Tudomány zöldövezet

Szeméttel van tele a páratlan természeti csoda

A Belize közelében fekvő Nagy Kék Lyuk a világ egyik legszebb természeti csodája. Szakértők egy csoportja az utóbbi időkben elkezdte alaposabban is feltérképezni a viszonylag kevéssé ismert, 124 méter mély és 318 méter széles víz alatti víznyelőt.

Élőben nézheti, ahogy bejárják a tenger csodáját
A Nagy Kék Lyukat a neves tengerkutató, Jacques-Yves Cousteau fedezte fel.

A kutatók a közelmúltban hozták nyilvánosságra vizsgálataik eredményét – írja a Live Science. Az expedíció során hanghullámok segítségével mérték fel az üreget, a különböző objektumokról és formációkról visszaverődő hangok alapján pedig elkészítették a Nagy Kék Lyuk 3D-s térképét.

A kutatással igen izgalmas dolgokra, például hatalmas cseppkövekre is bukkantak. Richard Branson, a Virgin Group és az Ocean Unite alapítója, illetve a csapat tagja szerint ezek akkor alakulhattak ki, amikor a tenger még nem árasztotta el a barlangot. Utóbb az üreg összeomlott, létrehozva a kristálytiszta vízben fekvő barlangrendszert.

A szakértők azt is kiderítették, hogy a Nagy Kék Lyuk egy igazi kagylótemető. A víznyelő ugyanis tele van olyan különböző fajokhoz tartozó puhatestűekkel, amelyek valószínűleg belehullottak az üregbe, majd nem tudtak kikecmeregni onnan. A barlang falán látható nyomok legalábbis arra utalnak, hogy az állatok igyekeztek kijutni.

A Nagy Kék Lyukban azonban ennél elkeserítőbb dolgokat is felfedeztek: az üreg alja valósággal hemzseg a műanyagpalackoktól. Branson szerint a páratlan természeti kincsre komoly fenyegetést jelent a környezetszennyezés és a klímaváltozás.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik