Tudomány bbc history

Lánc, boxer, ólmosbot Budapest legkeményebb lakótelepén

BBC History
BBC History

2018. 09. 22. 09:11

A Tripolisz még ma is fogalom Budapesten, főleg Angyalföldön: a Váci úti bevásárlóközpont magasságában épült egykori nyomorúságos lakótelepre életveszély volt belépni.
Korábban a témában:

Csikágó, Havanna-lakótelep, Tripolisz – valamilyen okból Budapest legendás, vagy inkább legendásan rossz hírű környékei közül sok viseli tengerentúli nagyvárosok neveit. Előbbi két városrészt feltehetően a legtöbb olvasónk el tudja helyezni a térképen (bár saját „Csikágója” egy időben szinte minden kerületnek volt), a Líbia fővárosa, Tripoli nevét viselőt már teljesen lebontották és átépítették, így emléke is lassan feledésbe merül.

Egy kocsmáról kapta a nevét

Természetesen hivatalos iratokban hiába is keresnénk a Tripolisz nevet. Amikor a mai Duna Plaza magasságában, a Váci út oldalán 1911-ben megkezdődött az építkezés, az a fantáziát jóval kevésbé beindító, Palotai úti kislakásos telep elnevezést kapta. Nem ez volt ekkoriban az egyetlen ilyen: a századfordulós Budapest lakásínségét a város vezetése nagyszabású programmal igyekezett enyhíteni, 1909 és 1913 között összesen mintegy hatezer lakás épült fel bérházakban, illetve a Palotai útihoz hasonló telepeken.

Ha hihetünk a legendáknak, az angyalföldi telep egy kocsmáról kapta a nevét. Az építkezés idején sokat szerepelt a lapokban a korabeli sajtóban Tripolisz és Kireneika néven emlegetett utolsó afrikai török gyarmatok ügye, amelyek birtoklásáért 1911-ben háború robbant ki Olaszország és Törökország között.

A szükséglakótelep sivár, homokbuckákkal teli építési területén nyitott italmérés tulajdonosának innen jöhetett az ötlet, hogy műintézményét Tripolisznak nevezze el, a hangzatos név aztán az egész környéken rajta ragadt.

Fekália szagú nyomornegyed

Az ekkoriban épült szükséglakótelepek szinte kivétel nélkül igazi nyomornegyedekké váltak, amelyekről a kívülállók szánalommal, lenézéssel vagy félelemmel beszéltek, de a Tripolisznak még ebben az erős mezőnyben is félelmetes híre volt.

A Tripolisz sivár. Már a kapu előtt kopár, letaposott út, s bent is minden kopár és kopott és fekália illatú

– írta a telepről Móricz Zsigmond 1934-ben.

A barakkszerű épületekben kialakított egyszobás, fürdő és vécé nélküli kis lakások közelébe nem helybélieknek, pláne egyedül, sötétedés után csak nagyon jó ismeretségekkel vagy jól fizető életbiztosítással volt tanácsos bemenni.

Komoly csihi-puhik

Hosszabb, de élvezetes, könnyed hangvételű visszaemlékezést idézünk:

„Mint fiatal gimnazista, nemigen mertem arra a környékre menni. Naponta vártak minket a suli előtt, és »szégyen a futás, de utálom, ha kergetnek« felkiáltással menekültünk. Egy idő után, mi is beszereztünk láncot, ólmosbotot s boxert. Komoly csihi-puhik voltak, szerencsére komolyabb sérülés nélkül. Pechemre a lányok, akikkel összejöttem, csak este a hazakísérés közben vallották be, hogy hol is laknak.

Nem voltam egy gyáva gyermek, de bizony nagyon csinosnak kellett lennie annak a lánynak, aki megér egy rakás pofont. Azért becsülettel mentem, gyors búcsúzás és uzsgyi. Futás a villamosig. Gyakran hallottam kiabálást, futó lépteket, de nemhiába sportoltam és ugrottam helyből másfél métert, megúsztam.

Azért egyszer megleptek. Volt egy lány, akit rendszeresen kísérgettem, így tudták a srácok a menekülési útvonalamat. Meglestek, elém ugrottak. Sokan. Na – mondom –, vége. Engem itt megölnek. Mint kiderült, a lány régebbi udvarlója volt a csapatkapitány, és hogy nagylelkűségét fitogtassa, üzletet ajánlott.

– Vagy veszel tőlünk húsz forintért kockakövet, vagy meghalsz.

Hát nem töprengtem sokáig, jó ajánlatnak tűnt, vettem. Szerencsére csak egy húszas volt nálam, mert különben kettőt is rámsóztak volna. Ezek üzletemberek. Szóval fizettem, és ők rámutattak egy kockakőre.

– Fogd és vidd!

Na kéremszépen, Isten bizony nem hiányzik a lakásból a kockakő, ezért szabadkoztam. Nem hagyták annyiban.

– Vigyed – mondták fenyegetően. Nem alkudoztam, vittem. Majd a következő sarkon eldobom. Ezt sejthették, mert egész a villamosmegállóig kísértek, persze a villamost is megvárták velem. Mindegy, olcsón megúsztam. A lánnyal szakítottam. Nehéz volt a kő” – hangzik egy könnyedebb hangvételű visszaemlékezés.

Tripolisz tér

Mindezek ellenére vagy éppen ezért a lakók szegény, de összetartó közösségként írták le a Tripoliszt, ahol a sokgyerekes családok vigyáztak egymásra, lopásról pedig szó sem lehetett. Az eredetileg tíz évre épített szükségtelepek többsége alaposan túlélte az eredetileg tervezett élettartamát, a Tripoliszt pedig még ezek közül is az utolsók között, az 1970-es évek végén bontották le, hogy helyére a szocialista Budapest lakásgondjaira válaszoló lakótelepi tömböket húzzanak fel.

Egykori területének egy darabját idén márciusban a XIII. kerületi önkormányzat Tripolisz térnek nevezte el, így a negyed utcanyelvi elnevezése sok évtizeddel később mégiscsak felkerült a hivatalos térképekre.

Illusztráció: Tripolisz 1965-ben a Göncöl utca felől nézve – Fortepan/Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.