Ezért nyomorították meg a kínai kislányokat

Elsősorban a kínai szépségideál számlájára írták azt az egészen a XX. század közepéig gyakorolt szokást, hogy a kínai lányok lábát már gyermekkorukban elkötötték. Néhány új tanulmány azonban azt állítja: a gazdasági okok is legalább ilyen fontosak voltak.
Korábban a témában:

A gyermekkor néhány boldogabb évét leszámítva egész életükön át tartó kínszenvedésnek néztek elébe azok a nők, akiknek a lábát egy több évszázadig – csaknem egy ezredévig – virágzó szokás alapján elkötötték Kínában.

De mit nyertek érte cserébe? Ez a kérdés már régóta foglalkoztatja a kutatókat, sőt a kínai–európai kapcsolatok kezdeteitől ott motoszkált az utazók, felfedezők és misszionáriusok fejében. Sokféle magyarázat született rá, legtöbben a különösebb indoklásra nem szoruló kulturális szokások, a koronként, civilizációnként eltérő szépségeszmény számlájára írják azt, hogy a minél kisebb lábfejű nők vonzóbbnak számítottak.

Általában a háztartás idősebb női tagjai, anyák, nagymamák végezték el az eljárást a kislányokon, nagyjából ötéves koruktól, azaz tulajdonképpen

a nők tartották fenn és tartósították a saját fizikai eltorzításukkal járó gyakorlatot.

Mivel pontosan tisztában voltak azzal, milyen fájdalommal jár, olykor – ha nem bírták elviselni gyermekük szenvedését, vagy éppen professzionális segítségre volt szükségük – egy külső személyt, erre szakosodott asszonyokat vettek igénybe. Az eljárást alkalmazó családok azonban egyetértettek abban, hogy a szépségért, és természetesen a kívánatos házasságért semmi nem drága.

Aranylótusz

A szokás eredetéhez természetesen számos legenda, mítosz kötődik, az egyik szerint a Kr.U. V. században élő egyik császár kedvenc hitvese lejtett egyszer kicsiny lábával igen kecses táncot mezítláb az aranylótuszokkal díszített padlón, ami olyannyira elnyerte az uralkodó tetszését, hogy kijelentette:

„lótuszok nyílnak a lába nyomán”.

A legkisebb, legkecsesebb lábformát ezért is nevezték később „aranylótusznak” – ez esetben az elkötés nyomán kevesebb mint 10 centiméter hosszú maradt a lábfej. Több hasonló elbeszélés is fennmaradt, maga a szokás azonban először az udvari táncosok, kurtizánok, majd a felsőbb rétegekhez tartozó nők révén a Tang-korszak (618–907) végén, az öt dinasztia korának (907–960) idején, a Szung-dinasztia uralkodása (960–1279) elején kezdődött, majd az 1644 és 1912 között uralkodó utolsó kínai császári család, a Csing-dinasztia alatt már minden rétegben széles körben előfordult.

Wikipedia

Rendszeresen eltörték a lábujjakat

Régészeti leletek már a XIII. századból fennmaradtak – az eltemetett keskeny, hegyes papucsokkal együtt – olyan nőkről, akiknek a lábát mintegy 180 centiméter hosszú szalagokkal kötötték el. Ekkor még a nagylábujjat általában felfelé hajlították, talán a 16. századtól vált közkeletűvé az az egészen extrém szokás, hogy

valamennyi lábujjat a talp alá hajlítva, az ujj- és lábcsontokat újra és újra, rendszeresen eltörve,

naponta akár egy-kétszer (a szegényebbeknél inkább hetente egyszer) főzetekben puhítva és újraszalagozva próbálták elérni a minél kisebb lábformát, s végül az „aranylótuszt”.

A kicsiny, vékonyka csonkokat aztán hímzett selyemcipőkbe burkolták – az ilyen eljáráson átesett nők csak kis távolság megtételére voltak képesek, segítség nélkül sokszor még arra sem. Cserébe a lassú, tipegő, kissé ringó járást a férfiszem számára igen kellemesnek találták, kecsességét a női erényekkel és szexuális vonzerővel kötötték össze, és olyan kultusza támadt, hogy még a szexualitást nyíltan ábrázoló rajzokon sem tűnt fel szalagok nélküli lábcsonk,

nagyobb tabu övezte, mint a nemi szervek ábrázolását.

Mivel a költészetben, festészetben is sokat emlegetik, és ismereteink vannak olyan lábszépségversenyekről is, melyeken az elkötött láb kultuszát ápolták, általában úgy gondolták, a nők a férfiúi vágyak miatt vetették alá magukat növekvő számban a gyötrelmes módszernek. Több új tanulmány azonban vitába száll ezzel a feltevéssel.  Ezek szerint, bár kezdetben valóban a vonzerő lehetett az ok, ez az évszázadok során fokozatosan átalakult, és egyre nagyobb mértékben kötődött a nők gazdasági aktivitásához, földrajzi régiónként is szignifikánsan eltérő módon.

Egy hatékony fegyver

Az egyik tanulmány – amely tavaly ősszel jelent meg a PLOS One tudományos szakfolyóiratban  – azt a következtetést vonja le, hogy a lányok így előidézett helyhez kötése gazdasági garanciaként szolgált mind annak a családnak, amelybe születettek, mind pedig annak, amelyikbe aztán beházasodtak.

A Harvard Egyetem antropológusa, Melissa J. Brown és egy független adatelemző, Damian Satterthwaite-Phillips publikációjukban gazdasági szükségszerűséggel indokolták e döntést: a házhoz kötött nők fonással, szövéssel, hímzéssel foglalták el magukat, és az eladott termékek jó bevételt jelentettek a szóban forgó családoknak.

Brown szerint korábban figyelmen kívül hagyták például azt a tényt, hogy az elkötött lábú lányok

„életükben legalább egyszer leveszik a kötést a lábukról, s ezek közül sok jóval a házasság előtt történik. Majd kevéssel a házasságkötés előtt újra elkötik, és immár bekötve is tartják. A családok így akarják bizonyítani a lehetséges férj családjának, hogy náluk a nők sokat tudnak dolgozni.”

A tudósok idős nőkkel készített interjúk alapján állították össze az adatbázist, amellyel 12 kínai tartomány lábelkötési tradícióit térképezték fel. Kiderült, hogy azokon a területeken, ahol jelentősebb volt a kézimunka, nagyobb számban kötötték el a lányok lábát, mivel ez komoly anyagi ösztönzést jelentett a szegényebb családok számára a kínai falvakban.

Társadalmi felemelkedést jelenthetett

A tanulmány megállapításaival összhangban idén, az Amerikai Közgazdász Társaság éves gyűlésén, Atlantában tették közzé azt a nagyszabású kutatást, amelyet a lábelkötés gazdasági motívumairól folytattak. Hszinju Fan, a Kaliforniai Egyetem és Lingvej Vu, a Hongkongi Természettudományi és Műszaki Egyetem tudósa összetett vizsgálatot folytatott le, amelynek során történeti, irodalmi és régészeti adatokat vetettek össze interjúkkal, földrajzi, mezőgazdasági és adminisztrációs adatokkal. Azt találták, hogy a hivatalnoki vizsgarendszer szoros összefüggést mutat a szokás elterjedésével.

Wikipedia

Az örökletes arisztokrácia helyett ugyanis a meritokratikus modell bevezetése és elterjedése révén a társadalmi mobilitás a férfiak körében nagyobb lett, nemcsak az uralkodó elithez tartozó, hanem akár paraszti családba született fiúk is alsóbb vagy akár magasabb hivatali pozíciót nyerhettek el az állami bürokráciában, ami a házasulandók piacán nagyobb versengéshez vezetett a nők körében. Az esztétikai és erkölcsi megfontolásokból is preferált lábelkötés ebben a küzdelemben lett hatékony fegyver:

a nők ezáltal jobb házasságot remélhettek, és magasabbra hághattak a társadalmi létrán.

A szokás a gazdagabb családok, a nemesek, hivatalnokok családjaitól fokozatosan lejjebb gyűrűzött, vidéken azonban sok egyéb tényező is befolyásolta, egyebek mellett az adott régióban meghirdetett és elérhető hivatalnoki kvóta, valamint a gazdaság szerkezete.

A kézimunkára specializálódott körzetekben nagyobb számban hajtották végre a nőkön, az intenzív mezőgazdasági munkát igénylő területeken kevésbé terjedt el, és ezen belül is nagy a variancia: a munkaigényesebb rizsföldeken, azaz Kína déli régióiban kevésbé, a búzatermelő országrészekben, így zömmel az északi vidékeken jobban elterjedt a nők körében, a földeken végzett munka itt ugyanis elsősorban a háztartás férfitagjait vette igénybe.

Miért hagyták abba?

A számarányok nyelvén ez azt jelenti, hogy minden egyszázalékos pozitív eltérést az adott körzet vizsgakvótájában a lábelkötés hatszázalékos növekedése követte. Fordítva, a rizstermelés esélyének minden egyszázalékos növekedése 9 százalékkal csökkentette annak valószínűségét, hogy az adott területen elkötötték a nők lábát. Mivel az eltérő szintű vizsgákkal betölthető, egyre magasabb pozíciók révén jelentős társadalmi presztízsre lehetett szert tenni, és egy átlagos férfi kétkezi munkás jövedelmének 1,5-szeresétől a 36-szorosáig terjedő jövedelem várta a hivatalnokokat, a nők családjai számára az előre elrendezett házasságok megkötésekor a legfontosabb szempontnak ez számított a társadalmi státusz növelése érdekében.

A lábelkötés szokása a XIX. század végétől kezdett lehanyatlani, de még évtizedekbe telt, amíg szinte teljesen eltűnt. A szokás visszaesése a kínai és keresztény reformkampányoknak, az iparosodás elterjedésének – a házi kézimunka helyett a nők távolabbra, gyárakba mentek dolgozni –, az oktatás demokratizálódásának és javulásának, így a nők jobb mobilitási esélyeinek, végül az állami tiltásnak köszönhető. A császárkor végén, 1912-ben a köztársasági Kína már tiltotta a lábelkötést,

de még 1957-ben is előfordult, hogy gyakorolták, így ma is él néhány idős nő, akin gyerekkorában elvégezték a beavatkozást.

Befektetésnek tekintették

Brown és kutatótársa több ezer idős nővel készített interjút is áttekintett, és statisztikai elemzést készített a lábelkötés szóródásáról. Utóbbiból kiderült, hogy azokon a területeken, ahol magasabb volt az elkötött lábú nők aránya, később került sor a házasságra – részben a konkurencia, részben viszont amiatt, hogy családoknak szükségük volt a lányok helyben végzett munkája által biztosított bevételre.

S ugyan – mint az interjúkból is kiviláglik – a nők maguk is hittek abban, hogy még a XX. században is növeli a jó házasodás esélyét a lábtorzítás, a menyasszony „vonzereje” legalább annyira volt anyagi, mint fizikai.

A nők által így elvégzett munka – a szövéstől a hímzésen át a szőnyegfonásig – elég széles kört ölelt fel ahhoz, hogy családjuknak megérje a „befektetés”.

Végső során tehát – az alsóbb néprétegeknél egyértelműen – a gazdasági szükségszerűség, egyszerű összeadás-kivonás és becslés döntötte el, hogy a lányokon végrehajtották-e a különösebb befektetést amúgy nem igénylő fájdalmas műtétet. Ha a családi összbevétel várható növekedésével járt a lábelkötés, elvégezték, ha haszon helyett inkább csökkentette volna a bevételeket, több gyerek esetén csak a legidősebb lány vagy ő sem vetette alá magát e módszernek.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.