Tudomány bbc history

Száz éve vörös volt a nyár Nagy-Britanniában

Egy évszázada Nagy-Britanniát etnikai zavargások, lázongások és erőszakos sztrájkok borították el. Clifford Williamson, a Bath Spa Egyetem tanára mondja el annak a nyárnak a történetét, amikor a brit kormányt a bolsevik forradalom rémképe tartotta hatalmában
Korábban a témában:

A brit flotta egyik büszkesége, az HMS Valiant csatahajó két kísérőhajójával együtt 1919 augusztusának utolsó – a hétfői munkaszüneti nap miatt hosszú – hétvégéjén Gibraltárból a Mersey folyó torkolatához, Liverpool közvetlen közelébe hajózott. Nem arról volt azonban szó, hogy a haditengerészet lehetőséget akart biztosítani az ünnepen a helyieknek, hogy megbámulhassák a flotta díszét.

A Valiant a hadsereget támogatandó érkezett a városba, a katonákra pedig azért volt szükség, hogy véget vessenek az ekkor már három éjszakán át zajló súlyos zavargásoknak. A felfordulás a merseyside-i rendőrkapitányságon kezdődött sztrájk nyomán alakult ki, ami a rend fenntartásáért felelős járőrök kiválása miatt – ahogy a Daily Mail fogalmazott – kiszolgáltatta a várost „a huligán elemeknek”.

Vörös fenyegetést láttak

Mire véget értek a zavargások, több ezer katonát vezényeltek Liverpoolba, akik többször is feltűzött szuronyokkal rohamozták meg a tömeget. Több mint 600 embert vettek őrizetbe, az anyagi kár pedig meghaladta a 100 ezer fontot (mai értéken nagyjából 2,5 milliárd forintot). Az újságírók a leginkább érintett Scotland Road környékét az ypres-i csatamezőhöz hasonlították.

A liverpooli zavargás csak az egyike volt az erőszak és zűrzavar azon epizódjainak, amelyek egymást követték Nagy-Britanniában, az 1919-es, „vörös nyár” néven emlegetett hónapokban. Glasgow-tól Southamptonig, Corktól Londonig zavargások törtek ki, ahogy munkások, leszerelt katonák, sőt egyes helyeken egyenesen rendőrök választották az utcát, hogy fellépjenek az őket ért sérelmek ellen – vagy éppenséggel kirobbantsák a forradalmat.

A hatóságok az engedetlenség e megnyilvánulásait nem a leszerelés lassúságára, esetleg a négyévnyi háborúskodás befejeződését követő problémákra adott válaszként értékelték, hanem a bolsevizmus halálos árnyát látták bennük – azét a bolsevizmusét, amely alig két évvel korábban a feje tetejére állította az orosz társadalmi rendet.

Tankokat is kivezényeltek

A brit kormány már korábban is nyakig benne volt a bolsevikok megdöntésére tett erőfeszítésekben: expedíciós hadsereget küldött Oroszországba, a Királyi Haditengerészettel pedig blokád alá vette a Baltikumot. David Lloyd George miniszterelnök egyenesen „a bolsevizmus elé emelt gát”-ként emlegette Nagy-Britanniát. Az ország határain belül az egyre nyugtalanabb hatóságok lassan minden zavargást a vörös forradalom előfutárának tekintettek. Egy parlamenti képviselő, Alfred Short még Lenin beszédeinek angol kiadását is megpróbálta betiltatni egy a birodalom biztonságát szavatoló törvényre hivatkozva.

David Lloyd George 1918 körül. Wikipedia

Noha talán Liverpoolban volt a zavargások epicentruma, a „járvány” Glasgow-ból indult útjára. 1919. január 31-én több száz, főként az óriási Parkhead vasműben, illetve a Clyde folyón sorakozó hajógyárakban dolgozó munkás gyűlt össze a városközpontban, hogy az alacsony bérek és a hosszú munkaidő ellen tiltakozzon. Nem sok idő kellett hozzá, hogy összetűzésbe kerüljenek a rendőrséggel. A bolsevik forradalmat vizionáló polgármester (a városháza előtti téren vörös zászlók lengedeztek) Lloyd George-hoz fordult segítségért, aki a hadsereg tankokkal megerősített alakulatait vezényelte ki a lázongás megfékezésére.

A későbbi munkáspárti miniszter, Emanuel Shinwell, akit lázadás szításáért tartóztattak le és ítéltek el, a rendvédelmi erők egyes alakulatainak tevékenységét „elszomorító”-nak titulálta. Mások viszont a tüntetők akcióit ítélték el. Egy nem sokkal korábban hazatérő hadifogoly a Glasgow Herald hasábjain fogalmazta meg véleményét:

Bárcsak a béke ezen felforgatói, ezek az önző, felelőtlen huligánok kaptak volna egy kis ízelítőt abból, amin a mi fiainknak Franciaországban keresztül kellett menniük.

