Tudomány

Magában érleli és kipisili az alkoholt ez a nő

Nagyon érdekes orvosi jelenséget fedeztek fel egy amerikai nőnél: az illető a húgyhólyagjában alkoholt erjeszt az ott található gombák segítségével, majd ezt az alkoholt kipisili – írja a Science Alert. Az orvosok azon tanakodnak, hogy hólyagfermentációs szindrómának vagy húgyúti alkoholfőző szindrómának nevezzék-e el a jelenséget, ami egyébként hasonlít az önsörfőző szindrómához (auto-brewery syndrome), az ebben szenvedők bármilyen szénhidrát fogyasztására berúghatnak, mivel a gyomrukban erjedés zajlik.

A pittsburgh-i nő 61 éves, és az orvosai már tudták, hogy az önsörfőző szindrómához hasonló állapotot találtak, mivel cukorbeteg és a mája sem működik már rendesen. Az orvosok először azt hitték, hogy alkoholfüggő, mivel a vizeletmintái mindig pozitívak lettek alkoholtartalomra, de a vértesztje negatív lett, ami gyakorlatilag lehetetlen.

Kép: Getty Images

A másik árulkodó jel az volt, hogy a vizeletben magas volt a glükóz és a gomba mennyisége is, ami arra engedett következtetni, hogy a húgyhólyag a cukrot etanollá erjeszti, majd ez távozik vizelet formájában.

A nő szervezetében a Candida glabrata gombafajtát találták meg, ami természetesen is előfordul, de nem ekkora mennyiségben. A Candida glabrata a sörélesztő rokona.

Egyelőre az orvosi rendellenességet nem igazán tudják kezelni, de a nő továbbra is májátültetésre vár, az  nem derült ki az Annals of Internal Medicine tudományos folyóiratban megjelent eredeti esettanulmányból, hogy végül meg is kapta-e.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik