Tudomány

Kínának már nem elég a Hold

A sikeres holdi misszió után a projekt egyik vezető kutatója bejelentette, hogy Kína szintet lépne, és most már a Mars felé kacsintgat - és nem is hosszú távban gondolkozik, mindezt jövőre szeretné megvalósítani.

Felzárkózna nagy vetélytársai mellé a Kínai Nemzeti Űrügynökség: Wu Weiren, a Csange-4 egyik vezető kutatója a pekingi Kínai Népi Politikai Tanácsadó Konferencia előtt kijelentette, hogy az ország a sikeres Hold-misszió után most már a Marsra készül, méghozzá már jövőre – írja a CNN.

Megérkeztek az első képek a hold túlsó oldaláról
Ilyen felvételeket még nem látott az emberiség.

A kutató szerint, bár Kína nagyot fejlődött az elmúlt években az űrkutatás területén, még mindig nem tart sehol a nagy űrkutató országokhoz képest. Éppen ezért 2020-ban Mars-szondát akar elindítani, ami ugyan nem fog leszállni a vörös bolygó felszínére, de keringeni fog körülötte, különböző tudományos méréseket készítve.

A későbbi tervek között szerepel egy olyan eszköz is, amely viszont már landolni fog a Marson, és mintákat hoz majd onnan a Földre. Ha ez Kínának sikerül majd, akkor

a harmadik ország lesz, amely valaha leszállt a vörös bolygón az Egyesült Államok és Oroszország után.

A bejelentés azután érkezett, hogy megnyílt a kínai kísérleti Mars-bázis a Qaidam-medencében, ahol az országban, sőt, talán az egész bolygón a leginkább hasonlítanak a körülmények a marsi tájhoz. A szimulációt nagyjából 22 millió dollárból építették és működtetik, több mint 53 ezer négyzetméteren. A lakókapszulákban 60 embert képes elszállásolni, a környező sátrakban pedig több százan elférnek még.

Kína alapvetően elkésett az űrversenyben, az első műholdját is csak 1970-ben engedte fel. Nem csoda, hogy most magasabb fokozatra kapcsoltak: ők voltak az első ország, amely leszállt a Hold túlsó felén a Csange-4-gyel, és landert is elindított az eddig érintetlen területen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik