Tudomány

Ilyen városokban élhetünk majd a Marson

2015-ben indult el az a verseny, amelyben a NASA amerikai vállalatokat kért fel egy háromdimenziós nyomtatással készíthető Mars- vagy Hold-település megtervezésére. Majdnem négy évet kellett várni, de megvannak a nyertesek, akiket az űrügynökség összesen 100 ezer amerikai dollárral jutalmazott.

Az első helyet a SEArch+/Apis Cor vitte el, amely egy vertikális élőhelyet tervezett, méghozzá olyat, amelyet könnyű tovább bővíteni. A fény az épületekbe egy felül található csöveken érkezik, így a napfényt is maximálisan kihasználja. Az élőhely felépíthető száz százalékban helyi anyagokból, csak háromdimenziós nyomtatásra és a marsi környezetre van szükség hozzá.

A második helyezett Team Zopherus dizájnjában az az igazán különleges, hogy maga a háromdimenziós nyomtató egy rover, amely képes megkeresni a gyártáshoz szükséges alapanyagokat, odamenni, és ott felhúzni az épületeket.

A harmadik helyen a Team Mars Incubator áll, amelynek lakóközösségei hatszögletű, nyomtatott darabokból állnak, amelyeket polietilénből, valamint helyben beszerezhető regolitból állnak.

A nyertes csapatoknak már olyan vizuális tervet kellett készíteniük, amely úgy mutatja be a marsi vagy holdi élőhelyeket, hogy azt bárki el tudja képzelni. A csapatok a külső jegyek, a belső tér hasznos felhasználása, a megépíthetőség és a háromdimenziós nyomtatás megvalósíthatósága alapján kapták a pontjaikat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik