Hét amerikai nőt tartóztattak le 1986. június 21-én, mert a New York állami Rochester egyik parkjában meztelen felsőtesttel mutatkoztak. Így tiltakoztak azon törvény ellen, amely ezt a nőknél büntetni rendelte, a férfiaknál viszont nem.
Harc a szabad női mellért
Walz bíró úgy döntött, az állam jogosan követeli meg, hogy„a női mell ne legyen látható nyilvános helyen”, mert a
társadalmi normák (…) a női mellet az emberi test intim részének tekintik.
Mivel azonban a „társadalmi normák (…) a meztelen férfimellet nem tartják szeméremsértőnek”, szögezte le a bíró, a férfiaknak szabad ing nélkül mászkálniuk. Vagyis: a nők melle szeméremsértő, a férfiaké nem.
Ez nem volt mindig így. A férfiak mellbimbója egykor ugyanolyan sokkoló látvány volt, mint a nőké: Amerikában ők sem mutatkozhattak a nyilvánosság előtt fedetlen mellkassal. Az 1930-as évek elejétől Coney Island, Westchester és Atlantic City strandjain a férfiak tiltakozni kezdtek:
Egy bíró a következő szavakkal utasította rendre őket: „Lehet, hogy maguk, fiúk, mind Adóniszok, de sokan kifogásolják, hogy az emberi testből ilyen sokat kell látniuk.” Az évtized végére azonban az „Adóniszok” elnyerték a jogot, hogy mellkasukkal kérkedjenek.
Nem mintha a nők melle jelentősen különbözne a férfiakétól, születéskor a lányoké és a fiúké még teljesen egyforma. Felnőttkorban a nőké általában domborúbb, mint a férfiaké, de sok férfinak van nagy melle és sok nőnek van kicsi. A mell mindkét nemnél egyaránt szövetből, zsírból, izomból és emlőmirigyekből áll, hasonló számú idegvégződéssel és egyforma „merevedési képességgel” rendelkezik. A férfiak mellbimbója egyértelműen erogén, megfelelő hormonok hatására ők is tudnak szoptatni, erre már volt példa. Világos tehát, hogy a nyilvános szeméremsértés és a testi szabadság fogalmát a társadalmi nemünk határozza meg.
Tarol a gyomorfájás
Jó esetben nemigen érzékeljük a gyomrunkat, a legtöbben csak akkor szentelünk figyelmet e mostohán kezelt szervünknek, amikor fekély okozta fizikai fájdalommal vagy az elhízás társadalmi következményeivel szembesülünk. Pedig a korábbi századokban az anatómusok, orvosok és „elmeszakértők” (ma: pszichiáterek) nagyon is komolyan vették a gyomrot. Néhányan egyenesen úgy vélték, hogy az elmebetegségek a test gyomortáji részéből indulnak ki. Ahogy egy XVIII. század végi orvos, Philippe Pinel magyarázta, az elmebetegség a gyomortájékon alakul ki, majd az egész testbe „kisugárzik”.
Ezt a felfogást népszerűsítette a The Dublin Penny Journal, amely 1836-ban arról tájékoztatta az olvasókat, hogy az embernek két „belső monitorja” van: az egyik „az agyban helyezkedik el, a másik pedig a gyomorban”. A brit orvosokat ekkortájt az is aggasztotta, hogy bizonyos gyomorbántalmak – például az emésztési zavarok vagy a székrekedés – jellegzetesen „brit” panaszok. A The Dublin Penny Journal szerint e bántalmakat súlyosbítja a „szokványos angol reggeli során fogyasztott tea, cukor, tej és kenyér”, mivel ezek „különösen hajlamosak a spontán erjedésre” a gyomorban. A gyógyulás érdekében a betegeknek azt tanácsolták, hogy
keljenek föl puha ágyukból, szakadjanak el a kandallótól, sétáljanak, lovagoljanak, szívják be a tengeri levegőt, szökjenek el a hegyekbe – aztán ehetnek sajtos pirítóst, mint a walesiek.
Meglepő-e, hogy a gyomorbántalmak sokkal gyakoribbá váltak? A mindennapi gyötrelmek kiváltásában még a sokat hibáztatott idegeken is túltettek. A magyarázat az volt, hogy a gyomor rendkívül érzékeny a modern élet velejáróira: a kávé, a fűszeres ételek és az alkohol hatására az „eltompult szerv több ételt kíván, mint amennyit kényelmesen meg tud emészteni”.
Csakhogy valójában keveset tudtak a gyomorról. Mi az emésztés mechanizmusa? Miért alakul ki egyeseknél gyomorfekély, míg mások láthatóan immunisak rá? A The New Bon Ton Magazine egyik 1819-es cikke csípősen megjegyezte, hogy az „epés” kifejezés egyszerűen udvarias megnevezése annak, amit „korábban felfúvódottnak hívtak”. Az erőnlétet rontó gyomorbetegségek azonban nagy üzletet jelentettek az orvosoknak, de a hírhedt kuruzslóknak is, akik különös csodaszereket reklámoztak a háborgó gyomor lecsillapítására.
