Miközben természetesen a középkori Magyar Királyságban is dolgoztak már magyar orvosdoktorok, ők jellemzően magániskolákban, külföldi egyetemeken tanulták ki a mesterséget. A magyar egyetemeken hivatalos orvosi fakultás nem működött, bár vannak arra vonatkozó adatok, hogy például az óbudai egyetemen a XV. században képeztek orvosokat.
A helyzet természetesen nem javult a török hódítás és a három részre szakadt ország korában sem. Erdélyben ugyan elsősorban Bethlen Gábor fejedelem intézkedései nyomán létrejött valamiféle orvosi alapképzés például Gyulafehérváron, a királyi Magyarországon a medicina iránt érdeklődök továbbra is arra kényszerültek, hogy külföldön folytassák tanulmányaikat, esetleg egy-egy jeles orvos mellé szegődve, magánúton szerezzék meg a szükséges ismereteket.
Itthon volt rájuk szükség
Ezek a kerülőutak azonban nem helyettesíthették az egyetemi szintű, hivatalos orvosképzést. Ezt szorgalmazta Perlitzi János Dániel, Nógrád megye főorvosa is 1751-es, Mária Teréziához intézett kérelmében, amelyben részletesen elemezte azokat a gazdasági és egészségügyi károkat, amelyet ez a hiányosság okoz az országnak. Szerencsére a királynő, illetve a bécsi orvosképzést is megújító főorvosa, a holland származású Gerard van Swieten is belátta az igény jogosságát.
Mária Terézia előbb 1769 nyarán királyi rangra emelte – gyakorlatilag állami irányítás alá vonta, de egyúttal fenntartását is állami hatáskörbe helyezte – a nagyszombati egyetemet, majd 250 éve, 1769. november 7-én kiadott rendeletével az egyetemen egy orvosi kar felállítását is előírta.
Az új fakultás van Swieten útmutatásai alapján, 1770-ben kezdte meg működését öt tanszékkel (élettan és gyógyszertan, bonctan, sebészet, botanika és kémia, valamint általános kórtan). Az orvosképzés időtartamát van Swieten felfogása szerint kezdetben nem szabályozták. Egy 1774-es rendelet szabta meg először az orvosok képzési idejét, ami ekkor 5, majd az 1786-os tanulmányi rend szerint csak 4 év volt.
Magyar orvosképzés
Hiába épült az új karnak 1772-ben egy saját épület is, az egyetemet már 1777-ben Budára költöztették, igaz, ez több szempontból is előnyös volt az intézmény számára. Többek között jóval könnyebben tudta a fakultás beszerezni az oktatáshoz szükséges holttesteket, illetve saját botanikus kertet is létesítettek. Növekedett a tanszékek száma is, II. József idején pedig már a környező nagymúltú orvosi egyetemek is elfogadták velük egyenrangúnak a magyar fakultáson kiadott diplomákat.
Ha a lemaradást nem is sikerült maradéktalanul behozni, az egyetemi kar sokat lendített a magyar orvosképzésen, és ma Semmelweis Egyetemként már a világ minden tájáról fogad hallgatókat.
