Madárszemmel nézve a világ átjáróház, főleg igaz ez a gazdag vizes élőhelyekkel szolgáló Kárpát-medencére. Laikusként a nálunk költő fajok őszi és tavaszi mozgását tekintjük „a madárvonulásnak”, de ez is olyan széles idősávban mozog, hogy talán egy-két hónap van az évben, amikor senki nem érkezik indul vagy éppen átutazik az országon.
Másrészt széles északi területekről számos faj útvonala vezet át hazánkon, de érkezhetnek nyugatról is, gondoljunk csak a nálunk üdülő angol kakukkra, Larryre. Másoknak, például vetési varjak millióinak a téli időszakban mi vagyunk a végállomás.
A sok millió madár nem utazik egyedül, számtalan potyautast szállít: magok, peték, de akár kifejlett állatok és növények is óriási távolságra juthatnak el a szárnyasok közvetítésével. Ezt a jelenséget – főként vízi madarak különböző organizmusok terjedésében betöltött szerepét – kutatja Lovas-Kiss Ádám, az Ökológiai Kutatóközpont tudományos segédmunkatársa.
Negyvenezer kilométer
A madárvonulás által észak és dél folyamatos összeköttetésben áll, gondoljunk csak hazánkra: ősszel és télen Skandinávia és Szibéria északi tájairól érkeznek hozzánk, míg például gólyáink egy része tavasszal Dél-Afrikából fog hazatérni. Nagyobb kitekintéssel egészen elképesztő rekordokat is találunk:
A sarki csér minden évben közel 30-30 ezer kilométert tesz meg a két sarkvidék között oda és vissza, míg a kis póling nyolc nap alatt, gyakorlatilag pihenés nélkül teljesíti 11 ezer kilométeres útját alaszkai költőhelyeiről az új-zélandi telelőterületekre
– mondja a 24.hu-nak Lovas-Kiss Ádám.
A potyautasok stratégiái azonban még ennél is káprázatosabbak. Egyik fő módszerüket a tudomány epizoochóriának nevezi, ilyenkor – főleg növényi magvak – kis kampók vagy nyálkás anyag segítségével a madarak lábára, csőrére, tollaira tapadnak vagy a lábukra ragadt sárban bújnak meg. Kifinomultabb eljárás az úgynevezett endozoochória, ahol a kéretlen utas „belül”, azaz a madár emésztőrendszerében foglal helyet.
Túlélik, ha megeszik és „megemésztik”
Sok akarva-akaratlan lenyelt mag, növény vagy állat sértetlenül jut át a madarak bélrendszerén, és életképesen ürül onnan akár több száz vagy ezer kilométerrel távolabb. Igen, kifejlett állatok is:
Az apró kagylósrákokról ismert, hogy kifejlett egyedeik élve átjuthatnak a madarakon. Növények közül például az alig egy milliméteres kolumbiai vízidara képes a bravúrra
– sorolja a szakember, de hozzáteszi: az esetek többségében azonban növényi magvakról és gerinctelen állatok petéiről van szó.
Kérdés, hogy meddig maradnak odabent, hiszen a szükség nyilvánvalóan a madarakat is hajtja, ráadásul ők bárhol, bármikor meg is szabadulnak a feleslegtől. Lovas-Kiss Ádám és kollégái ezért különböző magvakat etettek vízimadarakkal, és várták, mikor és milyen állapotban jutnak ismét napvilágra.
Egyes növényfajok magjai akár egy hétig megültek a tőkés récékben annak ellenére, hogy ezek a szárnyasok legalább napi öt alkalommal is ürítenek, de a csúcstartó egy parti madár, a kis lile volt: egyes magokat 320 órán keresztül tartogatott. Minél kisebb, gömbölyűbb és keményebb egy mag, annál gyorsabban jut át a madáron és fordítva.
Őrlőkőnek áll a mag
Több növény nemcsak a „légitaxi-szolgáltatáson” profitál, hanem a csírázáshoz is igénybe veszi a madarak közreműködését. Egyes magok vízálló, kemény burka ugyanis kiváló védelmet nyújt a mostoha környezeti hatások ellen, „cserébe” viszont külső fizikai behatás nélkül – ami megsérti, feltöri ezt a páncélt – nem tud beindulni a csírázás.
A nagyobb, kemény magok sokszor megakadnak a madarak zúzájában, ahol a lenyelt kavicsokhoz hasonlóan »őrlőkőként« működnek. Így szereznek kellő sérüléseket
– emeli ki Lovas-Kiss Ádám. Kiváló stratégia ez részükről: gyorsan messzire jutni, ott mihamarabb fejlődni és kolonizálni. Utóbbi elgondolkodtató főleg manapság, amikor szinte minden hétre jut hír egy-egy agresszíven terjeszkedő inváziós faj megjelenéséről – legutóbb egy prérifűről számoltunk be Debrecen és a Kiskunság területéről.
Fákat is költöztetnek
És valóban, a korábbi inváziós szakaszokat túlélt, az úgynevezett terjedési fázisba jutott növények, kisebb állatok térhódítását elő tudják segíteni a madarak. A Dél-Afrikában honos lúgvirágot például emberek vitték angliai kertekbe, ahonnan kiszabadulva a nagy godák terjeszthették szerteszét: magja megtalálható ürülékükben, a növény elterjedése lefedi a nagygoda-csapatok éjszakázóhelyeit.
Vagy a már említett kolumbiai vízi dara akvaristák által érkezett Európába, vízimadarak hatékonyan terjesztik és hazánkban úgy tűnik, rövidesen kiszorítja őshonos rokonát, a közönséges vízidarát. Fákat is tudnak „költöztetni” kacsákban megtalálták már például az idegenhonos ostorfa és a keskenylevelű ezüstfa magját.
Az összkép azonban sokkal inkább pozitív, sőt a madarak e tevékenységét sok szempontból elengedhetetlen ökoszisztéma-szolgáltatásnak tekinthetjük. Gondoljunk csak az üres élőhelyek természetes benépesítésére, felhagyott szántóra, külszíni fejtésre, építkezési területre, friss tavakra. A kisebb állóvizek között a természetes átjárás egyik legfontosabb csatornáját jelentik a madarak, gondoskodnak az élőlények gén-áramlásáról, biztosítják a fajok sokszínűségét.
Kiemelt kép: MTI/Kovács Attila
