Magyarországon szerencsére nem mindennaposak az olyan brutális kutyatámadások, amelyek az áldozat életét követelik, és még ritkább, amikor az állatok saját gazdájukra vagy a család valamely tagjára vetik rá magukat. A múlt héten mégis ez történt Budapesten: egy idős nőt otthonában mart halálra két kutya.
Az ügyben még tart a nyomozás, de célunk nem is a tragédia részletezése, hanem inkább annak hátterének elemzése, miért lesz agresszív az emberrel ilyen régi és páratlan kapcsolatot ápoló állat épp azzal a személlyel, aki a laikus felfogása szerint a legközelebb áll hozzá. Kérdéseinket az érintett kutyákat elszállító alapítvány vezetőjének, az ELTE etológusának, és több évtizedes kutyakiképző gyakorlattal rendelkező szakembernek tettük fel.
Akár egy darab párizsi
Két németjuhászról van szó, mindkettő ivaros szuka, az áldozat pedig a gazdájuk 93 éves édesanyja volt. Hogy pontosan mi történt, azt majd a nyomozás fogja tisztázni, a kutyákat a helyszínen az Állatmentő Liga munkatársai fogták be és szállították el, a 24.hu-nak Pataki Gábor, a liga elnöke általánosságban annyit mondott:
A támadást számtalan ok kiválthatta. Elég lehetett, hogy etette őket és egy falat a földre esett, amiért lenyúlt a kutyák közé: tomboltak a hormonok, a néni nyilván megijedt, elesett, kiszolgáltatott és sérülékeny volt.
Minden a pillanaton múlt, befogáskor a kutyák már inkább félelmet mutattak, bizonytalanok voltak, de sorsuk nem ezen múlik, erről a hatósági szakértő dönt. Ritkán, de előfordul, hogy szigorú szankciók mellett (ivartalanítás, elzárás például) visszaadják a tulajdonosnak, a másik véglet az altatás. Hasonló esetekben olyan is volt, hogy az ebet élete végéig az Állatmentő Liga telepén kellett tartani, se „haza” nem mehetett, se örökbe nem fogadhatta senki.
Egyre kevésbé beszélhetünk veszélyes fajtákról
Minden helyzet, ember, állat más és más, sok oka lehet, ha egy kutya a gazdájára támad: személyisége, szocializáltsága, a tartás körülményei, a fajta, de még esetenként mentális betegségek is felmerülhetnek – ezt már Dr. Kubinyi Enikő etológus, az ELTE Etológia Tanszékének tudományos főmunkatársa mondja a 24.hu-nak.
A fajtánál mindig mindenki a harci kutyákra gondol, és nyilván nem ok nélkül, hiszen őket kifejezetten agresszió alapján szelektálták, de nem csak róluk van szó. Az őrkutyák is kőkeményen lépnek fel, ha úgy érzik ezt kell tenniük, és például a kotorékebek is eredetileg arra lettek tenyésztve, hogy halálukig harcoljanak. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy egyes fajtákat be kellene tiltani, mert fajtán belül nem egyformák az egyedek.
Ettől függetlenül például egy szetternél nagyon valószínűtlen, hogy emberre támadjon, bizonyos fajtáknál és keverékeknél viszont benne van a pakliban. A sérülés mértéke nyilván a helyzeten és az állat erején múlik.
A családi kutyák elterjedésével a fajták eredeti feladata háttérbe szorult, a szelekció sokkal inkább a kiegyensúlyozott, békés kutya irányába mutat, de azért ebben tudatosabbak is lehetnének a tenyésztők
– fogalmaz az etológus.
Vörös köd és dominancia
A kiegyensúlyozott kapcsolat kulcsa a megfelelő szocializáció és környezet, a tulajdonosnak legyen ideje a kutyával foglalkozni, és ha kell, határozottsága igenis kemény kézzel fogni. A támadások sokkal gyakoribbak olyan gazda ellen, aki nem ért a kutyához, illetve beszélhetünk félelmi- és dominanciaagresszióról is.
Előbbi a rossz bánásmód, verés miatt alakulhat ki, a folyamatosan traumatizált, stresszes állat félelemből támadhat. Sokszor egy-egy harapásról van szó, de nem mindig, a „vörös köd” az ő agyukra is leereszkedhet. A dominanciaagresszió hátterében sok ok állhat, általában viselkedési problémának tekintjük.
A kutyatámadások áldozatai leggyakrabban családtagok. Idősekben és gyerekekben esik a legnagyobb kár, mert ők tudnak a legkevésbé védekezni, illetve a gyerekek sokszor nem úgy viselkednek a kutyával, ahogy kellene. A kutya felméri az erőviszonyokat, és mondjuk egy etetés során kialakult izgalmi helyzetben – főleg ha többen vannak, egymással is acsarkodnak – bizony támadással fejezheti ki, hogy nem tűri adott ember beleszólását a dolgaiba.
