Tudomány

A pandák sem voltak mindig bambuszevő cukiságok

Napjainkban az óriáspandák táplálékának jelentős részét, mintegy 98 százalékát bambuszlevelek teszik ki. Ez azonban nem mindig volt így: a faj egykor főként húst fogyasztott, majd egy időre a vegetáriánus étrendre is áttért.

Egy friss kutatás szerint az óriáspandák étrendje néhány évezreddel ezelőtt egészen más volt, mint manapság – számol be az IFLScience.

A faj távolabbi felmenői még a legtöbb medvéhez hasonlóan húsevők voltak, ezt bizonyítja a modern óriáspandák emésztőrendszere is. A húsról bambuszra való áttérés azonban nem egyik pillanatról a másikra történt. Miután bizonyos környezeti tényezők miatt az állatok mintegy 5 ezer évvel ezelőtt felhagytak a húsevéssel, főként növényi táplálékokra álltak át, később pedig valamilyen tisztázatlan ok miatt a bambuszlevél felé fordultak.

Széles körben elfogadott volt, hogy az óriáspandák az elmúlt kétmillió évben kizárólag bambusszal táplálkoztak

– nyilatkozta Fuven Vei, a Kínai Tudományos Akadémia munkatársa. A szakértő hozzátette, eredményeik épp az ellenkezőjét mutatják.

Az új vizsgálatban a kutatók pandák maradványait és ma is élő állatok mintáit elemezték, és a fogakban, szőrzetben és csontokban lévő stabil izotópok alapján következtettek környezetükre és táplálkozásukra. Az analízis alapján a modern és az 5-7 ezer évvel ezelőtti pandák étrendje eltért egymástól.

A kutatás azt nem fedte fel, hogy mi okozta az egyébként nem túl tápláló bambuszra történő váltást. A szakértők ezért azt tervezik, hogy tovább folytatják vizsgálatukat, és újabb maradványokat tanulmányoznak.

Kiemelt fotó: Pixabay

Ajánlott videó

Olvasói sztorik