Érdekes, kissé ijesztő hírről számoltunk be a napokban: egy közép-angliai tó partján két piranha tetemét azonosították, ami alapján könnyen lehet, hogy a vízben több példány is megbújhat. A helyiek ráadásul a halászzsákmány megfogyatkozásáról és a madarak eltűnéséről beszélnek, ám ez már lehet a túlfűtött fantázia szüleménye is.
A hatóságok szerint az agresszivitásukról hírhedt trópusi ragadozókat egy hobbi akvarista engedhette szabadon a tóban, óvatosságból mindenkit arra kérnek, mellőzze a fürdőzést. Viszont ha Angliában megtörténhetett, nálunk miért ne, főleg, hogy például aligátorteknőst találtak már Piliscsabán és Törökbálinton is.
Erről kérdeztük Dr. Boros Gergely biológust, az MTA Ökológiai Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársát.
Tömegesen engedik szabadon
Maradjunk egy kicsit Angliában: igazán nem lenne nehéz tisztázni, hogy a tóban élnek-e piranhák vagy sem. Minden élőlény genetikai információt hagy maga után a környezetében, a halak például az ürülékük vagy a testfelületükről leváló hámsejtek által:
Megfelelő számú vízmintavétellel mondhatni »filléres«, rutin genetikai vizsgálattal kimutatható a keresett faj jelenléte. A módszer neve környezeti DNS-analízis, manapság széles körben alkalmazzák
– mondja a 24.hu-nak a szakember.
Sajnos világszerte igen gyakori, hogy egyes tulajdonosok egyszerűen szélnek eresztik megunt állataikat, olyan egzotikus fajokat is, mint teknősök, pókok, papagájok, kígyók, aranyhalak, hosszan sorolhatnánk. Nyilvánvalóan lehetnek köztük az emberre potenciális veszélyt jelentő fajok, főleg ha az illető nem számít rá, azt sem tudja mivel áll szemben.
Idegen és invazív
Itt érdemes tisztázni két kifejezést, ezeket sokan szinonimaként használják, pedig jelentésük eltérő: idegenhonos faj és invazív faj. Előbbi mindent lefed, amely adott területen nem őshonos, mégis felbukkan akár csak egy-két példánya is, mint a piranhák Angliában.
Amennyiben viszont optimális feltételeket talál az új környezetben, és szaporodóképes állományt hoz létre, akkor már invazív fajról beszélünk. Ezek nagyon komoly problémát, esetenként ökológiai katasztrófát képesek okozni, ha elkezdik pusztítani, kiszorítani az őshonos fajokat. Mint például a vadászati célból betelepített vörös rókák Ausztráliában, de ne menjünk olyan messzire: a kanadai hód és a mosómedve Európában vagy a harlekinkatica Magyarországon.
Ideig-óráig megélnének
Ami tehát a Balatont és általában a hazai vizeket illeti, az olyan „rettegett” trópusi ragadozók, mint a piranhák vagy krokodilok itt csakis idegenhonos fajként bukkanhatnak fel. Ahogy Boros Gergely fogalmaz: felelőtlen emberek mindenhol vannak, így teljesen nem zárható ki, hogy valaki szabadon engedhet egy-egy veszélyes állatot, például aligátort, de ez már inkább büntetőjogi kategória.
A mi klímánkon egyébként ezeknek az állatoknak esélyük sincs a szaporodásra, de még a túlélésre sem:
A meleg nyári időszakban elméletben néhány hétig, egy-két hónapig talán életben maradnak, de az első őszi hidegek, majd a téli fagy biztosan végez velük.
Van néhány kivétel, méghozzá a természetes termálvizek kifolyói, de ezek inkább érdekességszámba mennek. A Hévízi-tó kifolyója például hemzseg az akvaristák által betelepített afrikai és dél-amerikai eredetű sügérféléktől. Színpompás népség, rendkívül jól érzik magukat az állandóan kellemes vízben, de helyhez vannak kötve: ha kiúsznak a meleg vízcsóvából, előbb-utóbb elpusztulnak.
Itt nem lesz trópus, legalább is egyelőre
Természetesen nem kerülhetjük meg a globális klímaváltozás hosszabb távú hatásaira vonatkozó kérdést, de a biológus szerint témánk szempontjából nem olyan veszélyes a helyzet. Az IPCC (az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete) közepesen pesszimista forgatókönyve szerint száz év múlva a globális átlaghőmérséklet három Celsius-fokkal haladja majd meg az ipari forradalom előtti értéket.
Ez az időjárásban drasztikus változásokat okozhat majd, és alapvetően alakulhat át számos folyamat a környezetünkben, de közel sem teszi trópusivá hazánk éghajlatát. Amit viszont már most nagyon komolyan kell vennünk, az az enyhe telek miatt nagy számban túlélő kártevők mellett a veszélyes betegségek terjesztésére képes, újonnan felbukkanó szúnyogok. Egyelőre három ilyen fajt azonosítottak Magyarországon, itt írtunk róluk bővebben.
A halainknak csak kétharmada hazai
Végezetül maradva vizeinknél, a helyzet már most is katasztrofális. Boros Gergely egy közelmúltban készült, hazai vízfolyásaink halállományával foglalkozó felmérés eredményei alapján kiemeli: összesen 60 idegenhonos halfaj előfordulásáról találunk tudományos közléseket Magyarországon.
Sokukat tudatosan telepítették gazdasági haszon reményében – ma ez már szerencsére tilos – mások élőhal-szállítmánnyal érkezhettek, halastóból szökhettek vagy akvaristák engedték őket szabadon. Annyi biztos, hogy szinte képtelenség tőlük megszabadulni, és az idegenhonos halfajok száma egyre csak nő hazai vizeinkben
Kiemelt kép: Sam Greenwood/Getty Images/AFP
