Tudomány

Hatástalan volt a kolera elleni magyar karantén

Karantént már a középkori pestisjárványok idején is bevezettek, de rutinszerűen csak a XVIII. századtól alkalmazták, amikor megszületett a gondolat, hogy az államhatalomnak esetleg lehet tennivalója a nagy járványok megfékezésében. Az „egyszeri ember” nem vette komolyan az óvintézkedéseket, amolyan úri huncutságnak tekintette, de a karantén nem ezért volt hatástalan a borzalmas pusztítást okozó 1831-es kolerajárvány idején.
Korábban a témában:

Az emberiség talán legősibb keresztje lehet az ismeretlen betegségek, járványok felbukkanását övező rettegés. Az orvostudomány évezredekig sötétben tapogatózva, tapasztalati úton és/vagy filozófiai megközelítés alapján próbált életeket menteni, a kórokozók felfedezése, a betegségek terjedésének megismerése már a modern kor vívmánya.

A koronavírus kapcsán két, manapság sokat ismételt fogalom azonban, a karantén és a mondjuk úgy „járványügyi intézkedések” nem újkeletű, bár következetesen csak a XVIII. század végén kezdték el alkalmazni betegségek terjedésének megállítására. Hazánk, illetve a Habsburg Birodalom tekintetében hatékonynak is bizonyult egészen az első komoly erőpróbáig, az 1831-es nagy kolerajárvány kitöréséig.

Erről kérdeztük Dr. Fónagy Zoltán történészt, az ELTE BTK Új- és Jelenkori Magyar Történeti Tanszék docensét, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet tudományos főmunkatársát.

A karantén annyit tesz, 40 nap

A betegek és egészségesek fizikai elkülönítését célzó „hivatalos” karantént Európában először Velencében rendelték el a középkorban, pontosabban a XIV. századi nagy pestisjárványok idején. A „hivatalos” itt azt jelenti, hogy nem valamely random közösség önvédelmi akciójáról, hanem az államhatalom központi akaratáról van szó.

Maga a karantén szó az olasz negyven számnévből (quaranta) származik, a vesztegzárakat ugyanis sokáig egységesen 40 napig tartották fenn

– mondja a 24.hu-nak Fónagy Zoltán.

Alkalmi intézkedések voltak ezek évszázadokon keresztül, amikor is a XVIII. században megszületett a gondolat, hogy az államhatalomnak esetleg lehet tennivalója a nagy járványok megfékezésében. Témánkra szűkítve a Habsburg Birodalom területén a század második felétől kezdték el a karantén rutinszerű alkalmazását.

A pestis miatt vezették be

A gyakorlatban ez úgynevezett veszteglő házak vagy intézmények állandó fenntartását jelentette az Oszmán Birodalommal érintkező déli és keleti határvonal átkelőhelyein. Ha adott térségből járványról, megbetegedésről jöttek hírek, akkor az onnan érkezőket feltartóztatták, és különböző ideig – általában 1-3 hétig, de akár 6 hétig is – a veszteglő házban kellett maradniuk.

Egy karanténba zárt hajó utasai horgászattal ütik el az időt a The Graphic magazin egy 1884-es illusztrációján. Forrás: GettyImage

Az intézkedést a pestis visszatérésének megakadályozása indokolta, amit az 1700-as évek végére sikerült Európából kiirtani. Az oszmán fennhatóság alatt álló részek, mint a hazánkkal szomszédos Szerbia és a román fejedelemségek civilizálatlan területeknek számítottak, Európából nézve veszélyforrásnak. És nem is alaptalanul, a román vajdaságokba még a XIX. század első felében is vissza-visszatért a kór.

Magukat a veszteglő házakat barakkokként képzeljük el, bár a jelentősebb határátkelőkön kő épületeket is lehetett találni, a kereskedők miatt raktárak is tartoztak hozzájuk, de összességében puritán szállásokról volt szó. A határt őrző katonaság felügyelete alá tartoztak, a „szakmaiságról” alapfokú egészségügyi képzésben részesült szanitéc tiszt gondoskodott: a feladat nem az esetleges gyógyítás, hanem az elkülönítés volt. Orvost csak közvetlen járványveszély esetén küldtek a helyszínre.

Karanténban a legnagyobb magyar

Fontos tudatosítani, hogy az akkori mobilitást össze sem lehet hasonlítani a maival, utazásra a kereskedőkön kívül jobbára csak követek, diplomaták, vándor mesterlegények vagy kalandkereső ifjú arisztokraták adták a fejüket

– jegyzi meg a történész, aki egyben az életmódtörténettel foglalkozó Mindennapok története blog szerzője.

A vesztegzártól nem mentesítettek születési előjogok, ha valaki rizikós tájról érkezett vissza. A „legnagyobb magyar”, Széchenyi István gróf 1819-ben például összesen két hetet töltött karanténban Máltán és Szicíliában, miután egy évig tartó kis-ázsiai és görögországi – vagyis az Oszmán Birodalom területén tett – utazása végeztével hazafelé tartott.

Máltán főúri, katonatiszti fellépésével elérte, hogy a kötelező 30 nap helyett az orvos már négy nap után elengedte, Szicíliában pedig, hogy a hajón töltött időt is számítsák bele az ott előírt kétheti vesztegzárba. Ez jó példa arra, hogy az előkelők és gazdagok ugyan nem mentesültek a szabályok alól, de esetükben lazábban alkalmazták.

Több száz, akár ezer kilométer megtétele lóháton, szekéren vagy gyalog rettentő sok bizonytalansággal járt, a rossz időjárás, egy-egy áradás akár hetekig tartó veszteglést is jelenthetett. Aki ilyenre vállalkozott, logikusan jól ellátta magát élelemmel és a szükséges holmikkal, a vesztegzárat érthető módon mégis sok bosszúsággal vették tudomásul az érintettek – felesleges macerának tartották. Az emberek mellett komoly figyelmet fordítottak a tárgyakra is.

Amit nem érhetett nedvesség, az füsttel fertőtlenítették, ami lehetett, azt ecettel. Sőt, járvány idején a leveleket tartalmazó borítékokat ki is lyukasztották mielőtt beengedték az országba, hogy belül is fertőtlenítsék.

Széchenyi István 1818-ban. Forrás: Wikipedia

Az igazi erőpróbán elbukott

Mindez viszont mit sem ért 1831-ben, amikor Európát – így hazánkat is – először látogatta meg a kolera. Indiából indult 1817-ben, majd a perzsa-orosz háború katonái vitték Moszkvába, ahonnan kereskedők és az 1830-ban kirobbant lengyel felkelést leverő cári katonák Lengyelországba. Lengyel menekültek hurcolták tovább hazájuk Habsburg fennhatóság alatt álló részébe, Galíciába, közvetlenül a magyar határ mellé.

A Tisza mentén terjedt tovább, só- és faszállító tutajosokkal érkezhetett Magyarország területére. A hatóságok azonnal karantént vezettek be, de a kór gyors terjedése miatt jobbára csak futottak az események után, rövidesen már egész országrészeket próbáltak meg elkülöníteni.

Nyárra a Garam és a Duna vonalán gyakorlatilag Árvától Zimonyig kordon választotta ketté az országot

– mondja Fónagy Zoltán.

Természetesen lezárták az utakat is, aki a „fertőzött területet” el akarta hagyni, 14 napos karantén után tehette meg. Sajnos eredménytelenül, hiszen ha az emberek mozgását korlátozták is, a kolera kórokozója elsősorban fertőzött vízzel terjed. Akkoriban pedig a folyók, patakok mentén élők onnan szerezték be a mindennapokban szükséges vizet.

