A három részre szakadt Magyarország nem csak politikailag nem volt egységes, a reformáció terjedésével a vallási megosztottság is megjelent. Az először főként Erdélyben gyökeret eresztő reformáció terjedését természetesen elősegítette, hogy a katolikus bécsi udvar hatalma nem terjedt ki a királyság egész területére, és még a megmaradt területeken sem volt mindig túlságosan szilárd.
Senkinek nem esik bántódása
Szerencsére véres vallásháború végül nem robbant ki, azonban a hitviták gyakran vezettek tragikus fordulatokhoz. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem 1619-ben, a cseh rendekkel szövetségben indított hadjáratot a királyi Magyarország, közelebbről az Erdéllyel határos Felvidék ellen.
A később Bethlen helyére lépő Rákóczi György hadai szeptember első napjaiban értek Kassa alá. A város főkapitánya, Dóczi András a túlerőt, valamint azt látva, hogy a város többségében református polgárai nem igazán támogatják a város fegyveres védelmét, tárgyalni kezdett a megadásról. Végül azzal a feltétellel nyitotta meg a kapukat, hogy a katolikus lakosságnak és egyházi személyeknek nem esik bántódása.
Napokig kínozták, majd megölték őket
Nem így történt, a fejedelem hajdúi ugyanis némi fosztogatás után őrizetbe vették a katolikus papokat. Egy részüket Dóczival együtt Erdélybe hurcolták, de nem ők jártak a legrosszabbul. Pongrácz István, Grodecz Menyhért és Kőrösi Márk jezsuita szerzeteseket napokig éheztették és kínozták, de ők nem voltak hajlandók áttérni a kálvinista hitre.
A három férfi később eltemetett maradványait a háborút lezáró békeegyezmény keretében kiadták a királyi Magyarországnak, ahol azok végül Nagyszombatra kerültek. Boldoggá avatásukat még Pázmány Péter kezdeményezte alig egy évtizeddel haláluk után, de végül csak 1905-ben került rá sor, 1995-ben szentté is avatták őket. A magyar jezsuiták védőszentjeikként tisztelik a három kassai vértanút.
