Az első világháború után szinte minden egyes európai államban létrejöttek vezérkultuszok. Így történt Magyarországon is. Horthy Miklós személye körül 1919 őszén kezdett kialakulni, amely azután – bár a története során változásokon ment keresztül – a Horthy-korszakban végig létezett.
A Horthy-kultusz arra próbált meg a valóságot jelentős mértékben leegyszerűsítve és eltorzítva választ adni, hogy a magyarság kijuthat-e abból az állapotból, amelybe az első világháború végén, után belekerült. Ehhez, eszerint legalábbis, kizárólag Horthy Miklóst kell követnie a magyar nemzetnek.
A szebb jövő felé vezető vezér
Az 1919 őszén kezdődő Horthy-kultusz története két – egy rövidebb és egy hosszabb – szakaszra osztható. Az első periódus az 1920-as évek közepéig tartott, amikor állami szintre emelkedett. Addig elsősorban, de nem kizárólagosan a jobboldali radikálisok ápolták és építették ezt a vezérkultuszt. Horthy Miklós ugyanis fővezérként és egy ideig (néhány évig) még kormányzóként is a jobboldali radikálisok szimbolikus vezérének számított.
Vezérből uralkodó
A kultusz az 1920-as évek közepén azt követően emelkedett állami szintre, hogy Bethlen sikerrel konszolidálta a magyar állam politikai, gazdasági és pénzügyi helyzetét, ráadásul a kormányzó eltávolodott a radikális jobboldali környezetétől. A miniszterelnök úgy ítélte meg, hogy a Horthy-kultusz fenntartására továbbra is szükség van, azonban ez már sokkal inkább a 19. század végi uralkodókultuszok hagyományait követte, mint a jobboldali radikálisok által megteremtett vezérkultuszét, amely autokrata vezérként ábrázolta Horthy Miklóst.
Tehát a kultusz is konszolidálódott az 1920-as évek első felében. Az évtized közepétől már az egész állami apparátus építette a Horthy-kultuszt, a történelmi egyházak, a helyi hatóságok, a honvédség és számos társadalmi egyesület aktív részvételével.
Ennek eredményeként, néhány éven belül az élet szinte minden területén jelen volt: az országgyűléstől kezdve a közoktatáson és a közterületeken át egészen a tudományos életig. A kultuszépítés legfontosabb alkalmaivá a kormányzó személyéhez köthető évfordulók váltak:
- március 1., a kormányzóválasztás napja;
- november 16., a budapesti bevonulás napja;
- június 18. és december 6., Horthy Miklós születés- és névnapja.
Az említett évfordulók közül a születés- és névnapok ünneplése történt évente: amikor istentiszteletek és misék, színházi előadások, iskolai ünnepségek, fáklyás felvonulások stb. keretében ápolták a kultusz építésében részt vevők a vezérképet.
Országgyarapító
Ezen imázs szerint csakis a nemzet vezérének irányításával juthat el a nemzet a „szebb jövő” állapotába, ami a korabeli viszonyok között a trianoni békeszerződés revízióját takarta. A Horthy-kép különféle elemei ezt az üzenetet támasztották alá, ezt voltak hivatottak igazolni. De gyakran hangsúlyozta a propaganda azt is, hogy Horthy Miklós a vállalt kötelességeit minden körülmények között teljesíti, a nemzetet nem hagyja cserben, így ő egy szilárd pont, minden magyar ember nyugodtan bízhat benne. E képet törvények, életrajzok, tankönyvek, cikkek, közterület-elnevezések ápolták, de a sorból nem hiányoztak a festmények, fényképek sem.
Ennek két alapvető oka volt: az 1938 és 1941 közötti határváltozások, amelyek eredményeként Horthy Miklóst már „országgyarapítóként” méltatta a propaganda. A másik lényeges ok az volt, hogy a fennálló politikai hatalom birtokosai szimbolikus eszközökkel is igyekeztek ellensúlyozni az ország szempontjából negatív tendenciákat.
Belpolitikai téren ez a szélsőjobboldal megerősödését, míg külpolitikai szempontból a megváltozó európai erőviszonyokat, illetve a (közelgő) háborút jelentette. A fennálló politikai rendszer stabilizálásának célját szolgálta a Horthy-kultusz is. Mindezek miatt felerősödött az üzenet, hogy kizárólag egyetlen vezére van a magyar nemzetnek, aki minden körülmények között képes pozitív irányban irányítani, befolyásolni az ország sorsát.
Mi volt ebben Horthy szerepe?
Az elmúlt években elvégzett kutatások során nem találtam arra vonatkozóan forrásokat, hogy a kultusz megjelenésében Horthy Miklósnak volt-e szerepe. Úgy tűnik, hogy nem volt. Olyan forrásokat sem találtam, amelyek szerint Horthy nehezményezte volna a kultuszának kialakulását, majd a megerősödését, ebből arra lehet következtetni, hogy egyáltalán nem volt ellenére a személye körül kialakuló kultusz.
Ezzel együtt Horthy például Hitlertől és Sztálintól eltérően nem foglalkozott érdemben a róla kialakult kép alakításával, ellenőrzésével, legalábbis a rendelkezésre álló forrásokból nem lehet erre következtetni. Ez összességében azt jelenti, hogy Horthy Miklós nem tekinthető a kultuszépítés aktív szereplőjének.
Mi volt Horthy szerepe a kultuszának építésében? Elsősorban az, hogy a születés- és névnapi ünnepségeket – mindenekelőtt az ehhez a két naphoz kötődő katonai ünnepségeket – ő hagyta jóvá, és így tett a kormányzóválasztás tizedik és huszadik jubileumával kapcsolatosan is. A források tanúsága szerint érdemben nem szólt bele, hogyan is zajlanak majd az ünnepségek, de jóváhagyó szerepet töltött be.
A korszakban számos életrajz született az államfőről. Közülük kettőnek a megjelenését – a Doblhoff Lily és Pilch Jenő által írt életrajzokat – Horthy Miklós jóváhagyta. Doblhoff Lilynek ráadásul interjúkat is adott, amelyek bizonyos keretek között – ennek mértékét ugyan nem tudjuk – alakíthatták a könyv tartalmát. A kormányzó bizonyos évfordulókra készített emléklapokat is jóváhagyott, a terjesztésüket engedélyezte.
Úgy is hozzájárult kultuszának ápolásához, hogy időnként – például a kormányzóválasztás tizedik (1930) és huszadik (1940) évfordulóján, illetve a hetvenötödik születésnapján (1943) – elhárította magától az ünneplést. Ez azonban inkább csak kommunikációs gesztus volt, érdemben ugyanis nem befolyásolta az évfordulós ünnepségeket, amelyeket ő maga, az államfő hagyott jóvá.
Hiú ember volt
A születésnapi ünneplésektől való távolmaradás felveti azt a kérdést, hogy mikor szembesült Horthy Miklós az őt méltató állításokkal. A korszak elején elsősorban a vidéki útjai során elmondott köszöntőbeszédek során hallotta, hogy milyen – abszolút pozitív – kép terjedt róla a korabeli nyilvánosságban. A korszak első éveiben, 1923-ig a vidéki utak száma nagyobb volt, de ezek ezt követően sem szűntek meg, csak kisebb lett a jelentőségük a kultusz építésében.
A kormányzó közszereplései szintén azon alkalmak közé tartoztak, amelyek során több méltatást, köszöntőbeszédet is meghallgatott. A születésnapi ünnepségektől ugyan távol maradt, de ez nem így volt a névnapok esetében. Például a december 5-i fáklyás felvonulásokkor, amelyek során a Várba, a kormányzó lakosztályához vonultak fel, ünnepi beszédek hangzottak el, amiket az államfő meghallgatott, és válaszolt is rájuk. Másnap, december 6-án a kormányzói család részt vett az Operaházban rendezett – köszöntőkkel kezdődő – díszelőadásokon.
Mindezek mellett a kormányzó rendszeresen olvasott újságot, így minden bizonnyal, mivel hiú ember volt, a róla szóló cikkek sem kerülték el a figyelmét. A kormányzói kabinetirodának küldött hódoló feliratok és táviratok közül is eljuthatott több az államfőhöz, bár azt nem tudjuk, hogy ezek közül Horthy mit olvasott el. A születésnapokon a miniszterelnökök táviratot küldtek az államfőnek, amelyben utaltak arra, hogy a nemzet egésze ünnepel, de a vezérkép más elemei is előfordultak e szövegekben. A kiemelt évfordulókon, így a kormányzóvá választás tizedik és huszadik évfordulóján, a hivatalban lévő kormányfők és a miniszterek személyesen köszöntötték a kormányzót.
Végül a revíziós bevonulások során, a Felvidéken és Erdélyben elmondott beszédek is hathattak a kormányzóra, ahogyan az őt ábrázoló arcképek és plakátok is. Érdekes, ezzel összefüggő példa, hogy Nagyváradon és Szatmárnémetiben a kormányzó a bevonulás alkalmával a saját arcképe felett ült.
A kultusz hatása Horthyra
Jól látható, hogy Horthy rendszeresen szembesült az őt méltató kijelentésekkel. Mindezek után arra igyekszem választ adni, hogy hat(hat)ott mindez a személyiségére?
1919. december közepén például a mezőkövesdi piacterén elmondott beszédében félreérthetetlenül megfogalmazta a kultuszának egyik alapvető üzenetét. Eszerint
szerény személyem és a nemzeti hadsereg vagyunk az a mag, amelyből a jövendő boldog Magyarország ki fog hajtani.
Hasonlóan érvelt a miskolci látogatás során is: elég erősnek érzi magát arra, hogy végleg letörje azt a „rablógyilkosok” által fémjelzett „bűnös” irányt, ami a „pusztulás szélére” juttatta az országot. Kormányzóvá választása után proklamációt adott ki, amelyben a nemzeti akarat megnyilvánulásaként értékelte, hogy államfő lett. Majd hozzátette:
[l]ezártuk az országrontó és nemzetpusztító forradalmak sötét korszakát. Megmásíthatatlan akaratom a nemzetet a boldogulás útjára vezetni.
