Önként sétált be a pokolba
Witold Pilecki alighanem a lengyel bátorság egyik legismertebb példája. A későbbi katona komoly ellenálló-múlttal rendelkező családba született, nagyapja, Józef Pilecki az 1863-as litván–lengyel januári felkelés támogatója volt, a családot később Oroszországba telepítették át. Pilecki már fiatalon ellenállóvá vált, aktívan részt vett a szovjetek elleni harcokban, később pedig a németek támadása során lovassági parancsnokként szolgált. Amikor 1939. szeptember 17-én a Szovjetunió is benyomult Lengyelország területére, az ország összeomlott, tíz nappal később pedig megadta magát a Harmadik Birodalomnak.
Pilecki azonban sok társával együtt partizánként folytatta a harcot, belépett a Titkos Lengyel Hadseregbe (Tajna Armia Polska, azaz TAP), az ország egyik első földalatti szervezetébe. A csoport később beolvadt a Fegyveres Harci Szövetségbe (Związek Walki Zbrojnej, ZWZ), majd egy névváltoztatáson is átesett.
Az 1940 májusában Oświęcim közelében kialakított tábor (Auschwitz I.) hamar kiemelten fontossá vált az ellenállók számára, hiszen ekkoriban nagyrészt lengyeleket tartottak fogva ott. Mivel a földalatti mozgalom keveset tudott Auschwitz működéséről, Pilecki kidolgozott egy tervet: úgy döntött, bejut a táborba, segít információkat kijuttatni társainak, és a belső ellenállást is megszervezi.
A katona egy, a varsói bujdosása során talált személyi igazolványt használva Tomasz Serafiński néven került be a táborba 1940 szeptemberében, miután egy varsói razzia során elfogatta magát.
Auschwitzban aztán megszervezte a belső ellenállás fő szervét, amelybe több korábbi, kisebb csoport is beépült. A Katonai Szervezetek Szövetségének (Związek Organizacji Wojskowej, ZOW) célja az volt, hogy növelje a fogvatartottak morálját, híreket juttasson ki és be, segítse a plusz élelem és ruha kiosztását, illetve felkészítse a foglyokat egy esetleges felkelésre, amennyiben felszabadítók érkeznének a környékre. 1940 októberétől kezdődően Pilecki közvetítésével rengeteg felbecsülhetetlen értékű információ került ki Auschwitzból, amelyek 1941 márciusában Nagy-Britanniába is eljutottak.
A ZOW tevékenységére az SS is felfigyelt, több tagot is kivégeztek. Pilecki végül a szökés mellett döntött, 1943. április 26-27-ének éjszakáján két társával lefegyverzett egy őrt, és több dokumentumot is magával vitt. A szökést követően Pilecki sokáig bujdosott.
1944 augusztusában részt vett a varsói felkelésben, majd rövidebb időre hadifogságba esett. Jó hazafiként a világháború után a szovjetek elleni szervezkedésben is bekapcsolódott. 1947 májusában tartóztatták le ismét, egy évvel később pedig kivégezték. Sírját a mai napig keresik.
Elcserélte az életét
Maximilian Maria Kolbe német apától és lengyel anyától született az Orosz Birodalom területén. Elmondása szerint gyermekkorában egy látomása volt, Szűz Mária jelent meg előtte. Ennek hatására 13 évesen csatlakozott a minorita ferences rendhez, a Maximilian nevet pedig néhány év után vette fel. Külföldi tanulmányai után Lengyelországban a katolikusellenesség ellen küzdött, saját havilapot is alapított, hogy nézeteit népszerűsítse. Az 1930-as években kelet-ázsiai missziókon vett részt, Nagaszaki mellett egy monostort hozott létre, 1936-ban Lengyelországba visszatérve pedig rádióállomást indított.
A német megszállás alatt visszautasította, hogy német származása alapján plusz jogokat kapjon. Ehelyett rendházában folytatta a munkát, ahol több menekültnek, többek közt zsidóknak is segített. 1941 februárjában tartóztatták le, május végén pedig Auschwitzba szállították.
A lengyel katolikus egyház ekkor a náci rezsim egyik fő üldözöttjének számított. Auschwitzban rengeteg papot és szerzetest tartottak fogva, akiket válogatott kínzások alá vetettek. Kolbét is többször megverték, ennek ellenére mentálisan sosem omlott össze, sőt társaiban is tartotta a lelket.
1941 júliusának végén, augusztusának elején egy fogoly megszökött Kolbe barakkjából. Az SS úgy döntött, a barakk tíz véletlenszerűen kiválasztott lakójának kivégzésével torolja meg a szökést. A foglyokat a hírhedt 11-es, vagyis a börtönblokkba akarták elzárni, ahol a lassú éhhalál várt rájuk.
A kiválasztás után az egyik férfi, egy lengyel tiszt, Franciszek Gajowniczek felesége és gyermekei miatt kezdett könyörögni. Kolbe ekkor állt elő, és felajánlotta életét Gajowniczekéért cserébe.
A visszaemlékezések szerint a szerzetes a 11. blokkban énekkel és imával igyekezett enyhíteni társai szenvedéseit. Nagyjából két héttel később már csak ő volt életben, szervezete rendi évei alatt hozzászokott az éhezéshez és a szomjazáshoz. Végül halálos injekciót adtak be neki.
A szerzetest II. János Pál pápa idején, 1982. október 10-én kanonizálták. A szerzetes által megmentett Gajowniczek túlélte Auschwitzot, és 1995-ben halt meg. Az egykori fogoly jelen volt Kolbe szenté avatásán. Szent Maximilian Kolbe napjainkban többek közt a rabok és a katolikus sajtó védőszentje.
Szerelem Auschwitzban
Utolsó történetünk Malka Zimetbaumé és Edward Galińskié. Zimetbaum egy belgiumi lengyel zsidó családból származott, míg Galiński egész életét Lengyelországban élte le, ahol részt vett a náci Németország elleni harcokban. A nő 1942 szeptemberében, míg a férfi 1940 júniusában, az első tömeges transzporttal érkezett meg Auschwitzba. Előbbi a többség által Auschwitzként ismert II. táborba (Birkenau) került, míg utóbbit még az I-es táborban is őrizték.
Zimetbaum művelt nő volt, aki több nyelvet is beszélt, ezért a táborban fordítói és futárfeladatokat kapott. Viszonylagos kivételezett helyzetét arra használta fel, hogy segítse rabtársait, fotókat, üzeneteket, élelmet, ruhát, gyógyszereket csempészett. Galińskinek szintén különleges munkát adtak: szerelőként dolgozott, így a táborrendszer több részére is bejutott, többek közt a birkenaui női táborba is. Az öt évvel fiatalabb férfi így találkozott valamikor 1943-1944-ben Zimetbaummal.
Galiński eredetileg barátjával, Wieslaw Kielarral akart elmenekülni, végül azonban úgy döntöttek, hogy a férfi szerelmével szökik meg, majd kintről barátját is kiszabadítja. Zimetbaum ekkorra állítólag már az ellenállás egyik feje volt, és azért is akart kijutni, hogy híreket vigyen a szövetségeseknek, és kintről segítse a foglyokat.
A páros 1944 júniusának végén szökött meg, a férfi őrnek öltözött, és igazolványt is sikerült hamisítaniuk. Galiński úgy tett, mintha épp munkára kísérné a férfinek álcázott nőt. Bár a terv bevált, és Zimetbaum lett az első nő, aki elmenekült Auschwitzból, néhány nappal később, július 6-án a nőt egy német őrjárat elfogta. Galiński végignézte a jelenetet, majd úgy döntött, feladja magát, korábban ugyanis ígéretet tettek arra, hogy nem válnak külön.
A párt a 11. blokkba szállították, ahol ugyan külön cellába kerültek, de csempészett üzenetek és füttyszó révén érintkezésben tudtak maradni. A férfi még időnként el is időzött szerelme feltételezett ablaka alatt, ahol olaszul énekelt neki.
Galiński nevüket a blokk több falába is belevéste, a feliratok még ma is olvashatóak.
A kínzások alatt egyikőjük sem volt hajlandó kiadni a segítőik neveit. Valamikor 1944 nyarának és őszének fordulójára tűzték ki nyilvános kivégzésük időpontját. Galiński közvetlenül akasztása előtt még megpróbált leugrani a bitóról, hogy önmaga vessen véget életének, az őrök viszont megakadályozták. Utolsó mondatával állítólag Lengyelországot éltette. Zimetbaum is igyekezett elkerülni, hogy fogva tartói végezzenek vele: egy hajába rejtett borotvapengével vágta fel az ereit. Egyes visszaemlékezések szerint a sikeres kísérlet után felpofozott egy, a lefogására igyekvő SS-est, és azt kiabálta neki:
A források eltérnek abban, hogy Zimetbaum végül hogyan halt meg. Egy biztos, a szerelmespár valódi legendává vált Auschwitzban, sok túlélő emlékszik úgy, hogy a történet sok erőt adott számukra.
Kiemelt kép: Leeimage/AFP