A női fallosz
Általánosan elterjedt mítosz, hogy nyugaton a klitoriszt elnyomják, letagadják és gúny tárgyává teszik, a nők szexuális örömei a második helyre szorulnak a férfiak változatos élvezetei mögött. A dolgok azonban ennél bonyolultabbak. A nyugati tudósok és orvosok gyakran nem ismerték a klitorisz anatómiai tulajdonságait, sokan például azt hitték, hogy a férfiak péniszének női megfelelője. Ezek a viták Galénosz „pénisz–vagina”, illetve Hippokratész „pénisz–klitorisz” modellje körül forogtak.
A női genitáliák mindkét esetben a férfi nemi szerv változataiként jelennek meg, de a Hippokratész-féle modell a nőknek is lehetővé teszi a férfiakéhoz hasonló élvezetet. Galénosz szerint a vagina passzív, a szex a szaporodást szolgálja; Hippokratész viszont úgy véli, hogy a fogamzáshoz klitorális orgazmusra van szükség, hasonlóképpen a férfi ejakulációjához, amely a nő megtermékenyítését szolgálja. Ez súlyosan érintette a megerőszakolt nőket, mivel ha egy nő, aki azt állította, hogy megerőszakolták, teherbe esett, akkor ezt az orgazmus bizonyítékának tekintették, az átélt „gyönyör” pedig a beleegyezésére vallott.
A klitorisz jelentőséget nyer
A klitorisszal kapcsolatos viták a női egészség kérdéséhez kötődtek, a XIX. század végétől az 1950-es évekig az orvosok sokkal jobban aggódtak a nők „frigiditása”, mint orgazmusra való képessége miatt. Az amerikai orvosok a klitorisz ignorálása helyett inkább elismerték e szerv fontosságát. Az 1830-as években a házaséletet segítő kézikönyvek egyenesen azt hirdették, hogy a klitorisz a „nemi élvezet központja”, egy orvos pedig közismerten „jelzőcsengőhöz” hasonlította, azt állítva, hogy ez „a nemi izgalom fókuszpontja”.
Amerikában, Angliában és a kontinentális Európában sok orvos műtéttel átalakította a klitoriszt. Ezeket az operációkat gyakran az a női vágy motiválta, hogy nagyobb élvezetet éljenek át, miközben férjük a testükbe hatol. Ezeknek az eljárásoknak az volt a célja, hogy a nők elsajátítsák a jó szexről alkotott heteroszexuális, reproduktív célzatú szemléletet.
Az orvosi szövegek a klitoriszt azonban továbbra is kicsinyített péniszként írták le. A feminizmus második hulláma az 1970-es évektől megkérdőjelezte az ilyen nézeteket, rámutatva arra, hogy a klitorisz mirigyei 8 ezer idegszálat tartalmaznak (kétszer annyit, mint a pénisz). Szomorú, hogy a fiatalok ma is sokkal többet tudnak a péniszről, mint a klitoriszról.
A pénisze miatt síró férfi
A XIX. századi Angliában és Amerikában a férfiúi aggodalmakat egy új és bosszantó (bár fantomjellegű) betegség, a spermatorrhoea, avagy a túlzott mértékű, akaratlan magömlés terjedése váltotta ki. Úgy vélték, hogy ezt az önkielégítés vagy „önfertőzés”, valamint a túlzott szexuális érdeklődés okozza: ez is a civilizációs betegségek közé tartozott, amely aránytalanul nagyobb számban támadta meg a tanult városlakókat.
A sperma, mint létfontosságú testnedv (mondhatni a vér egy finomított formája) elszivárgását rendkívül elerőtlenítő hatásúnak gondolták akkoriban. Ahogyan egy magát Walternak nevező ismeretlen viktoriánus úriember My Secret Life (Titkos életem) című memoárjában leírja, többen figyelmeztették: „Betegnek látszol (…) sokat maszturbálsz, látom az arcodon, a bolondokházában fogsz meghalni, vagy tüdővészben.” A spermatorrhoea székrekedéshez, „idegbajhoz”, ernyedtséghez és impotenciához vezetett, ettől a férfiak „női tulajdonságokat” vettek fel: sírósak és gyengék lettek.
A spermatorrhoea gyógyítása ugyanolyan kellemetlen lehetett, mint maga a betegség. Az orvosok mindenfélét ajánlottak: a piócáktól és a hashajtóktól kezdve a péniszen alkalmazott hólyaghúzásig, a végbélnyílás kitágításától a hegyes „fogakkal” ellátott péniszgyűrűig. Gyengédebb megoldásként szabadban végzett testedzést, tornát és hideg fürdőt javasoltak.
A túl sok és a túl kevés magömlés miatti félelmek egy időben törtek ki, a „könnyű pénzre” ácsingózó üzletemberek és gyakorló orvosok régóta a pénzkereset lehetőségét látták a szexuális teljesítmény miatti aggodalmakban és az impotenciában. Termékeket dobtak piacra „Aromatic Lozenges of Steel” vagy „Elixir of Life” néven. Egyes afrodiziákumok feliratát a mormonok és a poligámia közötti képzettársítás ihlette: „Mormon Bishop Pills”, de a pénisz megerősítését és meghosszabbítását ígérő ötletes találmányokat is reklámoztak.
A további botrányos testrészek megítélését elemző teljes cikk a BBC History magazin legújabb, 2020. márciusi számában olvasható.
Kiemelt kép: Botticelli: Vénusz születése. Forrás: Wikipedia
