma, Piacenza és Guastalla hercegnőjeként uralkodhatott, de fiát elválasztották tőle; férje Elbára nem vitte magával, a Szent Ilona-i száműzetés idején pedig nem találkozhattak.
Kiemelt kép: Lujza esküvője Georges Rouget festményén. Forrás: Wikipedia