Mivel a kultusz megjelenése nem volt túl távoli, így ezek a kijelentések még nem bizonyítják, hogy önképébe beépültek a méltatások főbb elemei. Ehelyett inkább azt jelzik, hogy a fővezér és a frissen megválasztott kormányzó elkezdte használni a kultikus nyelv fontosabb alkotóelemeit. Másrészt, ez még arra mutat rá, hogy Horthy ambicionálta az államfői hivatal, az ország vezetésében betöltött előkelő hely megszerzését.
Megváltozott a szerepfelfogása
1922–1923 után a kormányzó a napi kormányzati politikai alakításában egyre kevésbé vett részt, ezt a feladatot Bethlen István, a kiváló kvalitású miniszterelnök látta el. Azonban ennek ellenére nem vonult az államfő teljesen a háttérbe, mert – mivel a kormányzó ezt elvárta – a napirenden lévő ügyekről folyamatosan tájékoztatták. Horthy Miklós szerepfelfogása tehát megváltozott.
Ez azt jelzi, hogy nem volt arról meggyőződve, hogy mindenhez kiválóan ért. Ugyan a vezérkultusza hatott az önképére, a személyiségére, de még reálisan fel tudta mérni a saját képességeit, tudta, hogy Bethlen István jóval alkalmasabb személy az ország vezetésére.
Szerepfelfogása összhangban volt a kultuszával, mivel maga is válságos időszakban került az ország élére, amit a méltatások rendszeresen hangsúlyoztak. Ezzel magyarázható, hogy a gazdasági világválság idején újból aktívabb szerepet vállalt a kormányzati politika alakításában. Az 1930-as évek elejétől, bár ennek a mértéke módosult, Horthy a napi politika meghatározó szereplője volt. Így volt ez különösen is az 1938 és 1944 közötti időszakban.
A Horthy-korszak utolsó évei kapcsán ki kell térni röviden a területi revízióra is. A kormányzó politikai céljai között ugyanis kitüntetett, szinte felülírhatatlan helyet foglalt el a revízió megvalósítása. Ennek egyik oka Trianon elutasítása mellett az volt, hogy kultuszának fő üzenete szerint egyedül ő volt hivatott az elveszített területek visszaszerzésére. Igen nehéz szabadulni attól a gondolattól, hogy a közel húsz éve létező kultusza ne befolyásolta volna a területi revízióval kapcsolatos álláspontját és az ezzel összefüggő, saját szerepéről, hivatásáról alkotott képét.
A német megszállás után
1944. március 19-én, azt követően, hogy sor került Klessheimben a Hitler és Horthy közötti tárgyalásokra, a németek megszállták Magyarországot. Kállay Miklós miniszterelnök március közepén azt javasolta a kormányzónak, hogy ne utazzon el Klessheimbe, azonban a honvéd vezérkar főnökének, Szombathelyi Ferencnek a kormányzó kötelességtudatára vonatkozó kijelentései hatására az államfő mégis elfogadta a meghívást.
Horthy Miklós végül elutazott Hitlerhez, és március 18-án, bár eleinte elutasította, végül tudomásul vette a megszállást. Úgy döntött, hogy nem mond le, továbbra is ellátja az államfői hivatalával járó feladatokat. Minden bizonnyal Hitler azon – átlátszó – ígérete győzte meg, hogy Magyarország visszaszerezheti szuverenitását, tehát véget fog érni a megszállás, ha a magyar állam bizonyítja, hogy megbízható szövetségese a náci Németországnak. Ebben a helyzetben Horthy kötelességének érezte, hogy a helyén maradjon, mert lehetségesnek látta a megszálló csapatok kivonását.
Emiatt a kultuszának foglyává vált: 1944. március 19-e környékén – legalábbis részben – a róla szóló magasztalások alapján hozta meg döntését. A vezérkép meghatározó elemeivel igyekezett igazolni, indokolni, ahogyan az államfőt a környezete ezen elemekkel igyekezett befolyásolni.
Fontos kiemelni, hogy a kormányzó nem a „magyarok Istene küldöttjének”, vagy éppen a magyar nemzet megtestesítőjének nevezte magát, tehát nem a Horthy-kultusz legirracionálisabb elemei alapján értékelte saját szerepét. Sokkal inkább a vezérkép lényegi üzenete hatott rá. Az, hogy nélküle a magyarság nem lesz képes úrrá lenni nehéz helyzetén, a nemzetet újból neki, az államfőnek kell „megmentenie”. Ezért a helyén kell maradnia, gondolkodott Horthy Miklós, s a nemzettel szembeni kötelezettségeinek újból eleget kell tennie.
Kiemelt kép: Keystone/Hulton Archive/Getty Images
Turbucz Dávid részletes elemzése a BBC History magazin 2018. augusztusi számának Horthyról szóló összeállításában olvasható.
