A napégés az ultraibolya sugárzás hatására kialakuló égési sérülés – írja az IFLScience. Az UV-sugárzás képes károsítani a bőr felső rétegében lévő sejtek DNS-ét, ez pedig kellemetlen tüneteket válthat ki. Az ibolyán túli sugárzásnak több típusa is van, az UV-C-t például a földi atmoszféra többnyire elnyeli, az UV-A és B ugyanakkor képes elérni a talajt és a nem megfelelően védett bőrt.
Az UV-sugárzásban valójában több energia van, mint a látható fényben. Az ultraibolya sugárzásban lévő részecskék, az úgynevezett fotonok interakcióba lépnek a bőr sejtjeivel, aminek hatására sérülés alakul ki a helyi fehérjékben, sejtfalakban és DNS-ben. Az UV-B részecskéit ráadásul egyenesen a DNS-ek nyelik el.
A folyamat miatt a DNS osztódása hibás lesz, amit a sejtek próbálnak korrigálni. A felső réteg sejtjei, az keratinociták észlelik a károsodást, és immunreakciót váltanak ki. A reakció miatt a bőr megduzzad, illetve elvörösödik, ami fájdalommal is jár. A jelenség már napozás közben megkezdődik, de nagyjából 24-48 órával később csúcsosodik ki.
Az égett területre áramló immunsejtek elkezdik gyengíteni, illetve elpusztítani a sérült sejteket. A gyulladás végeztével a bőr felső rétege regenerációba kezd, hogy pótolja az elhalt sejteket. Ekkor jön a hámlás. Ezzel egy időben a szervezet aktiválja a sötét pigmenteket, azaz a melanint termelő sejteket. Ez idézi elő a sötétebb bőrszínt napégés után. A pigmentáció feladata, hogy megóvja a friss bőrsejteket az újabb UV-sugaraktól – ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne égés után ismét leégni.
Ha már megtörtént a baj, az ember jobban teszi, ha kerüli a napfényt, sok folyadékot vesz magához, és igyekszik hűteni a sérült felületet. Amennyiben a leégés súlyosabb tüneteket, például lázat okoz, ajánlott orvoshoz fordulni. A legjobb persze az, ha az ember óvatos, és erős naptejet, illetve sapkát vagy kalapot használ, mielőtt hosszabb időt töltene el a szabadban.
Kiemelt fotó: iStock
