A kiválasztás nem ment olyan egyszerűen, hiszen hagyományok híján egyik nagyobb város sem volt egyértelmű jelölt. A függetlenségi harc legtöbb fontos eseménye Philadelphiához kötődött, viszont egy kellemetlen esemény miatt a vezetők mégsem tartották alkalmasnak a főszerepre.
A zsoldjukat hiányoló katonák ugyanis 1783-ban blokád alá vették a Függetlenségi Csarnokot, a város kormányzója pedig a Kongresszus követelésére sem volt hajlandó fegyveres erővel szétkergetni őket. Az egykori lázadó képviselők új helyzetükben nem voltak annyira oda az engedetlenségéért, ezért a Kongresszus előbb Princetonba költözött, majd a következő években több más városban is összeült.
New York a főváros
A főváros kijelölését az is nehezítette, hogy a honatyák úgy vélték, bármelyik városra is essen a választás, az óriási fejlődésen fog keresztülmenni a következő években, hogy aztán egy nap olyan valódi metropolisz legyen, mint Európa fővárosai. A döntést tehát sokan igyekeztek a maguk államának javára befolyásolni.
A Kongresszus 225 éve, 1788. szeptember 13-án New Yorkban ült össze, ahol kiírták az év végén megrendezett első elnökválasztást, és ha már ott voltak, a várost jelölték ki ideiglenes fővárosnak is. Itt tette le az esküt 1789-ben az első elnök, George Washington.
Független területen
New York azonban nem sokáig őrizte meg címét. Ugyan Philadelphia helyzete újra megerősödött, a város a rabszolgaságellenes eszmék fellegvárának számított, miközben az államok többsége legalábbis eltűrte, de inkább támogatta az intézményt.
Így aztán 1790-ben az a kompromisszum született, hogy Philadelphia 10 évre ideiglenes főváros lesz, miközben egy államoktól független területen megkezdődik az új főváros építése. New Yorkban 1790 augusztusában ült össze a Kongresszus utoljára.
Illusztráció: Wikipedia