Idegrendszeri betegség
Ha pedig egyszer elszabadul a pokol, az a legrosszabb, ha a kutyák többen vannak: erősítik, hergelik egymást, valóságos lincshangulat alakul ki köztük az ember ellen. Mikor állnak le?
Azt viszont érdemes hangsúlyozni, hogy a kutyát csak a helyzet veszi rá a támadásra. Az emberi értelemben vett bosszú valószínűleg számukra túl összetett érzelem, még a legalávalóbb tulajdonosnak sem kell attól tartania, hogy a kutyája minden előzmény nélkül, álmában átharapja a torkát. Pontosabban van egy kivétel:
Rage-szindrómnak nevezik, és elsősorban spánieleknél azonosították azt a nagyon ritka, örökletes idegrendszeri betegséget, aminek hatására a kutyán látszólag ok nélkül kontrollálhatatlan agresszió lesz úrrá, ami néhány perc alatt nyomtalanul elmúlik
– jegyzi meg Kubinyi Enikő.
Ki a vezér?
Kissé más szempontok alapján közelítve, de az etológushoz hasonló megállapításokat tesz Bucsuházi László mesterkiképző, a Kutyaparadicsom Kutyaoktató Egyesület vezetője is. Adott ügy kapcsán úgy véli, az idős nőt a két kutya „gyengének” ítélte, aki veszélyt hordoz a falkára nézve, így amint a helyzet is úgy hozta, el akarták távolítani.
Általánosságban fogalmazva a támadások leggyakrabban a gyengekezű gazdát érik, legyen szó bármilyen ebről. A gazdinak vezetőnek kell lennie a kutya/kutyák szemében, ha ez nincs meg, csak a megfelelő alkalom kell, hogy megpróbálják átvenni az irányítást.
Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy a gazda szó szerint a tulajdonost, vagy valamely családtagját jelenti, az embernek kell dominánsnak lennie. Mivel lehet ezt elérni? Fegyelemmel, kiképzéssel, ha kell szigorral és keménységgel, mert a kutya nem szőrös gyerek, hanem akár tetszik akár nem egy állat, akivel a saját nyelvén kell beszélni.
Nem barát, inkább veszélyforrás
Elgondolkodtatóak a több évtizedes tapasztalattal rendelkező szakember véleménye arról, hogy a kutya az ember legjobb barátja:
Az ember legjobb barátja a kiképzett kutya, a képzetlen eb inkább veszélyforrás az utcán és a családban egyaránt.
Könnyen beláthatjuk, hogy mindez nem holmi elmélet. Sokan ismernek vagy láttak már a gazdáját pórázon sétáltató „ölebet”, amelyik arra viszi a gazdit amerre neki tetszik, esetleg megugatja a bicikliseket, járókelőket, talán beléjük is harapna póráz nélkül. Az ilyen kutya igazi kis akarnok otthon is, nem általánosítunk, de sokuknál megesik, hogy morognak a gazdira, oda is kapnak, ha az fegyelmezni akarja őket.
Képzeljük most el ugyanezt a viselkedést egy német doggal, boxerrel vagy staffodshire terrierrel: nem kérdés, mi a vége.
Térdre, imára
A kiképzés a lelke mindennek, de a gazdával, családtagokkal agresszív kutya nem minden előzmény nélkül támad, megvannak a korai jelek, csak ehhez ismerni kell az állatot. Ha a környezetében élőknek nem engedi, hogy az ételéhez nyúljanak, ha mordul, esetleg hátrakap, ha váratlanul, meglepetésszerűen megérintik, már el lehet gondolkodni azon, vajon ez az egyed tényleg a családba való-e.
Ha megtörténik a baj, és egy vagy netán több nagytestű kutya a gazdájára vagy hozzá közelálló emberre támad, a szakember szavaival: térdre, imára.
Nem érvényesek az általános szabályok, amelyeket ismeretlen kutya támadásakor szokás emlegetni, miszerint lemerevedni, végső esetben valamit – esernyőt, táskát, pulcsit, akármit – az állat elé tartani. A területet védő agresszív viselkedéssel szemben ez beválik, amíg az ember kézben tartja és rángatja adott tárgyat amire az eb ráharapott, biztonságban van. Tényleg folyamatosan rázni, mozgatni kell, mert ha elengedjük, a kutya kiköpi és újra támad.
De témánk szempontjából mindez csak említés szintjén érdekes, a kutya „családon belüli agressziójával” szemben kevéssé hatékony.
Kiemelt kép: Vyacheslav Oseledko / AFP
