Tudomány bbc history

A végzet előtt hatalmas tivornyák zajlottak Pompeiiben

A pompeii régészeti park igazgatója egy síremléken talált új feliratot és annak előzetes fordítását tette közzé, amelyből egy igen befolyásos és gazdag személyiség életpályája bontakozik ki. Valamint az is, hogy milyen grandiózus lakomákat és gladiátorjátékokat rendeztek Pompeii utolsó évtizedeiben. A felirat egy részletéből levont következtetés megpróbál választ adni a régóta vitatott kérdésre: hányan laktak a nem sokkal később vulkáni törmelék alá temetett városban?
Korábban a témában:

A Vezúv kitörése nyomán Kr.u. 79-ben vulkáni kőzetdarabok és hamu alá temetett Pompeii – a mai Pompei város közelében, Campania tartományban, Nápolytól nem messze elhelyezkedő romváros – még ma is számos titkot tartogat a tudósoknak. Bár kétharmadát már feltárták, egész városrészek akadnak, amelyeket elkerült a régészek ásója – egy ilyen területen tavaly nyáron kezdődtek meg a korábban jó ideig leállított feltárások.

Virágjában pusztult el

Rengeteg nyitott kérdés akad, amelyet az évezredeken keresztül jól konzerválódott állapotban fennmaradt, ám napvilágra kerülve és az évi 2,5 milliós turistaforgalom tehertételét nehezen viselve e maradványok a szakértők elé állítanak.

A mindennapi élet tárgyait, eseményeit egyetlen hosszúra nyúlt pillanatban – a város elpusztulásának mindössze 25 órája alatt – rögzítő esemény nem az első drámai mozzanat volt a római colonia életében. Nem sokkal korábban, Kr.u. 62-ben már átélt egy jelentős kataklizmát: akkor a Richter-skála szerint 5–6 körüli erősségű földrengés – a Vezúv kitörésének egyik, a környéken élők által fel nem ismert előjele – rázta meg, jelentős károkat okozva az épületekben és az infrastruktúrában.

A tudósok többségének jelenlegi álláspontja szerint ez nem okozott komoly megtorpanást Pompeii életében, hamar megindult a helyreállítás, s a renoválás a fontos középületek esetében még fényűzőbb is lett, mint az eredeti állapot. Jelezve, hogy a kiemelt kereskedelmi útvonalon fekvő település végül virágjában pusztult el.

Egy sírfelirat hatalmas kincs

Pompeii gazdagságát, egyúttal a társadalom szegényebb rétegeinek mindennapos problémáit az a felirat is érzékelteti, amely a déli városfalaknál lévő Stabiai-kapu környékén került elő egy hatalmas síremléken, ezt egy XIX. században emelt kiszolgáló épület helyreállítási munkái során fedeztek fel. (A nekropoliszok a római szokásoknak megfelelve az ókori városfalon kívül helyezkedtek el.) A síremléket egyébként ekkor, a régészeti park irodáit jelenleg befogadó épület építésekor egyszer már észrevették, részben kiásták és kifosztották, majd az alapozási munkák során ismét a föld alá került.

Stílusát tekintve az eddig ismert, nem kevés számú pompeii sír mindegyikétől eltér ez az építmény, amelynek eredeti állapotára csak következtetni lehet, hiszen jelentősen megrongálódott. Egyik oldalán azonban egy hosszú felirat olvasható, amelynek másolatát és előzetes fordítását, valamint a belőle levont régészeti és történeti konklúziókat maga a régészeti park igazgatója, Massimo Osanna tette közzé a Journal of Roman Archeology legutóbbi, 31. (2018) számában.

Jean Baptiste Genillion: a Vezúv kitörése. Fotó: Leemage

A Cambridge University Press által kiadott szakfolyóirat – igen szokatlan módon – szerkesztőségi állásfoglalásban köszönte meg a szerzőnek, hogy megtalálása után ilyen hamar a tudományos közvélemény rendelkezésére bocsátotta a teljes szöveget, lehetővé téve, hogy a benne foglalt rendkívüli információkról szakmai vita bontakozhasson ki, amelynek a folyóirat teret is ad majd a legközelebbi, 2019-es számában.

Kenyér és sok-sok cirkusz

De miért ilyen lényeges ez a felirat? Elsősorban azért, mert egyedülálló bepillantást enged a város fennállásának utolsó évtizedeibe, a hatalmi viszonyokba, Pompeii rétegződésébe, s végül meghökkentő választ ad arra a kérdésre is, hányan élhettek a colonián.

Maga a síremlék nem sokkal a Vezúv kitörése előtt készülhetett el. Hogy kinek a hamvait temették itt el, a feliratrészlet konkrétan nem nevesíti, ám a szövegből és más, közvetett bizonyítékokból nagy valószínűséggel meg lehet állapítani a tulajdonos személyét. A dicsérő írás hemzseg az olyan utalásoktól, amelyek az illető nagylelkűségét hivatottak alátámasztani: nagyszabású lakomákat, gladiátorjátékokat rendezett, gabonát és kenyeret adott a szegényeknek, pénzt adományozott, s mindennek fedezeteként – bár az idők folyamán több hivatali tisztséget is viselt – közpénz helyett a saját vagyona szolgált.

E tettei jelentősen emelték presztízsét és segítették politikai pályájának felívelését is. Egyetlen ember életéből ily módon a város történetének fontos epizódjai és folyamatai is kibonthatók. Több, egymástól évtizedes távolságban lévő esemény leírását is olvashatjuk, egyoldalú szemszögből. A felirat első bekezdése azzal kezdődik, hogy a toga virilist felöltve – azaz nagykorú felnőtt férfivé válva, nagyjából a tinédzser kor közepén – emberünk hatalmas lakomát rendezett, amelyre minden pompeii polgárt (felnőtt, szabad férfit) meghívott. A felhasznált 456 római étkezőkerevet egyenként 15 ember leheverésére volt alkalmas. Az óriási gladiátorjátékon 416 harcos vett részt.

A meghívottak pontos számából a szerző átfogóbb következtetéseket is megfogalmaz. Mivel a város teljes, jogképes férfilakossága a meghívás idején, azaz az I. század első harmadában 6840 főt tett ki, és más korabeli adatok azt mutatják, az ő arányuk nagyjából 27–30 százalék lehetett, így

a többi férfit, nőt és gyereket is magában foglaló teljes populáció megközelítette a 30 ezer főt. Ez pedig igen jelentős eltérés a tudósok által eddig feltételezett számhoz képest, amely valahol 10–15 ezer fő környékén mozgott.

Eltiltás egy verekedés miatt

Ami a gladiátorjátékokat illeti: a 208 pár harcost és a koreográfia szerint rengeteg állatküzdelmet is felvonultató show napokig, talán egy hétig is eltarthatott. A házigazda azonban nem csupán cirkuszt rendezett, nem feledkezett meg a kenyérről sem. Mivel – szól a szöveg – ekkortájt éhínség dúlt a vidéken, nagylelkű támogatásban részesítette a város minden egyes lakosát, kivétel nélkül: 4 éven keresztül etette őket kenyerével és gabonájával; egyrészt az általa felvásárolt gabonát jóval olcsóbban bocsátotta a rendelkezésükre, másrészt ő és „barátai” mindenkinek ingyen kenyeret is adott.

Jól ismert az a pompeii freskó, amelyen valaki éppen kenyeret vásárol a pékárus pultjához közeledő embereknek, ám egy kisfiú is felteszi a kezét, hogy ő is részesüljön az áldásból. Hozzáértők általában hétköznapi életképként, a pék boltjának bemutatásaként értelmezik a képet – Osanna szerint azonban valószínűbb, hogy egy tényleges adományra utal.

A híres jelenet. Fotó: Leemage

Egy későbbi alkalommal – derül ki a feliratból – tisztázatlan okból újabb játékokat szervezett a szóban forgó személy az impozáns pompeii amphiteatrumban, méghozzá a „senatus consultumot megelőzően”. A régészeti park vezetője úgy gondolja, ez a passzus csakis a római senatusra utalhat, márpedig egyetlen ismert senatusi határozat létezik Pompeii vonatkozásában: az, amelyet egy gladiátorjáték kapcsán kitört verekedés miatt hoztak Kr.u. 59-ben. Történt ugyanis, hogy

Pompeii és a közeli Nuceria colonia szurkolói között vérontássá fajuló összetűzés tört ki, emiatt a senatus 10 évre betiltotta itt a gladiátorjátékok rendezését, és több befolyásos felelőst is száműztek a városból. A feliraton megörökített esemény egy évvel a tiltás előtt következhetett be.

Mivel az összetűzésnek politikai felhangjai is voltak, Tacitus is megörökítésre méltónak ítélte Évkönyveiben: „Ez idő tájt egy gladiatori látványosság során, melyet Livineius Regulus rendezett […], jelentéktelen kezdetből szörnyű vérontás támadt Nuceria és Pompeii lakosai között. Mert kisvárosi féktelenséggel egymást csúfolván gyalázkodni kezdtek, majd köveket, végül kardot ragadtak, s erősebbnek bizonyult a pompeiiek népe, akiknél a látványosságot rendezték. Sok nuceriait vittek fel tehát a városba sebektől csonkult testtel, és igen sokan voltak, akik gyermekeik vagy szüleik halálát siratták. Ennek az ügynek az elbírálását a princeps a senatusra, a senatus a consulokra bízta, és mikor ismét az atyák elé került a dolog, a pompeiieket tíz évre nyilvánosan eltiltották az ilyen sokadalomtól, a törvények ellenére szervezett testületeket pedig feloszlatták; Livineiust és a zendülés többi szítóját száműzetéssel sújtották.” (XIV. 17.; Borzsák István fordítása)

A felirat kiegészíti fenti ismereteinket: nem pusztán a senatusból már korábban kivetett, kétes hírnevű Livineiust, de Pompeii legfőbb városi vezetőit, az abban az évben hivatalban lévő két duumvirt is kiűzték – itt minden bizonnyal Gnaeus Pompeius Grosphus és örökbefogadott fia, Gnaeus Pompeius Grosphus Gavianus az érintett. A síremléket megrendelő személyiség befolyása azonban a császárig is elért: a felirat szerint Nero császár az ő kedvéért megengedte, hogy a duumvirek visszatérjenek otthonukba.

Tudomást szerzünk arról is, hogy házassága alkalmával ismét bőkezű adományt tett az illető: minden decuriónak, coloniabeli tisztségviselőnek, külön az Augustales – a császár kultuszával foglalkozó papi testület – tagjainak, továbbá a paganusoknak, a pagus adminisztratív egységek vezetőinek is pénzt adott, eltérő összegben. Az Augustales kiemelése figyelemre méltó: ismét csak a Neróval való megkülönböztetett kapcsolatot jelzi, akiről amúgy azt tartották, második felesége, Poppaea révén Pompeiihez is kötődött.

A rejtélyes ismeretlen

Két további muneráról, azaz cirkuszi látványosságról is említést tesz az írás, igen lakonikus stílusban, csupán azt közölve, hogy a városnak egyetlen fillérjébe sem kerültek, mert emberünk finanszírozta őket. Ez annak a fényében értelmezhető, ha a közéleti karrier egyes állomásainak megünneplésére, ám mégis saját zsebéből fizette az alkalmakat – márpedig játékokat kellett rendeznie, amikor a duumvir vagy duumvir quinquennalis hivatalokat elfoglalta.

A dicshimnusz legvégén egy igen különös jelenetről esik említés: a nagylelkűsége miatt jelentős hírnévre szert tevő személy, akit az aktuális duumvir érdemei elismerésére patronusnak szeretett volna megnevezni a városi gyűlés jóváhagyásával (tehát a colonia legmagasabb tiszteletbeli elismerésével jutalmazni), egyszerű polgárként megvétózta a döntést, mondván: nem lehet saját polgártársai patronusa. A végeredményt nem tudjuk – még az is lehetséges, hogy a (színlelt) szerénység kinyilvánítása után engedett a közakaratnak.

A tanulmány sort kerít arra a kérdésre is, hogy ki lehetett ez a bizonyos illető? Ki volt elég hatalmas ahhoz, hogy Nero fülébe sugdosson és elég gazdag, hogy coloniabeli mércével is igencsak szokatlan mértékű adományokat tegyen? Minden jel arra mutat, hogy Gnaeus Alleius Nigidius Maius volt az elhunyt, aki a Claudiustól Neróig terjedő korszak jelentős társadalmi mobilitásának egyik kedvezményezettje volt.

Erre utal a síremlék elhelyezkedése, amely közel esett az Alleii családéhoz, ő is e prominens család adoptált fia volt. Számos már megtalált pompeii viasztábla és felirat említi a nevét, amely kiegészíti a fent ismertetett életrajzi morzsákat, továbbá a szüleiről és gyermekeiről szóló feliratok is tanúskodnak tetteiről.

Fotó: LEROY Francis / hemis.fr / hemis.fr / Hemis

A legfontosabb férfiú

Anyja felszabadított rabszolga volt, apja vagy nagyapja szintén. Lánya Ceres és Venus papnője lett – e jeles tisztség szintén az apa kiemelkedő karrierjét tükrözi. Ez utóbbit is rekonstruálni tudjuk: a toga virilist valamikor Kr.u. 30 és 40 között felöltő férfiú előbb az alacsonyabb rangú magistratusi tisztséget jelentő aedilisi, később a dummviri megbízatást nyerte el; nagyjából 22 évesen, Kr.u. 45–46 körül lett aedilis, 26 évesen duumvir és a duumvir quinquennalis tisztséget 32 éves korában érte el.

Mivel születési dátumát nem ismerjük, sok mindenre csak következtethetünk, ám az bizonyosnak látszik, hogy Claudius császársága alatt indult, majd Nero idején ért a csúcsra a politikai pályája. Ám még a Flaviusok idején sem esett ki a kegyből, Vespasianus tiszteletére is játékokat rendezett és oltárt szentelt.

A házakra vonatkozó feljegyzésekből azt is tudjuk, a város egy kiemelt részén lévő háztömböt a rabszolgája nevén ő bérelt, nem sokkal a város tragikus veszte előtt. A városfalon lévő feliratok arra is kitérnek, hogy ő volt a cirkuszi játékok legjelentősebb impresszáriója Pompeiiben, ezért is kaphatta a princeps coloniae és a princeps munerariorum címeket, így lett „a legfontosabb férfiú”, illetve a „látványosságok legfőbb támogatója”.

Massimo Osanna tanulmányának konklúzióihoz természetesen más tudósoknak is lesz még egy-két szava, s minden újabb felfedezés kiegészíti, illetve jelentősen meg is változtathatja a coloniáról őrzött képet. Gondoljunk csak arra, hogy egy tavalyi felfedezés nyomán már jóval nagyobb bizonyossággal hihetjük azt korábban is pedzegetett feltevést, hogy a város pusztulása nem Kr.u. 79 augusztusában történt – erre ifjabb Plinius az esemény után 25 évvel Tacitusnak írott levele alapján gondoltak hosszú ideig. Maga Massimo Osanna, illetve a helyszínre látogató olasz kulturális miniszter jelentette be, hogy a pompeii V. körzet feltárása során olyan graffitit találtak, amelyet egy építőmunkás firkálhatott szénnel az épülőfélben lévő ház falára, s így szól:

„16 nappal november első napja előtt mértéktelen mennyiségű étellel kényeztettem magam”.

Az októberi, esetleg novemberi vulkánkitörést nem egyedül ez támasztja alá: a csak másolatban fennmaradt Plinius-levél egy másik példánya is ezt valószínűsíti; a hamu alá temetett emberek nem könnyű nyári, hanem vastagabb ruhákat viseltek; az üzletek zöldség- és gyümölcskínálata is őszi volt; egy erszényben olyan pénzérméket találtak, amelyeket nem verhettek szeptember közepénél előbb.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.