Tudomány

Veszélyes fázisába érkezett az aszteroidamisszió

A Hayabusa-2 elérkezett a missziójának legveszélyesebb fázisába: most bombázza le az általa vizsgált aszteroidát, ami, ha nem vigyáznak a kutatók, akár az űreszköz meghibásodását is okozhatja. A szonda folyamatosan a Ryugu körül kering, tegnap pedig újra megközelítette azt a területet, amelyet a Japán Űrügynökség (JAXA) kinézett számára, mint célpontot, ahová ledobhatja a tölcsér alakú robbanóeszközét. Ez meg is történt, a Hayabusa-2 pedig most arra vár, hogy visszatérhessen a helyszínre, és megvizsgálhassa a krátert, ami keletkezett – egyelőre azonban még annyi a szálló törmelék a környéken, hogy az eszköz más pályán kering, mint eddig.

Japán lebombáz egy aszteroidát
A Hayabusa-2 bekeményít: bombát dob le a Ryugu kisbolygóra, majd kutatja az így keletkező krátert.

Az igazi kihívás az a feladatban, hogy a robbantóeszköz kiengedése után az űrszondának nagyon gyorsan az aszteroida másik oldalára kellett repülnie, nehogy a felszálló törmelékek kárt tegyenek benne. A februári leszállás sokkal problémamentesebb volt, akkor a szonda egy pinball nagyságú golyót repített az aszteroida felszínére, és összegyűjtötte az így felszálló törmeléket és port. Aztán visszatért a kiinduló pozíciójába, vagyis újra nagyjából 20 kilométeres távolságban kezdte el kerülgetni a kisbolygót.

Ez a mostani robbanótöltet baseball-labda nagyságú volt, és nagyjából 2 kilogrammot nyomott.

A Hayabusa-2 azért egy különleges misszió, mert ugyan több aszteroidát vizsgálunk már a Naprendszerben, egyik szonda sem hoz haza mintát belőlük – a Hayabusa-2 azonban a tervek szerint a törmeléket hazaszállítja majd további vizsgálatokra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik