Tudomány

A NASA szakértője a marsi élet felfedezése miatt aggódik

A NASA vezető tudósa szerint közel lehetünk a marsi élet megtalálásához, az emberiség azonban nem áll készen a felfedezésre – számol be az IFLScience. Jövőre két olyan misszió is indul a Marsra, melyeknek célja többek közt a földön kívüli élet nyomainak keresése. Ez azt jelenti, hogy az elkövetkező években akár fel is fedezhetjük az egykori (vagy akár jelenlegi) létformák nyomait.

Jim Green, a NASA Bolygótudományi Osztályának vezetője ugyanakkor nyugtalanságát fejezte ki a lehetséges eredményekkel kapcsolatban.

Egy ideje aggódom, mert azt hiszem, közel állunk ahhoz, hogy megtaláljuk, és tegyünk néhány bejelentést. Ez egy teljesen új gondolkodásmódot fog beindítani. Azt hiszem, nem állunk készen az eredményekre

– mondta a szakértő.

Kép: iStock

2020-ban a Föld és a Mars közel lesz egymáshoz, ezért az év alkalmas lesz a különböző Mars-küldetések megindítására. Összesen öt űrhivatal fog élni a lehetőséggel, így NASA, az Európai Űrügynökség (ESA), az orosz Roszkozmosz, az Egyesült Arab Emírségek Űrügynöksége, illetve a Kínai Űrhivatal. A NASA Mars 2020 roverje mellett az ESA Rosalind Franklin marsjárója fog olyan fúrásokat végezni, amelyekkel kimutathatóvá válhatnak az élet potenciális nyomai. Mindkét robot 2021-ben éri majd el a vörös bolygót.

Green szerint a két űreszköz sikeres lehet a keresésben, a pozitív eredmények pedig egy sor új tudományos kérdést fognak felvetni.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik