Tudomány

Kína virágot termesztene a Hold túlsó felén

A Csange-4-et a tervek szerint 2018-ban fogják felbocsátani. Az űreszköz lehet az első szerkezet, amely a Hold túlsó oldalán landol, missziója azonban nem csupán emiatt érdekes.

A Csange-4 küldetésének egyik fő célja, hogy növényekből és selyemhernyókból álló mini ökoszisztémát szállítson a Holdra. A közelmúltban kiderült, hogy a Csongcsing Egyetem által vezetett projektben virágokat is megkísérelnek termeszteni – számol be az IFLScience. Az érintett növények az Arabidopsis nemzetségbe tartoznak, ezen virágok viszonylag gyorsan fejlődnek.

Kína kertészkedni indul a Hold sötét oldalára
Még idén misszió indul a Holdra, többek között krumplit és selyemhernyót fognak szaporítani.

Liu Hanlong, a kísérlet vezetője szerint céljuk, hogy tanulmányozzák, miként lélegeznek és fotoszintetizálnak a magok az idegen környezetben. A szakértők bíznak benne, hogy kutatásuk eredményeit kamatoztatni tudják majd a jövőben, a Hold kolonizálása során.

Az elképzelések szerint 2018 decemberében burgonyák és virágok magjait fogják elültetni egy 18-szor 16 centiméteres alumínium dobozba, mielőtt a Csange-4 fedélzetén a Holdhoz szállítanák. A parányi ökoszisztémában emellett selyemhernyógubók, víz, levegő, termőtalaj, illetve egy adatgyűjtést végző berendezés is lesz.

Miután a szonda elérte célját, egy cső megnyitásával természetes fény fog bejutni a dobozva, elindítva a fotoszintézist. A növények a rovarok ellátásához szükséges oxigént, a hernyók pedig a növények táplálását segítő szerves hulladékot fognak előállítani elő.

A szakértők az egész kísérletet élőben is követhetik majd.

A projekt megvalósításához a csapatnak számos kihívást kell megoldania, a napfény hiánya azonban nem jelent akadályt. Bár a Hold túlsó felét gyakran nevezik sötét oldalnak, a kifejezés félrevezető. Az égitest érintett felét ugyanis éppen annyi napfény éri, mint a Földről is látható oldalt.

Sokkal nagyobb problémát jelent, hogy az objektum gravitációja csupán 16 százaléka a földinek. Az extrém időjárás szintén komoly nehézségeket okozhat, a Holdon a hőmérséklet ugyanis -100 és 100 Celsius-fok között ingadozhat. Éppen ezért a kutatóknak 1 és 30 Celsius-fok között kell stabilizálniuk a doboz hőmérsékletét.

Bár korábban termesztettek már növényeket az űrben – a Nemzetközi Űrállomáson például többször is -, a Hold felszínén viszont eddig nem hajtottak még végre hasonló kísérletet.

(Kiemelt kép: NASA/GSFC/Arizona State University)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik