A hidegháború kezdetének hagyományosan Churchill 1946. márciusi fultoni beszédét tartják, amely világhírűvé tette a „vasfüggöny” kifejezést, és ország-világ előtt egyértelművé tette, hogy a Hitlert legyőző szövetségesek immár ellenfélként tekintenek egymásra.
Ugyan Dwight David Eisenhower elnököt talán kevesen tartják Winston Churchillhez hasonló formátumú politikusnak, 1954-ben mégis ő fogalmazta meg nyilvánosan azt az elméletet, amely aztán hosszú időre talpköve lett az amerikai hidegháborús gondolkodásnak, de hatásai még ma is tetten érhetők.
Ledőlő dominók
Az elnök 65 éve, 1954. április 7-én tartott sajtótájékoztatót, ahol az Ázsiában kialakult helyzettel kapcsolatban hosszan fejtegette nézeteit az újságírók előtt. Volt miről beszélni, hiszen ne feledjük, nem volt még egy éve, hogy megkötötték a koreai háborút lezáró, akkor még természetesen jóval ideiglenesebb megoldásnak szánt fegyverszünetet, és az elnök sajtótájékoztatója idején is zajlott a végül májusban véget érő Ðiện Biên Phủ-i ütközet, amely a franciák indokínai uralmának végét jelentette.
Eisenhower éppen a vietnámi kommunista térnyerés kapcsán vázolta fel, miért tartaná veszélyesnek, ha az ország Ho Si Minh kezére jutna. Miután ecsetelte Vietnám gazdasági és politikai jelentőségét, és kifejtette, a szabad világ nem tűrheti, hogy számtalan emberi lény kerüljön egy diktatórikus rezsim uralma alá, így folytatta gondolatmenetét:
Tágabb megfontolásokat is figyelembe kell vennünk, amelyeket a »ledőlő dominók« elvének is nevezhetünk. Ha felállítunk egy sor dominót, majd ellökjük az elsőt, ezzel biztossá tesszük, hogy az utolsó is nagyon hamar le fog dőlni.
A vietnámi kommunista hatalomátvétel tehát ennek értelmében veszélybe sodorná Burmát, Thaiföldet, majd Indonéziát, sőt Indiát, végül pedig még a térségtől nagyban függő Japán helyzete is megrendülne.
Axiómaként maradt meg
A sajtótájékoztató célja az volt, hogy az elnök megszerezze a közvélemény és elsősorban a kongresszus támogatását ahhoz, hogy az Egyesült Államok továbbra is segítséget nyújtson a franciáknak indokínai háborújukhoz. Eisenhower a délkelet-ázsiai helyzetről beszélt, és nem általános érvényűnek szánt gondolatokat hangoztatott.
Abban pedig nem volt túl sok újdonság, hogy Amerika nyíltan kiállt a kommunizmus terjedésének megállítása mellett: Truman elnök már 1947-ben kifejtette saját doktrínáját, amelynek jegyében aztán az ország beavatkozott a görög polgárháborúba, harcolt Koreában, sőt a már említett indokínai segítségnyújtást is e gondolat vezérelte.
A dominóelvként híressé vált elmélet mégis jelentősen befolyásolta az amerikai közgondolkodást. A könnyen érthető, jól illusztrálható gondolat szinte axiómaként működött a későbbi döntéshozók körében is, és az,
Még Irakban is
De ugyanezek a megfontolások álltak a kubai, dél-amerikai, karibi, vagy éppen az indonéziai kommunista mozgalmak elleni változó intenzitású, de általában kemény, néha igencsak kérdéses eszközöket és szövetségeseket felhasználó fellépések hátterében is. Sőt egyesek még az iraki–iráni háború idején, az iszlám forradalom terjedésének megakadályozása kapcsán is a dominóelv retorikáját használták, de Irak 2003-as inváziója alatt is voltak, akik abban reménykedtek, a ledőlő iraki dominó majd demokratikus rendszerek sorát fogja létrehozni a Közel-Keleten.
Mi több, e gondolat még a másik oldalt is megihlette, többek közt Che Guevara is arról fantáziált, hogy világszerte néhány Vietnám elég lenne, hogy a világforradalom hatalmas dominója elsöpörje az imperialistákat.
Mindezek fényében a dominóelvet ma már inkább negatív kontextusban emlegetik, mint tipikusan merev, leegyszerűsítő, hidegháborús logikát követő gondolatot. Vannak azonban védelmezői is, akik például arra a kétségtelen tényre hívják fel a figyelmet, hogy Vietnám „ledőlése” után valóban kommunista rezsimek jöttek létre két szomszédos országban, Laoszban és Kambodzsában is, miközben korábban e próbálkozások nem jártak sikerrel, a további dominók ledőlését pedig szerintük csak a CIA és az amerikai kormány áldozatos, illetve időnként sok áldozatot követelő munkája akadályozta meg.
Az már más kérdés, hogy Vietnám szomszédainak esetében az amerikai bombázások is hozzájárultak a nyugati világ ellen érzett gyűlölet felszításához – hiába, a világpolitika már csak ilyen bonyolult játék.
Illusztráció: Wikipedia
