Tudomány

Tippek a téli regenerálódáshoz

A természet téli újjászületése nemcsak az élővilág számára hoz mélyreható változásokat, ránk is hatással van. Ilyenkor a napsütéses nappalokkal együtt a komfortzónánkat is hajlandóak vagyunk elhagyni és a saját magunk építette barlangba visszavonulni - ezért ez az időszak sok odafigyelést és önmagunkra fordított énidőt igényel. A téli bekuckózást érdemes magunkkal és az egészségünkkel kezdeni!

Fontos, hogy ne ötletszerűen, hanem tudatosan álljunk hozzá a változáshoz. Vizsgáljuk meg magunkat kívül-belül, vegyünk sorra minden, az év során hozzánk nőtt szokást, régóta őrzött érzést, vagy bent rekedt gondolatot. Döntsük el, hogy mit akarunk megtartani, tovább vinni belőlük a jövő évre, és mi az, amit 2020-ra szívesen lecserélnénk valami újra, vagy amitől inkább megválnánk. Tekinthetjük ezt egyfajta belső lomtalanításnak: ne ragaszkodjunk feleslegesen semmihez, de legyünk türelmesek önmagunkkal, ha mégsem tudunk elengedni valamit. Ahogyan valakit néhány plusz kiló vagy egy régi szerelem, sokakat a dohányzás kísér el hosszú éveken keresztül.

A nemzetközi felmérések adatai szerint több mint egymilliárdan dohányoznak világszerte, Magyarországon is több mint 2 milliós ez a tábor. Az egyértelmű, hogy a dohányzás káros az egészségre, egészségügyi következményei komoly aggodalomra adnak okot. Nem véletlenül, hiszen ahogy a fenti számokból is látszik, ez a probléma a világon és hazánkban is a társadalom jelentős részét érinti. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy

cigarettázáskor nem csak a dohányosok saját szervezetét érik a füstben lévő káros anyagok, hanem a környezetükben tartózkodókat is.

Az evidencia, hogy a dohányzás káros az egészségre. Azt viszont már kevesen tudják, hogy pontosan mivel okoz bajt ez a rossz szokás. A legtöbben a nikotint kiáltják ki a betegségek kialakulásáért leginkább felelős anyagnak, pedig az elsődleges veszélyforrás nem más, mint az égés, és az égés során keletkező, a füstben lévő vegyi anyagok.

Bár csak kevesen vannak vele maradéktalanul tisztában, egy szál cigaretta meggyújtását követően több mint hatezer vegyi anyag keletkezik, amelyek jó része bejut a szervezetünkbe. Köztük 93 olyan, amelyet az Amerikai Egyesült Államok Élelmiszer és Gyógyszerengedélyezési Hivatala (FDA) hivatalosan is veszélyesnek minősített. A füstben találhatóak karcinogén anyagok, de vannak olyanok is, amelyek a szív- és érrendszeri megbetegedésekért felelősek, illetve ártalmasak a légutakra, ezért a füst belélegzése komoly egészségügyi kockázatokkal jár.

Ne csak a téli fagyoktól óvjuk egymást!

A legjobb természetesen az, ha egyáltalán nem szokunk rá a dohányzásra. Így nem csak saját magunkat, de a környezetünkben lévőket is megóvjuk az ártalmaktól. Azáltal, hogy rá sem gyújtunk, megóvhatjuk őket és magunkat a füstben lévő káros anyagok szervezetbe jutásától, egészségünk károsításától. Ha viszont már rászoktunk, igyekezzünk minél hamarabb letenni a cigit. A leszokással egyértelműen és arányosan csökken a megbetegedések valószínűsége. Azonban, ha valamilyen ok miatt mégsem tesszük le a cigarettát, azáltal, hogy esetlegesen valamely füstmentes technológiát választjuk, nemcsak saját magunk, a közvetlen környezetünket is alacsonyabb kockázatnak tehetjük ki.

A különböző füstmentes technológiákkal – azáltal, hogy nincs égés – kiküszöbölhetővé válhat a füstben található ártalmas anyagok egy része, a cigarettával összehasonlítva.

Így az égés kiiktatásával kevesebb káros anyag juthat a dohányosok és a környezetükben lévők szervezetébe is. Rengeteg különböző füstmentes technológia létezik, melyek hatása teljesen eltérő. A hasonló elven működő technológiákon belül is óriási különbségek vannak attól függően, hogy a hatásuk vonatkozásában rendelkezésre álló tudományos bizonyítékok milyen szintűek.

Fontos tudni, hogy a füstmentes technológiák sem kockázatmentesek, hiszen hosszútávú hatásuk nem ismert, illetve ezek is tartalmaznak nikotint, ami függőséget okoz, és megemeli a szívfrekvenciát, a vérnyomást. A nem megfelelő minőségből fakadó esetleges mellékhatások pedig kizárólag megbízható forrásból származó anyagok használatával kerülhetők el.

A tél beköszöntének szépségét és testi-lelki egészségünket azzal biztosíthatjuk, ha egyáltalán el se kezdünk dohányozni, hiszen ez a dohányzás ártalmai teljes kiküszöbölésének leghatékonyabb módja. Dohányzás esetén pedig a szilveszter és az új év közeledtével itt a pillanat, hogy teljesen abbahagyjuk a dohány- és nikotintartalmú termékek fogyasztását a dohányzás és a nikotin ártalmainak kiküszöbölése érdekében.

A cikk társadalmi felvilágosítás céljából, reklámnak nem minősülő tájékoztatásként készült a Philip Morris Magyarország Kft. hozzájárulásával.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.