Tudomány zöldövezet

Kipusztulásig esszük a világ legnagyobb állatait

Egy friss kutatás szerint óriási veszélyben vannak a megafauna fajai. Mivel a nagy testű állatok elengedhetetlenek az ökoszisztéma egészségének megőrzésében, eltűnésük beláthatatlan következményekkel járhat.

A megafauna alatt a szakértők azon nagy testű állatok együttesét értik, amelyek egy térben vagy egy időben fordulnak elő. A legismertebb megafauna a mamutot is magába foglaló pleisztocén megafauna, ezen földtörténeti korba esett a legutóbbi jégkorszak is.

Az új kutatásban a szakértők a mostani megafauna mintegy 300 faját tanulmányozták – írja a Live Science. A szakértők a Természetvédelmi Világszövetség által kiadott, az élőlények természetvédelmi státuszát bemutató vörös listát elemezték, hogy felmérjék az egyes állatok helyzetét.

William Ripple, az Oregoni Állami Egyetem munkatársa által vezetett csapat olyan ma is élő gerinces fajokat vizsgált, amelyeknek testtömege egy bizonyos határ fölé esik. Az emlősök és a halak esetében ez a határ 100, míg a hüllők, madarak és kétéltűek esetében 40 kilogramm volt. A tanulmányozott élőlények között többek közt elefánt-, orrszarvú-, teknős- és bálnafajok szerepeltek, igaz, meglepő állatok, például a kínai óriásszalamandra is felkerült a listára.

Az adatok azt mutatják, hogy a nagy testű állatok komoly bajban vannak: a vizsgált közel 300 fajból mintegy 200-nak folyamatosan csökken az egyedszáma, 150-et pedig a kihalás veszélye fenyeget. Az eredmények alapján az állatokat a környezetszennyezés, az élőhelyek eltűnése és az éghajlatváltozás is fenyegeti,

a legnagyobb problémát azonban a vadhús, illetve a hüllő- és madártojások iránti kereslet jelenti.

A vadászati technikák az 1760-as években kezdtek el látványosan fejlődni, ettől kezdődően pedig egyre több nagy testű faj pusztult ki. A szakértők szerint jelenleg a megafauna jóval sérülékenyebb, mint a gerinces állatok együttesen.

A kutatók úgy gondolják, hogy minél előbb meg kell hozni azokat a jogszabályokat, amelyekkel meg tudják védeni a nagy testű állatokat.

Kiemelt fotó: Pixabay

Ajánlott videó

Olvasói sztorik