Az ágyon egy férfi fekszik, két nő fogja le. Egyikőjük éppen egy karddal vágja el áldozatuk torkát. Ömlik a vér, de a nő nem fogja abbahagyni, amíg a fejet teljesen le nem vágja. Artemisia Gentileschi, a leghíresebb barokk kori festőművésznő, Caravaggio egyik legtehetségesebb követője két, csak apró részletekben eltérő változatban is megfestette ezt a drámai jelenetet Judit lefejezi Holofernészt címmel.
A bibliai jelenet azonban csak apropó volt: a művészettörténészek egybehangzó véleménye szerint Gentileschi Judit kardos alakjában magát, a haláltusáját vívó Holofernészben pedig Agostino Tassit, egy festőkollégáját vitte vászonra.
Tanára megerőszakolta
A háttérben viszont nem valami eldurvult szakmai rivalizálás állt, hanem sokkal tragikusabb történet. Artemisia apja a festő Orazio Gentileschi volt, aki közeli barátságban állt Caravaggióval is. Az 1593-ban született lányában meglátta a tehetséget, és már kislányként elkezdte tanítgatni az alapvető technikákra.
Mivel nőként nem volt esélye a művészeti oktatás hagyományos útjait kijárni, apja 18 éves korában egy magántanárt fogadott mellé, az akkoriban sikeresnek számító és a pápánál is „jól fekvő” Agostino Tassi személyében. Tassi azonban visszaélt a helyzettel, és megerőszakolta az elkeseredetten védekező lányt. A történtek után Tassi azzal hitegette Artemisiát, hogy majd feleségül fogja venni, ennek ürügyén többször szexuális kapcsolatot létesített vele.
Nagyjából kilenc hónappal később aztán Tassi visszavonta ígéretét. Amikor az apa értesült a történtekről, beperelte Tassit (jellemző a kor viszonyaira, hogy erre csak azért volt módja, mert az erőszaktevő lánya szüzességét – és ezzel azt, ami legnagyobb értékének számított – vette el).
Az áldozatot kínozták meg
Hiába voltak az esetnek tanúi és hiába számított Artemisia a „felperesnek”, ő volt az, akit a nagyjából hét hónapig húzódó perben meghurcoltak, sőt meg is kínoztak.
Tassi eközben sértetlenül ült vele szemben a teremben, az ugyanis fel sem merült, hogy őt kínozzák meg vallomásáért, amiben egyébként prostitúcióval, bujálkodással és azzal vádolta a nőt, hogy vele is ő kezdett ki. Ugyan a perben az is kiderült, hogy Tassi korábban is megerőszakolt nőket, sőt minden bizonnyal megölette feleségét, és más ügyekben is minimum joggal vetült rá a gyanú árnyéka, a bíróság úgy ítélte meg, Artemisia vádjainak valóságtartalmáról csak úgy győződhetnek meg, ha kínzás alatt is kitart mellettük.
A nő nem tört meg. „Igazat mondok, igazat mondok, igazat mondok” – hajtogatta, majd amikor tovább szorítottak az ujjain feszülő köteleken, kezét feltartva üvöltötte Tassi felé, hogy „ez az a gyűrű, amit ígértél nekem!”.
Bosszúvágyból származó brutalitás
A botrányos ügy részletei persze tökéletes pletykatémát szolgáltattak Róma népének, így hiába tartott ki igaza mellett Artemisia, a közvélemény szemében bukott nő maradt. Tassit végül vonakodva egy év gályarabságra ítélték, de ezt sem kellett kitöltenie, egyszerűen elhagyta Rómát. Áldozatának sem volt maradása, apja alig egy hónappal később férjhez adta egy szerényebb tehetségű firenzei festőhöz, akivel el is költözött a városból.
Ugyan Rómától később is igyekezett távol tartani magát, Artemisia később elég sikeres festőművész lett, a vele történteket pedig alkotásaiban igyekezett feldolgozni. Témáiban tartotta magát a korban bevett szokásokhoz, ám ezek megfestésébe is bele tudta csempészni sajátos, a nők helyzetét érzékeltető, illetve az erős, egymással szolidáris nőket visszavágásra buzdító nézőpontját.
Míg mások – köztük első példaképe, Caravaggio –Holofernész végzetét szinte sterilen ábrázolják, Artemisia képéről süt az őszinte bosszúvágyból táplálkozó brutalitás, a férfit pedig két nőnek kell lefognia, hogy végezhessenek vele. Egy másik képén a Zsuzsanna és a vének témájához is máshogy nyúlt, mint kortársai.
Távolból leselkedő alakok helyett az ő vénei közelről, szemérmetlenül legeltetik a szemüket Zsuzsanna testén – a tárgyalás jegyzőkönyveiből az is kiderül, Tassinak volt egy segítője is, aki vele együtt zaklatta Artemisiát, majd a végzetes napon segített az erőszakolónak bejutni a lány szobájába.
A művészettörténet aztán némi igazságot szolgáltatott Artemisiának: míg Tassi nevét szinte csak ennek az ügynek kapcsán emlegette az utókor, Artemisia Gentileschi bekerült a barokk festészet legnagyobbjai közé, és már életében királyok, főurak rendelték meg vásznait.
Illusztráció: Wikipedia
