Tudomány

Ha valaha szeretne az űrbe utazni, van egy rossz hírünk

Sokan azt gondolhatják, hogy egy kiruccanás az űrbe a világ legmenőbb nyaralása lenne. Egy korábbi asztronauta azonban elárulta: egyáltalán nem kellemes az űrben tartózkodni.

Sokan álmodoznak arról, hogy egy nap eljutnak az űrbe, igaz, ez eddig szinte csak jól képzett, profi űrhajósoknak sikerült. Az utóbbi időkben azonban a különböző magánvállalatoknak, így a SpaceX-nek és a Blue Originnek köszönhetően egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy az űrturizmus egy fenntartható és megfizethető gyakorlat legyen.

Mégsem küld idén turistákat a Holdhoz a SpaceX
Elon Musk tavaly februárban jelentette be, hogy vállalata 2018-ban űrturistákat fog szállítani az égitesthez.

Anna Fisher, a NASA egykori asztronautája szerint ugyanakkor az űrkirándulások valójában egyáltalán nem lesznek olyan szórakoztatóak, mint ahogy azt sokan hiszik.

Az egyik dolog, ami miatt az űrturizmus kapcsán aggódom az, hogy az emberek azt gondolják, hogy csak úgy fel lehet ülni egy rakétára, és ki lehet utazni az űrbe

– nyilatkozta a korábbi űrhajós a Telegraph-nak.

Az asztronauták ugyanis nem véletlenül vesznek részt éveken át tartó kiképzésen, mielőtt elindulnának első missziójukra. A fő problémát az űradaptációs szindróma, azaz az „űrbetegség” jelenti. Az émelygéssel, vizuális illúziókkal és tájékozódási zavarral járó állapot a súlytalanság miatt alakulhat ki, és az űrhajósok mintegy felét érinti.

Az ember első pillanatai az űrben nem mindig a legjobbak

– mondta Fisher. Az egykori űrhajós a Telegraph-nak felelevenítette, hogy milyen is volt az űrhajóban utazni. Nagyjából két percen át 3g gyorsulás érte a testét, majd a rakéta motorjai hirtelen leálltak, és máris súlytalanná vált.

Nagyon hálás voltam, hogy nem ettem semmit reggelire

– tette hozzá Fisher.

A mikrogravitációban a súlytalanság teljesen megbolondíthatja az ember belső fülét. A testben mozgó folyadékok ráadásul fejfájást és arcpüffedést is előidézhetnek. A szűk környezetbe való elzárás és bizonyos, gyakran homályos látást és álmosságot okozó gyógyszerek segíthetnek az űrbetegség leküzdésében, igaz, ezek szintén tönkretehetik az utazás élményét.

A NASA-nál az űrhajósokat szimulált mikrogravitációban, különböző mutatványokat bemutató repülőgépekben szokták felkészíteni a súlytalanság körülményeire. A programot az asztronauták csak „hányó üstökösként” emlegetik.

(Kiemelt kép: Thinkstock)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik