A kiegyezés utáni évtizedek legbefolyásosabb politikusát, az országot kormányfőként közel 15 évig irányító Tisza Kálmánt nem véletlenül emlegették ellenfelei és néha szövetségesei is a Generális néven. A politikus a Szabadelvű Párt vezetőjeként miniszterelnöksége alatt ügyes manőverezéssel, illetve a kemény kéz és a jó pillanatokban adott engedmények váltogatásával minden politikai válságot túlélt.
Minden gerinc vagy meghajlott, vagy megropogott a kemény keze alatt. A ’generális’ így akarja, hát így kell lennie. Annyi, mintha a végzet akarná. Minden az ő hatalmát lehelte. Az oppozíció lethargiába esett. Utoljára már nem is lehetett elképzelni az országot Tisza nélkül. Talán mindig volt és mindig lesz
– írta róla Mikszáth Kálmán.
Egységbe forrt az ellenzék
Az 1889-ben napirendre kerülő véderőtörvény-javaslat viszont még rajta is kifogott. Az újoncozás és a kiképzés terén a magyar kormánytól jogosítványokat elvevő, leginkább szimbolikus jelentőségű törvénytervezet olyan ellenállást váltott ki a magyar képviselőkből, hogy még Tisza pártjának mindig lojális „mamelukjai” is vonakodtak megszavazni. A bécsi udvar viszont ragaszkodott a változtatásokhoz.
Az ellenzék is felébredt „lethargiájából”, vezetői megérezték, hogy itt a lehetőség sarokba szorítani a kormányfőt, és szokatlan egységben támadták a szerintük a nemzeti önrendelkezés feladását jelentő törvény mellett egy idő után már az egész Tisza-rendszert is, és ebben a közhangulat, az itt-ott tettlegességig fajuló tüntetések is segítették őket.
A több hónapos vita vége felé, 1890 márciusára odáig fajult a helyzet, hogy Tisza minden egyes parlamenti megszólalását hangos tüntetés fogadta a Tisztelt Házban, a kormányfő helyzete lassan tarthatatlanná vált. Azonban mégsem a véderőtörvény miatt mondott le, közben ugyanis egy másik, még szimbolikusabb jelentőségű ügy is zajlott.
Kossuth állampolgársága
Egy 1879-es törvény alapján elvesztette állampolgárságát az, aki tíz évig a Magyar Korona országainak határain kívül él, és állampolgárságának fenntartását nem kérvényezi valamilyen hatóságtól. Az emigrációban élő Kossuth ez utóbbira természetesen nem volt hajlandó, így az a veszély fenyegetett, hogy a még mindig a függetlenségpárti ellenzék szellemi iránytűjének számító Kossuth Lajos elveszti magyar állampolgárságát.
Tisza úgy próbált kibúvót keresni a kormány és Kossuth számára, hogy ígéretet tett arra, hogy olyan kiegészítést szavaztat meg a törvényhez, amely kivételt tesz azokkal, akik időközben valamely magyar város díszpolgári címét megkapták és elfogadták – márpedig Kossuth ezt számos esetben megtette.
A „turini remete” azonban egy levelében a tőle megszokott kemény szavakkal utasította el azt, hogy akár ilyen formában is elismerje, hogy Ferenc József alattvalója, ez pedig olyan felháborodást váltott ki a kormánypárt soraiban, hogy a törvénymódosítás végül elbukott.
Soha nem árulta el, miért
Az ígéretét ezúttal megtartani nem tudó Tisza 1890. március 9-én állt ki a parlament elé, és jelentette be, hogy benyújtja lemondását. Sokan később úgy értékelték a történteket, hogy a Kossuth-ügy kapóra jött Tiszának, aki szándékosan alakította úgy a helyzetet, hogy ne fogadják el törvényjavaslatát, és így emelt fővel távozhatott a porondról, nem várva meg, amíg a véderővita kapcsán kell elismernie, hogy elbukott.
Erre azonban nincsen semmiféle bizonyíték, maga Tisza pedig soha nem árulta el, mi járt a fejében kormányfőségének utolsó, zűrzavaros heteiben. A Generális ezután még egy ideig a válság ellenére is kormányon maradó Szabadelvű Párt befolyásos politikusaként húzogatta a háttérből a szálakat, és csak egy évvel 1902-es halála előtt vonult vissza végül a politikától, 1901-ig képviselői helyét is megtartotta.
Kiemelt kép: Tisza Kálmán. Forrás: Wikipedia
