Bizonyára sokan gondolkodtak már el azon, hogy a XIX-XX. század fordulójának környékén számtalan nagy infrastrukturális beruházás jóval rövidebb idő alatt készült el Európában és a nyugati világban, mint mai megfelelőik. Hogyan lehetséges ez?
Ösztöneink azt mondatnák velünk, hogy a modern technológia jócskán meggyorsíthatná a dolgok menetét, a helyzet azonban mégsem ez. Ezt kérik számon a dühös New York-iak is, akik hosszú évek óta várnak a manhattani East Side egyetlen, a zsúfoltság miatt már-már használhatatlan metróvonalát tehermentesítő Second Avenue metró megépülésére.
Megbénították a várost
Ehhez képest az első New York-i vonalat 1900-ban kezdték építeni, majd 1904-ben már működött is – 28 állomással és közel 15 kilométeres hosszúsággal. Megemlíthetjük itt a Millenniumi Földalatti Vasutat is: a „kisföldalattit” mindössze két év alatt, 1894-től 1896-ig építették. Az M4-es metróvonal ehhez képest 2006-tól 2014-ig készült, hogy a tervezés hosszú évtizedeit ne is említsük.
Időközben az emberiség eljutott a Holdra, hogy csak egyet hozzunk fel az elmúlt évszázad technológiai fejlődésének számtalan példájából.
Szerencsére Polly Desjarlais, a New York-i Tömegközlekedési Múzeum munkatársa annyi kérdést kapott az ordító különbség okairól, hogy egy interjújában megpróbálta összeszedni az okokat. A metróépítések esetében fontos szempont, hogy a korai földalattik kis mélységben húzódó alagútjait gyakran nem fúrással építették, hanem a felszínről ásták ki a nyomvonalat, majd betemették azt, jelentősen egyszerűsítve az eljárást. Ez volt a helyzet New Yorkban (és a Millenniumi Földalatti Vasúttal) is.
Ehhez viszont az is kellett, hogy a munkások a mai világban elképzelhetetlen mértékben felborítsák a város életét, ugyanis nemes egyszerűséggel hosszában vagy keresztben felásták a legforgalmasabb utakat is, akár hónapokra megbénítva a közlekedést az érintett területeken.
Az ember nem számított…
Apropó, munkások. Ugyan akkoriban többségük mindössze csákánnyal, lapáttal, esetleg egy talicskával volt felszerelkezve, cserébe nagyon sokan voltak: az első vonal építésén 7–12 ezer ember dolgozott. Ez persze azért is volt lehetséges, mert elég keveset, átlagosan nagyjából napi 1–1,5 dollárt kerestek.
Ráadásul a fizetés mellé nem jártak juttatások, kötelező pihenők, szabadnapok, a munkások gyakorlatilag látástól vakulásig robotoltak. A munkavédelem is szinte ismeretlen fogalomnak számított, a balesetek mindennaposak voltak.
Méltányolható okok, de…
Az emberi erőt ugyan hatékonyan kiválthatják a mai gépezetek, azonban manapság összehasonlíthatatlanul bonyolultabb az ilyen léptékű beruházáshoz szükséges tőke és politikai támogatás megszerzése, a különféle engedélyek beszerzése, a tervezésnél pedig – New York esetében – figyelembe kell venni azt is, hogy a megvalósítás minél kevésbé borítsa fel a tízmilliós metropolisz életét.
Közben mégiscsak bele kell nyúlni egy olyan elképesztően komplex infrastruktúrába, amelyben a legmodernebb technika rétegei alatt akár bő egy évszázada épült és tervezett alrendszerek is működnek. A méltányolható okok ellenére azonban Desjarlais is kijelentette:
Már-már lenyűgözően abszurd az a tény, hogy még mindig nincs metró a Second Avenue alatt.
Illusztráció: KENA BETANCUR / AFP
