Kihasználta a férfiakat Barbie-t ihlető baba

Korábban a témában:

A Barbie sikerét az is jól mutatja, hogy fel sem merül, hogy e sorokat olyan is olvashatja, aki pusztán a névből nem tudja, miről van szó. Az viszont sokaknak meglepő lehet, hogy a szinte az amerikai életforma egyik szimbólumának számító Barbie voltaképpen egyfajta német–japán koprodukcióban jött létre.

A híres baba megalkotásához az első ihletet az adta Ruth Handlernek, a Mattel játékgyár társalapítójának, hogy saját, Barbara nevű lányát figyelte, ahogy papírmasé babákkal játszik. Ekkoriban a gyermekeknek szánt játék babák szinte kizárólag csecsemőket vagy kisgyerekeket formáztak, de Ruth meglepődve látta, hogy Barbara jobban élvezi, ha babáit felnőtt szerepekbe helyezi.

Ez szöget ütött a fejébe, és amikor 1956-ban Németországban utazva meglátta az ott Bild Lili néven 1955 óta árult, alapvetően felnőtteknek szánt, de gyerekek körében is népszerűvé váló babát, rögtön úgy érezte, pont ilyesmire lenne szüksége. A Bild című lap egy képregénycsík-sorozatának egyik karakteréből külön életre kelő

Lili egy fiatal szőke „bombázót” mintázott, egy dolgozó, céltudatos fiatal nőt, aki azonban nem riad vissza attól sem, ha kinézetét és a férfiakat kell felhasználnia céljai elérésére.

Lemásolta Lilit

Handler gyorsan vett három Lilit, majd hazatérve az egyiket a lányának adta, a másik kettőt felhasználva viszont a cég egyik tervezőjével láttak munkához. A kicsit átalakított babát Ruth lányáról elnevezve, Barbie néven mutatták be 1959. március 9-én egy játékkiállításon (ma is ez a nap számít a baba „hivatalos” születésnapjának), majd a tömeggyártást Japánba kiszervezve 60 éve, 1959. szeptember 6-án kezdték árusítani.

Az első modell 1959-ből. Fotó: FRANCOIS GUILLOT / AFP

A „tinédzser divatmodell” meghatározással futó Barbie első változata zebracsíkos fürdőruhát viselt, és a védjegyévé váló, lófarokba összefogott haja szőke és barna verzióban is kapható volt. Miközben már az első évben 350 ezer darabot adtak el belőle, egyes szülők felháborodtak azon, hogy Barbie-nak igencsak jól kivehető mellei vannak, de a Mattel a baba ezen jellemzőjén nem változtatott, mivel ez fontos része volt Handler eredeti koncepciójának.

Nagyobb gondot okozott a cégnek, hogy a Bild Lili gyártója, a Greiner & Hausser nevű vállalkozás pert indított, némi joggal állítva, hogy termékét szinte lemásolták. Az ügy végül peren kívüli megegyezéssel zárult, a Mattel közel 22 ezer dollárt fizetett a német cégnek.

Százmilliós nagyságrendben adták el

Mindez persze a Barbie-val játszó gyerekeket a legkevésbé sem érdekelte, és a baba továbbra is jól fogyott, részben a játékok esetében akkor forradalmi újdonságnak számító koncentrált televíziós reklámhadjárat hatására is.

A következő évtizedekben százmilliós nagyságrendben adtak el Barbie-t és persze számtalan kiegészítőjét előbb az Egyesült Államokban, majd szerte a világon. Az idők során az eredeti babán is több változtatást eszközöltek, ezek közül az első fontosabb az volt, amikor 1971-ben az oldalra néző, Barbie-nak kicsit rosszindulatúnak látszó arckifejezést kölcsönző szemeket előre tekintőkre cserélték.

Az utóbbi évtizedekben ugyan a korszellem meghaladta az 1950-es évek végén még némi jóindulattal haladónak is tekinthető eredeti koncepciót a női szerepek tekintetében, de a Barbie még ma is jól csengő márkanévnek számít, és ma is ott van a játékboltok polcain.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.