Tanács szovjet módra

De nem csak Glasgow-ban fajult el a helyzet 1919 januárjában. Hétszáz kilométerrel délebbre, egy Calais melletti katonai táborban brit egyenruhások szovjet mintára tanácsot alakítottak, miután kiszabadították egyik gyújtó hangú beszédéért fogdába került társukat. Néhány nap elteltével már 20 ezer ember tagadta meg az engedelmességet. A lázadók a táborban uralkodó körülményekre – elsősorban az élelmezés hiányosságaira –, illetve a csigalassúsággal zajló leszerelésre panaszkodtak. A lázadásnak békés úton lett vége január 30-án, miután a katonák egyes követeléseik teljesítése fejében újra felvették a szolgálatot.

Ahogy a glasgow-i események is megmutatták, a leszerelés és a munkások helyzete kapcsán kialakult feszültségek minden brit nagyvárosban robbanás közeli helyzetet eredményeztek. Az alapvető problémákhoz két másik, a „társadalmi tudatalatti” sötétebb bugyraiból származó összetevő kapcsolódott: a bevándorlók munkavállalásához kapcsolódó félelmek, valamint a fehér bőrű nők és az etnikai kisebbségekhez tartozó férfiak közötti szexuális kapcsolatokat övező ellenérzések.

Etnikai összetűzések

Számos brit kikötővárosban toboroztak nyugat-indiai és kínai munkásokat a hadi szolgálat miatt kiesett munkáskezek pótlására, illetve a megnövekedett háborús megrendelések kiszolgálására. A katonák azonban kezdtek hazaszállingózni – 1919 júliusára például Cardiff 2 ezer regisztrált munkanélkülije közül 1300 leszerelt katona volt. „Elmentünk Franciaországba, és mire visszajöttünk, idegenek végzik a munkánkat, és nem tudunk megszabadulni tőlük” – panaszkodott egyikőjük. Éppen a walesi kikötővárosokban, elsősorban Newportban, Barryben és Cardiffban fordultak át ezek a sérelmek nyílt erőszakba 1919 nyarának elején.

Az első zavargás június 6-án tört ki Newportban, miután egy külföldi származású férfi állítólag inzultált egy helyi nőt, a felbőszült tömeg pedig görög és kínai tulajdonban lévő üzleteken töltötte ki a haragját. Lovasrendőröket vezényeltek ki, hogy helyreállítsák a rendet, 22 embert tartóztattak le.

A következő héten egy fehérekből álló banda támadt rá nyugat-indiai, fehér feleségükkel sétáló férfiakra Cardiffban. Ha hihetünk a korabeli szóbeszédnek, a nők korábban prostituáltként dolgoztak, támadóik pedig egykori futtatóik voltak, akiket felbőszített, hogy „az idegenek elvették” tőlük ezeket a nőket. Az incidens háromnapos erőszakhullámot váltott ki, amelyben egy ember életét is vesztette.

Liverpoolban az egymással rivalizáló fekete és fehér matrózok közötti összetűzések fajultak nagyszabású zavargásokká, miközben a liverpooli fehér munkások a szokásos dolgok, azaz a munkanélküliség és a etnikai ellentétek miatt lázongtak.

A kormányzat gyorsan reagált a rasszista erőszak hullámára. Néhány hónapon belül elindult egy hazatelepítési program, amelynek keretében 1921-re több száz külföldi munkást kényszerítettek vissza szülőhazájába, egy 1925-ben elfogadott törvény pedig már korlátozásokat vezetett be a nyugat-indiai munkaerő alkalmazására is.

Liverpool 1890-ben. Wikipedia

Rendőri intézkedésig

A „vörös nyár” legsúlyosabb zavargását viszont nem a faji ellentétek, hanem elégedetlen liverpooli rendőrök robbantották ki, akik július és augusztus fordulóján úgy döntöttek, sztrájkba lépnek. Ezzel a Rendőrök és Börtönőrök Országos Társulása (NUPPO) egységes fellépést hirdető felhívásának tettek eleget. Az érdekvédelmi szervezet a rendőri szakszervezet hivatalos elismerését, illetve a romló fizetések és munkakörülmények felülvizsgálatát akarta kikényszeríteni.

Az első világháború alatt a rendőrök fizetése fokozatosan egyre kevesebb lett a többi szakmáéhoz viszonyítva: 1917-ben egy közrendőr heti 2 font 8 shillinges fizetése jócskán elmaradt egy szakmunkásétól, aki heti 3 font 10 shillinges fizetésre számíthatott. Ráadásul azzal, hogy sok rendőr került a frontra a háború éveiben, heti egy szabadnapot is megvontak az állománytól.

