Tudomány zöldövezet

Piranhák tűntek fel egy angliai tóban

Két piranha tetemét azonosították a közép-angliai Edlington melletti Martinwells-tóban – számol be az IFLScience.

Könnyen elképzelhető, hogy további példányok úszkálnak a vízben.

A helyiek szerint a szokásoshoz képest idén tavasszal jóval kevesebb a kacsa a tónál, és a halállomány is lecsökkent. Azt egyelőre nem tudni, hogy a trópusi halak állnak-e a jelenség hátterében, vagy csak véletlen egybeesésről van szó.

Toni Hooper, a második tetemet felfedező férfi a helyi sajtónak azt nyilatkozta, a környék lakói hetek óta panaszkodnak a rossz fogásra, illetve a madarak hiányára. A hatóságok arra kérik a helyieket, hogy a biztonság kedvéért egyelőre még ne fürödjenek a tóban, és ne horgásszanak a környéken.

Bár a piranhák kegyetlen ragadozók hírében állnak, valójában ritkán kerülnek konfliktusba az emberrel. Halálos támadást alig dokumentáltak a kutatók, a legtöbb esetben, amikor a piranhák felfaltak valakit, az illető már nem élt a halak érkezésekor. Igaz, amennyiben az élőlények mégis rátámadnak valakire, annak fájdalmas sérüléseket okozhatnak.

Fotó: Pixabay

Bár a halak valószínűleg nem jelentenek komoly veszélyt, így is nyugtalanító, hogy az Amazonas-medencében őshonos állatok bukkantak fel egy angliai tóban. Az Egyesült Királyság Környezetvédelmi Ügynöksége szerint a halak egy állattartótól kerülhettek a természetbe. Mivel a piranhák jóval melegebb környezethez vannak szokva, nem valószínű, hogy sokáig életben maradnak a Martinwells-tó hidegebb vízében.

Kiemelt fotó: Pixabay

Ajánlott videó

Olvasói sztorik