Tudomány

Úgy álltak helyt a székelyek, mint a spártai 300

Némileg túlzó, mégis áll a párhuzam, miszerint Tuzson János székely honvédei úgy küzdöttek, mint Leónidasz és a 300 spártai.
Korábban a témában:

A magyar forradalom és szabadságharc 1849-es bukása ellenére is tele van felemelő pillanatokkal, heroikus tettekkel, amelyeket máig őrzünk, és amelyek XIX. században kiváltották a világ közvéleményének szimpátiáját a szabadságáért küzdő, elnyomott kis nemzet iránt.

Az egyik ilyen kétségkívül – bár talán kevésbé közismert módon – a Nyerges-tetői ütközet, Tuzson János őrnagy és zömében székely vitézeinek helytállása.

Székely Thermopülai

A történet úgy szól, hogy kétszáz éve, 1849. augusztus 1-jén kétszáz honvéd kísérelte meg feltartóztatni a Csíkra törő ellenséget egy szorosban, akár annak idején Leónidasz király 300 spártai harcosával a perzsákat. Elszántan és komoly veszteségekkel harcoltak, mígnem egy román pásztor a hátukba vezette az osztrák és orosz hadat, ekkor a kevés túlélőnek fel kellett adnia állásait. Ha nincs az áruló, talán sikerrel járnak…

Nem véletlen, hogy az összecsapás a székely Thermopülai néven is ismert, de nem minden úgy történt, ahogy az a nemzeti emlékezet megőrizte. Nem 200-an voltak, nem történt árulás, és eleve nem is akarták megállítani, csak feltartani a támadókat, másnak ugyanis nem volt realitása.

A spártai hasonlat viszont ettől még élhet, eleink gigászi harcot vívtak, és ez a szép a magyar történelemben: nem kell homokba dugott fejjel hinni a mesékben, mert a valóság is legalább annyira felemelő. Hogyan zajlott az ütközet a tények tükrében? Erről kérdeztük Katona Csaba történészt, az MTA BTK Történettudományi Intézetének tudományos munkatársát.

Fotó:Robert Ghement / EPA / MTI

Aki időt nyer, életet nyer

Ferenc József és I. Miklós orosz cár egyezsége nyomán 1849 júniusában 200 ezer fős orosz sereg támadt Magyarországra, hogy az osztrák erőket megsegítve leverje a szabadságharcot. Hazánk sorsa itt megpecsételődött, de a katona nem azért honvéd, hogy azonnal megadja magát, sőt.

Aki időt nyer, életet nyer – tartja a mondás, és így gondolkodott a magyar hadvezetés is: minden megnyert csata időt ad, minden nap javíthatja az alkupozíciót a majdani béketárgyalásokon

– mondja a 24.hu-nak a történész.

Ez volt Bem József tábornok célja is, aki egyébként Erdélyben jól tartotta magát: a feladat 1849 nyarán a Déli- és Keleti-Kárpátok, illetve Székelyföld védelme volt. Miután Alekszandr Nyikolajevics von Lüders orosz tábornok, hadseregparancsnok betört Háromszékbe, Bem megpróbálta a támadást visszavetni, de legalábbis minél nagyobb ellenséges erőt lekötni, feltartani, mielőtt az elözönlené Erdély keleti medencéit.

Ennek érdekében megpróbálta szövetségesként megnyerni és fegyverbe szólítani Moldva orosz megszállás alatt élő lakosait, de terve kudarcba fulladt. A fejedelemségbe küldött 2500 fős hadnak is vissza kellet vonulnia az oroszok elől, hogy itthon folytassa a harcot.

Kartács és közelharc

A Háromszékiből a Csíki-medencébe vezető út a Nyerges-tetőn, egy 878 méter magasan fekvő hágón, vagy mondhatni szoroson keresztül vezet Csíkkozmás és Kászonújfalu között. Az orosz és osztrák erőknek tehát ezen kellett áttörniük, a mintegy 10 ezer főt felvonultató hadműveletet Eduard Clam-Gallas császári tábornok irányította.

Vele szemben, az akkor 24 esztendős, kiváló képességekkel rendelkező Tuzson János őrnagy készült a védelemre hiányos forrásaink alapján 800 gyalogosra, 100-200 lovasra és néhány ágyúra becsült csapatával, vagyis mintegy ezer honvéddel.

A hágó közel sem volt olyan szűk és »megközelíthetetlen« mint Thermopülai, de mindenképp a védőknek kedvezett. Főleg, hogy voltak ágyúik: a rohamokat kartácstűzzel fogadták

– részletezi Katona Csaba.

Az ellenség megállítása nem volt és nem is lehetett cél, Bem arra adott parancsot Tuzsonnak, hogy hátráltassa Clam-Gallast, amíg csak lehetséges.

Eduard Clam-Gallas. Fotó: Peter Geymayer / Albertina / Wikipeida

Hősies helytállás

Egy napig volt lehetséges, ami olyan 7-8, esetleg 10-11 órát takarhat: a támadás hajnalban indult (nem tudjuk, pontosan mikor), a honvédek kora délután már visszavonulóban voltak. A szemtől-szembe érkező rohamokat ugyan visszaverték, nem ezek elől hátráltak később sem, és a rájuk bízott feladatot teljesítették: keményen helyt állva megfékezték az ellenséget.

A szívós ellenállás akkor ért véget, amikor Calm-Gallas csapatai Lázárfalva felől bekerítetéssel fenyegették a magyarokat, akik a teljes megsemmisítés elkerüléséért hátrálni kezdtek. Eleinte rendezett visszavonulás volt, vitték az ágyúkat is, amelyiket nem tudták, azt inkább a szakadékba lökték, nehogy osztrák kézre kerüljön.

A szoros Alcsík felőli részén Tuzson még egyszer megállította katonáit, visszaverte az osztrákokat egészen addig, míg azok egy magaslaton kialakították tüzérségi állásaikat, és ágyúikat a székelyekre szegezték. Innentől kezdve már csak a rendezetlen menekülés maradt a felbomlott csapatok számára.

Nagyszerű helytállás volt egészen addig, amíg egy szikrányi értelme is volt, a honvédek óriási tiszteletet érdemelnek.

„Hőstettükről nem beszélnek”

A Nyerges-tetői ütközet a legendák ködétől megtisztítva is önálló lapot érdemel a magyarok történetében, és a valóság ismeretében is azt mondhatjuk, ha nem is „egy az egyben”, de tényleg ez volt a székely (vagy magyar) Thermopülai. Az utánpótlás nehézségeit figyelembe véve a honvédek többsége minden bizonnyal Székelyföldről származott, de ez valójában részletkérdés: a hazájukért harcoltak.

Az utókor 1897. augusztus 8-án emlékoszlopot állított (ez a „Bukarestben lakó Székely honfiak és honleányok” érdeme volt, akik nem sajnálták rá a pénzt) a csata helyszínén. Alkotója az olasz származású zsögödi mester, Pulini János volt. Az ünnepségen a túlélők között ott volt a sokáig török földön bujdosó Tuzson János, ekkor már nyugalmazott alezredes is, de például Gáll Domokos egykori főhadnagy és Gáll Lajos volt zászlótartó, aki az ünnepségen is felemelte a lobogót. Az emlékműnél ma is ’48-as megemlékezéseket rendeznek, két oldalán a felirat:

Fotó: Varga György / MTI

„Nyugosznak Ők a hős fiak/Duló csaták után,/Nyugosznak ők, sírjuk felett/Zöldel bokor, virány.” Illetve: „Szenteld, oh magyar hazádnak kebled szent érzelmeit. Romlott szív és romlott elme kit hazája hű szerelme szép tettekre nem hevít.”

Végezetül félretéve a szigorú történettudományt, Kányádi Sándor Nyergestető című versét ajánljuk méltó emlékezésképp székelyek és magyarok 170 évvel ezelőtti hőstettére.

Kiemelt képünkön: Huszáregyenruhás erdélyi magyarok a magyar nemzeti ünnep, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 163. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen vesznek részt a nyerges-tetői csata székely hősi halottainak emlékművénél, a Csíki-havasok és a Torjai-hegység közötti hágón, a Nyerges-tetőn. Fotó: Robert Ghement/ EPA / MTi

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.