A kormányt váratlanul érte az 1918-as rendőrsztrájk, de ez alkalommal már felkészültebben várta az eseményeket, a munkát fel nem vevőket pedig elbocsátással fenyegették meg. A londoni rendőrség főkapitánya, Nevil Macready kijelentette, hogy „a sztrájkot egyszer és mindenkorra szét kell zúzni, máskülönben nem hiszem, hogy valaha béke uralkodhat az ország rendőri erői körében”.

Akadálytalan fosztogatás

Az ilyen és ehhez hasonló fenyegetések mindenhol le is törték a sztrájkot – kivéve Liverpoolban, ahol a munkakörülmények, a munkaidő, az előléptetések és a fizetések kapcsán felhalmozódott sérelmek nagyon harciassá tették a helyi állományt. Az eredmény az volt, hogy a város egyes részeiről egyszerűen eltűntek a rendőrök, és ez – augusztus 1-jén, pénteken, a hosszú hétvége kezdetén – kiterjedt fosztogatásokba torkollt.

A csőcselék ruhaboltokat, vegyesboltokat, áruházakat, sőt még hangszerüzleteket is kifosztott. Az alkoholt is árusító üzletek különösen kedvelt célpontnak számítottak. Ahogy a The Times tudósítója írta: „A levegőt betöltötte az összetörő hatalmas kirakatüvegek robaja”.

Az ismételt szuronyrohamok, a páncélozott autók bevetése, a lázadásról szóló törvény többszöri felolvasása (az 1714-től egészen 1973-ig hatályban lévő törvény a lázadónak minősített tömeg figyelmeztetése után gyakorlatilag bármilyen eszközt megengedett a hatóságoknak, a tömegoszlatásban részt vevőket felmentve minden jogkövetkezmény alól, még akkor is, ha emberek haltak meg az intézkedés során) sem tudta megfékezni a lázongókat. Csak vasárnap, egy a nem sztrájkoló rendőrök által a hadsereg támogatásával indított nagyszabású gumibotos rohammal sikerült megfékezni a fosztogatókat, és megtörni a sztrájkolókat.

Rendőrnek tilos a sztrájk

A kormány a lekenyerezés és a büntetés egyvelegével igyekezett elejét venni a további rendőrsztrájkoknak. A járőrök kezdőfizetését 3 font 10 shillingre emelték – amely aztán további egy fonttal nőtt a szolgálatban eltöltött bizonyos idő után –, és a Police Federation (Rendőrszövetség) nevű szervezet felállításával egyfajta egységes érdekképviseletet is biztosított az állomány tagjainak.

Ezzel egy időben viszont megtiltotta a sztrájkot (ez ma is érvényben van), és elbocsátott minden olyan rendőrt, aki – Edward Shortt belügyminiszter szavával élve – „fellázadt”. Sokakat a további munkavállalásukat igencsak megnehezítő feketelistára is felírtak.

A liverpooli rendőrsztrájk volt a „vörös nyár” erőszakhullámának utolsó nagyobb kitörése a brit anyaországban. A leszerelés felgyorsítása és a katonaviseltek civil állásokba történő rohamtempójú visszavétele – noha ez gyakran az állásokat a férfiak hiányában betöltő nők elbocsátását is jelentette – egy időre lenyugtatta a kedélyeket, mind gazdasági, mind politikai fronton.

Háborúban állt önmagával

Azonban a feszültségek megmaradtak. Miután Lenin győzelemre vezette a bolsevik forradalmat Oroszországban, a brit biztonsági szervek elkezdtek kiemelt figyelmet fordítani a radikális csoportokra, amelyekbe igyekeztek beépülni. A fenyegető bolsevik forradalom az egész 1920-as években, sőt még később is megkettőzött erőfeszítésre ösztönző hívószónak számított a brit hatóságok köreiben.

A brit munkásosztály jelentős hányada pedig a bizonytalan jövővel kellett szembenézzen. Ez különösen igaz volt a bányászokra, akik – miután az ágazatot a háború alatt gyakorlatilag állami kezelésbe vették, és ennek hatására mind fizetésben, mind munkaórák tekintetében javult a helyzetük – egyre fokozódó elkeseredettséggel szembesültek a háború alatti engedmények visszavételekor. A bányászok fizetésének egy újabb tervezett csökkentése vezetett aztán az 1926. májusi, kilenc napig tartó általános sztrájkhoz is.

A lázongások ugyan véget értek, a katonák ugyan visszatértek a civil életbe, a bolsevik puccsot ugyan sikerült megelőzni, de Nagy-Britannia olyan ország maradt, amely háborúban állt önmagával.

A cikk eredetileg a BBC History 2019. augusztusi számában jelent meg.

Fotó:Maurice-Louis Branger / Roger-Viollet / AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.