Úri huncutságnak tartották

Persze erről 1831-ben senkinek fogalma sem volt, a fertőzés átadására két tudományos magyarázat létezett, mindkettő nagyjából azonos elfogadottsággal bírt. Az egyik azt mondta, emberről emberre közvetlen érintkezéssel terjed, ezért nagyon is fontos a betegek és egészségesek elkülönítése. A másik meg volt győződve, hogy miazmatikus kórságról van szó, ami azt jelenti, a betegséget a fertőzött, megromlott levegő viszi tovább, vagyis az ilyen intézkedések hiábavalók.

Az egyszerű ember úri huncutságnak vette az egész lezárósdit, karanténosdit, az előírásokat csak formálisan tartotta be.

Fónagy Zoltán példája annyira életszerű, hogy lelki szemeink előtt tökéletesen lejátszódik a tragikomikus jelenet. Az útzár védelmében katonák és kaszával, vasvillával tekintélyt nyert parasztok posztolnak, a járvány sújtotta részből megjön a posta. Nagy komolyan, hosszú nyelű vas fogókkal átadják a küldeményt, a másik oldalon ugyanígy veszik el, viszik is rögtön füstben fertőtleníteni – a csomagokat borítékokat ugye meglyuggatják a romlott levegő okán. Ugyanígy, fogókkal átadják a lezárt részbe szánt postát.

Közben pedig a postakocsi személyzete és a helyőrség tagjai együtt pipálnak a fűben, megosztanak egymással ételt és italt.

A század legnagyobb tragédiája

A járványt nem sikerült megállítani, később már kisebb egységeket zártak le, próbálkoztak a fertőzött és a még érintetlen területek vesztegzár alá vételével is. Zárókordonnak, záróvonalnak nevezték, de gyakorlati haszna nem volt, a kolera végigsöpört az országon, majd egész Nyugat -Európán.

Arányaiban – tehát a lakosságszámhoz viszonyítva – ez volt a XIX. század legsúlyosabb demográfiai katasztrófája hazánkban, mintegy félmillióan betegedtek meg, és csaknem 240 ezer ember, köztük Kazinczy Ferenc vált a kolera, vagy ahogy akkoriban emlegették, az epekórság áldozatává.

Az idős Kazinczy Ferenc. Forrás: Wikipedia

A kordonok, vesztegzárak hatékonyságában érthető módon megrendült a bizalom, de a – több kisebb hullám után – 1849-ben jelentkező újabb nagy járvány idején ilyesmire nem is gondolhattak: Magyarországon az orosz cár, az osztrák császár és a független Magyarország katonái masíroztak keresztül-kasul.

Megszületett az összefogás

Még két kisebb fellángolás után 1872-74-ben újra keményen lecsapott hazánkra a kolera, ám ekkor már olyan szintű volt a mobilitás, hogy – főleg az 1831-es negatív tapasztalatok után – lezárásokra nem is gondolhatott senki. Az országot már vasútvonalak szelték át, kubikosok tízezrei vándoroltak folyószabályozási és vasútépítési munkákra. Ekkor már a hangsúly a fertőzöttek elkülönítésén volt, külön kolerakórházakat állítottak fel.

A rengeteg szenvedés és áldozat ellenére a kolerajárványok nagyon komoly pozitívuma volt, hogy ösztönözte az államok együttműködését. Az egészségügyi szakemberek és diplomaták részvételével megrendezett első nemzetközi konferencián 1851-ben ugyan még az alapelvekben sem sikerült megegyezni, de a későbbi járványok félretetették az ellentéteket.

Az első nemzetközi egyezményeket, a mai WHO elődjének is tekinthető megállapodásokat 1892-93 folyamán írták alá, előbb a kikötők járványügyi előírásairól, a hajókon alkalmazott vesztegzár egységes szabályairól, majd ugyanezekről szárazföldi területekre vonatkoztatva.

Kiemelt kép: karanténba vonuló utazók Olaszországban, 1883-ban. Forrás: GettyImages

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.